A felderítő naplója

Előkerült egy második világháborúban harcoló magyar pilóta naplója. A most 96 éves id. Dörnyei János feljegyzéseit pár héttel ezelőtt véletlenül találta meg fia, de az apa hatvan év után sem beszél arról, miért hiányoznak az utolsó oldalak. A borzalmakra csak egy papírdarabon megmaradt mondatfoszlány utal.

Részlet a naplóból (1941)

Június 26. Magyarország hadba lépett Oroszországgal. Szabadságról bevonultattak.
Július 12. Délután fél 3-kor kaptuk az indulási parancsot.
Július 13. 6 óra 20-kor indultunk, és szép napsütésben érkeztünk Pusztaházára, ahol a századunk többi gépét is megtaláltuk. Most már egyszerre indultunk, rajonként 5 perces időközökkel… Ez egy felejthetetlen repülés volt a Kárpátokon át, gyönyörű hegyek és havasok között. 9 óra 45 perckor léptük át a magyar–orosz határt…
Július 14. Jezierzany (Lengyelország). Készültségi szolgálat és térkép-tanulmányozás. Nagyobb ellenséges légelhárítás helyeinek tanulmányozása. Egy gép, F 306-os este felderíteni volt.
Július 17. Délután 3 óra 10 perckor felderítésre indultam a hadnagy úrral, F 304-es gépekkel, 4 vadászgép kíséretével. Az ellenség fölé érve a felhős idő miatt elég alacsonyan, 1000 méteren kezdtük meg a felderítést. A vadászok valószínűleg a felhős idő miatt csakhamar elveszítették gépünket szemük elől, de mi azért folytattuk a feladatunkat. Egy gépkocsioszlop fényképezése közben nagyon erős kétoldali légelhárításba ütköztünk, sietve emelkedtünk, és szerencsésen továbbálltunk. Feladatunkat elvégezve hazafelé vettük az irányt, de alig mentünk pár percig, vissza kellett fordulnunk az erős felhős, zivataros idő miatt, és egy nagy kerülővel a Dnyeszter fölé repültünk… A benzinóra 30 litert mutatott, de a motor hirtelen leállt, az óra valószínűleg rossz volt. Gyorsan kikapcsoltam mindent, és egy kukoricást látva azt tartottam legalkalmasabbnak a kényszerleszállásra. A leszállás szépen sikerült, sem a gépnek, sem nekünk nem esett semmi bajunk. A hadnagy úr azonnal elindult a közeli faluba, ahonnan motorkerékpáron a rossz utak miatt csak másnap ért a reptérre. Én a gép mellett maradtam…
Július 18–19. Ennivalóm nincs már, csak egy kis kenyér. 7 óra felé a környező faluból sok látogató jön gépet nézni. Nagyon barátságos ukránok, látva, hogy nincs ennivalóm, csakhamar tojást és tejet hoznak. Beszélni nem tudunk egymással, csak mutogatunk… Az éjszaka nagyon lassan múlik, hideg van, aludni nem merek, mert hátha valami baja történik a gépnek… Eljön a dél, majd lassan az este. A szerelőt, aki benzint hoz, hiába várom, nem jön.
Július 20. Délben végre megérkezik a szerelőrészleg… A gépet leápolják és feltöltik… A reptérre gépkocsin jövök a szerelőrészleggel. Éjjel 11-ig utazunk, egy szakadékhoz érkezünk, de a híd hiányzik, vissza kell fordulnunk… Tüzet rakunk, hogy egy kicsit megmelegedjünk. Körülnézünk. Egy mély szakadékban vagyunk, rengeteg elszórt lőszer, bomba, a sárban elakadt gépkocsi van körülöttünk…
Augusztus 9. A reptér a várostól kb. 8-10 kilométerre ÉK-re van. Páran a városba mentünk… Az úton nagy zápor esett, és elakadt a kocsink, gyalog kellett bejönni. Az úton mindenfelé döglött lovak fekszenek. Nagy a bűz. Egy helyen még emberi hullát is láttam.

