Jönnek a választások, hirtelen fejlődésnek indult a város. Felújítják a sétálóutcai villamossínpályát, ugrabugrálunk hát a homokhalmok, pallók között, és ugrásszerű fejlődésbe kezdett, mondhatni, beérett a hetedszer megrendezett filmfesztivál is. Amíg pár éve inkább ismeretlen kezdő filmesek találkozóhelyének számított, tavaly óta már világklasszisok neveivel dobálózhatnak a kritikusok a tudósításokban.
Már Karlovy Varyban is a versenyprogramban szerepelt, itt is új színt hoz a mezőnybe Frédéric Sojcher áldokumentumfilmje, a Hitler Hollywoodban. Jó címválasztás, izgalmas téma: az amerikai filmipar, pontosabban a CIA minden eszközt bevetett – kitaláció? – az elmúlt hatvan évben, hogy tönkretegye, ellehetetlenítse az európai filmgyártás megerősödését, pontosabban egy európai Hollywood kiépítését (amelyet maga Hitler is támogatott). A főszerepet játszó Maria de Medeiros önmagát alakítja: a Ponyvaregény egykori főhősét, aki most tényfeltáró riporterként akciódús fordulatokkal deríti ki az igazságot a cannes-i, brüsszeli filmfesztivál árnyékában. A vége főcím alatt Wim Wenders, Emir Kusturica, Theo Angelopulosz beszél arról, hogy a fikció részben tényleg igaz. Jó kiindulási pont a fesztiválvendégeknek az esti sörözések mellé: hogyan erősödhet meg az európai filmgyártás és -forgalmazás, ha Hollywood eltakarja a napot?
A nyitófilmet jegyző Barry Levinson is darázsfészekbe nyúlt. A tizenöt Emmy-díjra jelölt Dr. Halál a passzív és aktív eutanázia tárgykörében megkerülhetetlen Jack Kevorkian portréját rajzolja meg – döbbenetesen erős színészi alakításokkal. Al Pacino és Susan Sarandon duója méltó a filmszínészeti nívódíjra, a Dr. Halál pedig alkalmas arra, hogy a néző újravizsgálja a haldoklással kapcsolatos állásfoglalását. Levinson kissé részrehajló, de távolságtartással és biztos kézzel vezeti kronologikusan felépített filmjét, amely giccsmentesen indukál érzelmeket, ütköztet érveket a halálhoz való jog és az élet védelme mellett.
A CineFest nemzetközi missziója mellett talán fontosabb a helyben betöltött kulturális szerepe: a vas és acél országában nagyvárossá duzzasztott Miskolcból mára végleg kihalt az nehézipar, de maradtak a tömegek. Egykor kultúrváros volt, most egy vargabetűvel ismét a kultúra húzhatja ki a csávából (egyelőre nyilván nem gazdasági értelemben).
A CineFest szervezői amolyan járulékos elemként minden évben előhúznak egy nevet a kalapból, a megyeszékhely környéke annyi tehetséget adott már a világnak. Szombaton például Dargay Attila-emlékkiállítás nyílt a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeumban, a Petró-házban. Mérhetetlen szürkeség telepedett aznap a városra, szűnni nem akaró esővel, de Vuk, Szaffi és Lúdas Matyi eredeti figuratervei, a „magyar Walt Disney” egykori íróasztalán a ceruzák visszalopták a színeket a cúgos őszbe. Dargay özvegye köszöntőjében arról beszélt, mindenkinek meg kell találnia magában az utat a gyerekhez, aki egykor volt.
origo.hu
Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó
