Hogy vagytok?

A hírműsorok ráerősítettek a rossz közérzetre: bombasztikus tálalás, felfokozott érzelmek és a folyamatosan sokkoló hírbombák. Gondoljunk az állandó terrorveszély hangsúlyozására, az antiszemita és rasszista megnyilvánulások túlhajszolására, túldramatizálására

Az élet legbanálisabb kérdése: hogy vagy, hogy vagytok? Megszokott, hogy nem is vesszük komolyan. Mire a kérdezett kinyitná a száját, az érdeklődő már rég másról beszél. Ha viszont van kellő türelmünk, panaszok és méltánytalanságok tengerét hallgathatjuk végig. Errefelé divat a panaszkodás, az emberek ritkán vallják be, hogy jól érzik magukat, nehogy irigyeljék őket. Igaz, az elmúlt húsz év nem sokkal járult hozzá a jó közérzethez. A rendszerváltás óriási várakozással töltötte el a társadalmat, de a vágyakból szinte semmi nem teljesült. Sőt. Az is igaz, a magyaroknak annyi elképzelésük volt a változásról, hogy osztrák fizetések, nyugati fogyasztás, és hát néminemű dolgozás, dolgozgatás. Hamar kiderült, hogy ez zsákutca, a munkanélküliséggel megjelent a kapitalizmus csúnyábbik arca: kering az interneten egy levél, amit egy multicégnél dolgozó asszony írt. A rabszolgatartó fogyóeszközként kezelte az embereket, a multicégek főnökei semmivel sem különbek. A munkahelyi közérzet meghatározó. Magyarország ma ezen a téren meglehetősen rosszul áll. A munkahelyi közérzetet sok helyütt nem a munka és a teljesítmény határozza meg, hanem a fúrás, az intrika és egymás befeketítése. Hozzájárul ehhez, hogy a főnökök – ez természetesen nem általános – idejük jelentős részében saját pozíciójuk megerősítésével foglalkoznak. A női munkatársak kötelesek eltűrni a férfi kollégák infantilizmusát, s ennél csak egy a rosszabb, az olyan munkahelyek, ahol kizárólag nők vagy kizárólag férfiak dolgoznak.
A közérzetet alapvetően meghatározza a család, illetve annak működése, zavara vagy hiánya. Mivel nálunk minden második házasság felbomlik, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a család hiánya mekkora károkat okoz. Az a fajta védelem, magabiztosság, amit a család nyújt, pótolhatatlan. A terjedő agresszió, a magyarázhatatlan családgyilkosságok, a fiatal bűnelkövetők, vagy a szexuális devianciák, a „fékezhetetlen” iskolai tanulók gondjainak hátterében mindig ott van a családi élet széthullása. Ma két fiúbarát arra szövetkezik, hogy harmadik társukat teszik el láb alól. Két tinédzser barátnő addig rugdosott egy taxist, amíg az belehalt a hideg fejjel kitervelt gyilkosságba.
A közérzet alakulásába belépett egy sokáig közömbös tényező, a többpártrendszer befogadása, a politika. Hála a haladó médiának, húsz év alatt sikerült az embereket áthangolni arra, hogy a politika utálatos mesterség, a politikus lop, csal és hazudik, egyetlen célja élősködni a társadalom nyakán. Ez az általános, mondhatni társadalmasított nézet rendkívül rossz közérzetet szül. A média hatása hoszszú távon megbosszulta magát. A magyar állampolgár az idei választások után szembesült azzal, hogy a politikusok, a politika negligálása és az álarisztokratikus „ez mind hazudik, egyik sem jobb a másiknál” médiavetése beérett. Távolságtartó hűvösséggel néztük végig, hogy a politikai elitek szétlopják a közvagyont, elkótyavetyélik értékeinket, eladták, megvették, kiárusították az országot. Mert akikre hallgattunk, azok azt üzenték: fúj, csúnya politika, gazemberek a politikusok, nem kell velük foglalkozni. És most érdemes megnézni a demoralizált, padlóra jutott magyar nemzet lelkiismeret-furdalásos, rossz közérzetét. Nem vigasztalódhatunk azzal, hogy nem tudtunk róla. Nem akartunk tudni róla, és akiknek meg az lett volna a dolguk, hogy tudassák velünk, egy egészen hazug világot közvetítettek.
