Újrahangolt német perek

Több mint hatvan esztendővel a II. világháború befejezése után ismét napirendre kerültek Németországban a náci perek. A hitleri Harmadik Birodalom történetével foglalkozó történész, Klaus Hillebrand az ügyészségek megfiatalításában látja ennek magyarázatát.
A négy per közül az elsőben már döntés született. Aachenben a nyolcvannyolc éves, holland származású Heinrich Boerét életfogytiglani börtönre ítélték. Az SS hajdani tagját három gyilkosság tetteseként vonták felelősségre, ezeket annak idején olyan személyekkel szemben – megtorlásként – követte el, akiket a német megszállók elleni tevékenységgel gyanúsítottak. Boerét hazájában egyszer már elítélték, de sikerült német területre menekülnie. Hitler parancsára minden külföldi SS-katona német állampolgárságot kapott, és erre hivatkozva az NSZK nem tett eleget a hollandok kiadatási kérvényének. A most hozott ítélet ellen a védőügyvéd fellebbezett arra az EU-alaptörvényre hivatkozva, hogy egy tettért kétszer senkit sem lehet elítélni. E kérdés tisztázása éveket vehet igénybe.
Münchenben tovább folyik a nyolcvankilenc esztendős Ivan „John” Demjanjuk pere. A sobibori haláltáborban szolgálatot teljesítő ukrán férfi állítólag majd huszonnyolcezer zsidó kivégzésében vállalt szerepet. Feladatára előzőleg egy SS-kilépzőtáborban készítették fel. 1952-ben az Egyesült Államokba emigrált. Harminchat évvel később izraeli bíróság elé került, amely mint háborús bűnöst előbb halálra ítélte, de végül felmentette, és Demjanjuk visszatért az Egyesült Államokba. További tizenhat év elteltével – hosszas jogi viták után – Washington megvonta tőle az állampolgárságot, és kiadta Németországnak. Az ellene Münchenben megindított per kimenetele bizonytalan. Legutóbb a vádlottat – akarata ellenére – kerekes ágyon tolták be az ülésterembe. Előzőleg megroppant egészségi állapotára hivatkozva nem volt hajlandó elhagyni a München-Stadelheimben működő fegyházat, ahol vizsgálati fogságban tartják. A bíróság kikényszerítő intézkedésére azért volt szükség, mert különben betarthatatlan lett volna az eljárás megszakításának határideje, és ezzel a pert elölről kellett volna kezdeni.
A dortmundi ügyészséget a nyolcvannyolc esztendős Samuel Kunz ügye foglalkoztatja. A vád szerint az Oroszországban született, de német származású aggastyán négyszázharmincezer zsidó megölésében vett részt, mint a Belzecben létesített haláltábor őre. A világháború befejeztével az NSZK-ban maradt, Bonn környékén élt, a szövetségi építésügyi minisztériumban dolgozott, és megkapta a német állampolgárságot. Az államügyészség azt követően figyelt fel rá, hogy neve felmerült a Demjanjuk-eljárás irataiban. Pere a volt ideiglenes szövetségi főváros bírósága előtt kezdődik.
Holland származású a nyolcvannyolc esztendős Klaas Carel Faber, akit szülőhazája bírósága már 1947-ben többszörös gyilkosként elítélt. A Waffen-SS tagjának több társával együtt 1952-ben sikerült elmenekülnie a bredai fegyházból. Hajdani SS-kapcsolatai révén szintén az NSZK-ban keresett menedéket, Ingolstadban telepedett le, és az Auto Union, majd az annak örökébe lépett Audi Rt. alkalmazottjaként kereste kenyerét. Bajorországban mindaddig zavartalanul élt, amíg áldozatainak rokonai kiadatási eljárás megindítására bírták rá a holland kormányt. A német igazságszolgáltatás a bizonyítékokat nem találta alkalmasnak arra, hogy felelősségre vonja. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger szövetségi igazságügy-miniszter most kísérletet tesz arra, hogy bírósági eljárás induljon ellene.
Az életük végére érkezett náci bűnösök felelősségre vonásának a motorját – a történész Hillebrand szerint – azok a fiatal államügyészek alkotják, akiket elődeikkel ellentétben már nem befolyásol a Harmadik Birodalom múltja.