Nadal és az újabb győzelmi dal

Azt már fél évtizede, berobbanásakor látni lehetett, hogy Rafael Nadal személyében csillag született, s mostanra már egyértelművé vált, hogy a legfényesebbek egyike a férfi tenisz egén. A spanyol klasszis magyar idő szerint tegnapra virradóra – a szerb Novak Djokovics ellenében – megnyerte pályafutása kilencedik Grand Slam-tornáját. S mivel US Open még nem volt a tarsolyában, így mindössze 24 évesen azon hét legenda egyike lett, akik mind a négy GS-viadalon diadalmaskodni tudtak.

Ha esik, ha fúj, akkor is Rafael Nadal lesz az amerikai nyílt teniszbajnokság idei férfi győztese – gondolták sokan, s tökéletesen igazuk lett. Esett is, fújt is bőven Flushing Meadowsban, a finálét egy nappal elhalasztották a folyamatos égi „átok” miatt, majd az új időpontban, magyar idő szerint tegnapra virradóra rendezett derbit is kétórás esőszünet szakította félbe. A világelső spanyol klasszist azonban semmi sem billentette ki testi-lelki magabiztosságából. Játszmaveszteség nélkül átrobogott az orosz Tejmuraz Gabasvilin, az üzbég Gyenyisz Isztominon, a francia Gilles Simonon, két honfitársán, Feliciano Lopezen és Fernando Verdascón, valamint az orosz Mihail Juzsnijon, majd a végső csatában 3 óra 43 perc alatt legyűrte a szerb Novak Djokovicsot is. Aki ugyan az idei US Openen először és utoljára elvett tőle egy szettet (pont az esőszünet után, 6:4, 4:4-ről, tehát mégis bezavart kissé a kényszerpihenő), ám a valós győzelmi esélynek híján maradt. Pedig délszláv vérének megfelelően a végsőkig küzdött, nem kevesebb, mint húsz bréklabdát hárított, viszont hatot nem tudott. Eközben Nadal csak négyszer adott neki lehetőséget adogatójátéka elcsenésére, s csupán egyszer engedte ki a kezéből.
Aki látta a döntőt, egyetérthet azzal a megállapítással, hogy a mallorcai születésű játékos már messze nem egyszerű salakmenő, hanem a totális tenisz tökéletes képviselője. Megtanult szerválni (nyolc ász a tanú rá), s a hálóhoz előrerukkolva is nagyszerűen megoldotta a feladatát, húsz alkalomból csak négyszer hibázott. Emellett „természetesen” a hosszú labdamenetek döntő többségét megnyerte, s szinte mindent befutott, így Djokovics többször alkalmazott rövidítéseit is. „Soha nem láttam még ilyen fantasztikus játékot kemény borításon” – nyilatkozta a meccs után a vesztes fél, aki pedig 2007-ben ugyanilyen talajon kapott ki itt, a US Open-fináléban Roger Federertől, no és eddigi egyetlen Grand Slam-diadalát éppen a melbourne-i kemény pályán aratta 2008-ban. S hogy ne legyen elég a dicséretből, hozzátette: „Úgy gondolom, Rafának minden adottsága megvan ahhoz, hogy minden idők legjobb teniszezője legyen!”
E pozíciót a többség szerint Roger Federer foglalja el, ám a svájci fenomén a tavalyi Roland Garrosszal mind a négy Grand Slam-torna besöprése, a csúcsnak számító összesen tizenhat GS-diadal, s nem utolsósorban ikrei születése után nyilvánvalóan motivációját vesztette. Nem úgy Nadal, akinek egyelőre nincs családja, s még „csak” kilenc GS-nél jár (öt Roland Garros, két Wimbledon, egy-egy Australian és US Open); erre a szintre 24 évesen, egy esztendővel korábban ért el, mint Federer, s csupán 26 indulás kellett hozzá 30 ellenében. Ráadásul az idei amerikai bajnoksággal – ahol korábban rendre megakadt az elődöntőben – neki is megvan már mind a négy Grand Slam-verseny győzelmi trófeája, ezzel hetedikként Fred Perry, Don Budge, Rod Laver, Roy Emerson, Andre Agassi és Roger Federer nyomába lépett. Az idén a négy nagy viadalból hármat megnyert, csak a melbourne-it engedte át svájci kor- és klasszistársának. Akit egyre inkább háttérbe szorít, a világranglistán csaknem 5300 ponttal áll előtte, de a második Djokovicsot is 4880-nal előzi.
„Karrierem során először érzem úgy, hogy jól játszottam ezen a tornán, amelyre részben át kellett alakítanom a stílusomat. Ez volt a legjobb mérkőzésem a US Openen, a legfontosabb pillanatban” – értékelt frissiben Nadal, aki kerülte az összehasonlítást Federerrel: „Szerintem teljesen értelmetlen azon meditálni, jobb vagyok-e Rogernél vagy rosszabb, mert a címek azt mondják, hogy jóval előttem jár, s szerintem ez így is marad. Rólam sem gondolta volna senki tíz hónapja, a sérülésemkor, hogy valaha régi leszek, most meg már a legnagyobbak között emlegetnek.” A spanyol csillag szokásos hanyatteséses örömködését produkálta a döntő zárópontját követően, ám az érzelmek ezúttal látványosan kitörtek belőle. Azért szerintünk maradt még benne annyi testi-lelki erő, hogy – szerény nyilatkozat ide vagy oda – a tenisz további csúcsait is meghódítsa. Ideje bőven van rá.