Emlékezzünk rá, micsoda ellenállást váltott ki liberális oldalon a Hír TV megalakulása. Azonnal meg kellett bélyegezni, hogy pártérdekeket képvisel, elfogult és periférikus. Mondják ezt azok, akik a két kereskedelmi őscsatorna garázdálkodását példaértékűnek tartották. A TV2 az alapításakor azzal kereste a jobboldal szimpátiáját, hogy kellemes családi adónak hirdette magát. Aztán lett belőle egy sekélyes, hazug világot közvetítő izé, ahol az Aktív nevű bulvár krónikától eljutottunk a telefonos jósdáig, vagy Joshi Barath nyilvános bohóckodásáig. Márpedig ez azért nyom sokat a latban, mert ma nálunk a közérzet és a gondolkodás legfőbb formálója a média, közelebbről a tévécsatornák. Egy hihetetlen példa az utóbbi napokból: egy kisközség csődbe ment, fizetésképtelen, a lakosság levelet írt Joshi Barathnak és Erdélyi Mónikának, hogy segítsenek rajtuk. A televízió akkora hatalommá nőtte ki magát, hogy amit a tévé nem mutat vagy nem mond, az egyszerűen nincs is. Milliók közérzete, viselkedése vagy gondolkodása függ a tévécsatornák megtöltőinek ízlésétől vagy ízléstelenségétől.
A napokban Bárdos András, a TV2 Tények hírműsorának egykori vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese nyilatkozott. Bárdos és felesége, Máté Krisztina egyebek közt anyagi okokból, közös megegyezéssel távoztak a csatornától, miközben évi ötvenmillió forinttal honorálták ténykedésüket. Ha Bárdos a távozásakor elmondja azt, amit most nyilatkozott a Heti Válasznak, bátor embernek tartanánk. De hogy jóval az eltávolítása után jutott eszébe, hogy tulajdonképpen ő is végighazudta a TV2-nél a hírek javát, és sorozatban hamisították meg a tényeket, az csúnya árnyékként vetül a rektorhelyettes úrra. Bárdosék évekig hülyítették nézőiket a politikai korrektség jegyben. Az, hogy a magyarok közérzete ennyire rossz, hogy a bizalmatlanság és a ki-kitörő agresszió uralja a közérzetet, abban a kereskedelmi televíziók műsorpolitikájának és hírstratégiájának döntő a szerepe. Ha lehet fokozni, bűnösök abban, hogy a cigányok és magyarok közötti viszony gyilkosságokba torkollott egyik és a másik oldalon is. A kereskedelmi csatornák évekig alázták a magyarokat, rájuk aggatva a rasszista, kirekesztő, cigánygyűlölő jelzőket. S mint utóbb kiderült, a PC jegyében Bárdosék Teréz anyát játszva elhatározták, hogy a cigányok által elkövetett bűneseteknél nem mondják ki az elkövető hovatartozását, nem közlik, mit követett el, akkor sem, ha tetten érték őket. Elhallgatják. Ezzel útjára engedték a tehetetlen düh érzetét, a megalázást, a sokat emlegetett emberi méltóság megtiprását, nem utolsósorban egy vidám perspektívát a cigányoknak: a magyarokkal mindent lehet, hajrá! A hírműsorok ráerősítettek a rossz közérzetre: bombasztikus tálalás, felfokozott érzelmek és a folyamatosan sokkoló hírbombák. Gondoljunk az állandó terrorveszély hangsúlyozására, az antiszemita és rasszista megnyilvánulások túlhajszolására, túldramatizálására. Az állandó botrányok és a folyamatosan fenntartott stressz hihetetlen rombolást végzett. Egy nemzet, amelyet folyton bűnösnek bélyegeznek, idegengyűlölőnek, homofóbnak, zsidó- és cigánygyűlölőnek, annak milyen lehet a közérzete? Bárdos András ebbéli vallomása megerősíti a gondolatot, hogy a kereskedelmi tévécsatornák komoly céllal telepedtek ide. A magyarok igazából ártatlanul estek bele a kereskedelmi csatornák vermeibe. Az amerikai filmdömping, a színvonaltalan sorozatok, később a saját gyártásban készült vagy adaptált erkölcstelen baromságok a Való Világ, a Big Brother, az agyament vetélkedők, celebgyártások, az értékek rafinált lebontása igen hatásosnak mutatkozott. Őszintén, mit sugall a nézőnek az a történet, amelyben egy kótyagos volt művész a nyílt színen keres magának feleséget, egészen a szexuális aktusok részletezett bemutatásával akár? Az egyik valóságshow-ban a később drogterjesztés miatt elítélt férfinak a csatorna vett egy örömlányt éjszakára. A néző előbb kellemetlenül érzi magát, majd a negyvenedik folytatás után elnézőbb lesz, később úgy gondolja, ezt nekem is szabad. A közérzetet kénye-kedve szerint rajzolja át a média.
Hogy vagyunk? Hát így is!