Ez az első bejegyzés az egykori Magyar Királyi Légierő tisztjének naplójában: „1941. június 22. Kitört a német– szovjet háború.” Az első naplóbejegyzést több száz, hol részletesebb, hol szűkszavúbb beszámoló követi, amelyek egyedi szemszögből láttatják hazánk második világháborús történelmének első két esztendejét.
Dörnyei János feljegyzéseit fia találta meg mátyásföldi családi házuk átrendezésekor.
– Egy régi szekrényt akartam kidobni, amelynek leszakadt az alja, és egy vaskazetta esett a padlóra. Ebbe rejtette apám a kincseit a szovjet megszállás idején: fiatalkori jegyzeteit, katonakönyvét és fényképeit – mondja ifjabb Dörnyei János mátyásföldi otthonukban. Hozzáteszi: a napló 1956 körül kerülhetett a szekrénybe, és apja később megfeledkezett róla.
– Felderítő voltam 1941-ben, az ellenséges szovjet csapatok elhelyezkedésének felkutatása volt a feladatom – mondja a napló keletkezésének körülményeiről a 96 éves idősebb Dörnyei János, aki lassan, minden szót megfontolva eleveníti fel a két emberöltővel ezelőtti eseményeket. – A naplót bevetésem első napjától kezdtem írni, és mindenhová magammal vittem, mindegy volt, hogy a földön vagy a levegőben vagyok-e.
Dörnyei János 1936-ban vonult be honvédnek, korábban villanyszerelőként dolgozott Sümegen. A honvédségnél töltött második év után jelentkezett továbbszolgálatra, és lett hivatásos pilóta.
– Két évig kellett tanulnom ahhoz, hogy egyedül felszállhassak. Nagyon szerettem repülni, talán ezért nem volt bennem soha félelem. A harci kiképzést Fehérváron és Nyíregyházán kaptam – meséli az egykori tiszt, aki 1941-ben már az orosz fronton teljesített szolgálatot, Poltava és a Fekete-tenger között repült.
A Barbarossa-hadművelet, vagyis a náci Németország Szovjetunió elleni hadjárata 1941. június 22-én kezdődött, a frontvonal a Keleti-tengertől a Kárpátokig nyúlt. A német légiflotta gépei az első napon nagy magasságban repültek át a szovjet határon, és meglepetésszerűen bombázták a reptereken álló repülőket. Így már a kezdet kezdetén 1200 gépet semmisítettek meg a németek, 800-at a földön. A magyar gyorshadtest is segítette a támadást, egy vadász- és egy bombázóezredet, valamint több felderítőszázadot rendeltek a 4. német légiflotta segítésére.
Dörnyei János a háború alatt számos kitüntetést kapott, és 1942-ben a futárszolgálatos századba került, ahol magas rangú tisztek, illetve a posta szállítása volt a feladata.
– A futárszolgálatos században gyakoriak voltak a balesetek. Horthy Miklós fiának, Horthy Istvánnak a halálára is emlékszem. Ő vadászgépet vezetett, és 1942. augusztus 20-án reggel szenvedett balesetet. Úgy hallottam, hogy a felszálláskor rosszul vette be a sebességet, és ez okozta a vesztét. Sokan azt mondták, hogy azért zuhant le, mert az előző nap ünnepelte a névnapját, és túl sokat ivott – magyarázza az egykori pilóta, aki még egy emlékezetes bevetés történetét eleveníti fel.
– 1943 januárjában hírt kaptunk arról, hogy a szálláshelyünktől nem messze lezuhant egy német gép. Két repülőt vezényeltek ki a megmentésére. Délután indultunk, és már beesteledett, amikor Poltava környékén egy völgyben felfedeztük a roncsokat. Mikor felvettük a németeket, már sötétedett, és én nem kaptam esti kiképzést. A hófúvásban rosszul láttam, és ahogyan emelkedtem a völgyből, a gép nekicsapódott a dombnak és összetört. A német pilóta is, én is megsérültem, de el tudtunk vergődni a közeli faluig, ahol elláttak, majd vonattal a szekszárdi kórházba szállítottak bennünket.
Az egykori őrmester naplója erről az esetről nem tesz említést, hiszen a ceruzával írt bejegyzések utolsó dátuma 1942. december 31. A többi lap hiányzik, a naplóíró tépte ki őket, ma sem árulja el pontosan, miért.
Dörnyei János1943 márciusától a következő év novemberéig újabb kiképzést kapott Mátyásföldön, majd a fővárosi futárrepülőgép-századnál teljesített szolgálatot.
– A század a front közeledése miatt 1944-ben Tüskevárra települt, majd a határ felé vonultunk tovább. A családomat ekkor már Sümegre, a szüleimhez küldtem a bombázások miatt.
1944 elején a szovjet hadsereg kiszorította a németeket Leningrád térségéből, és az olasz fronton is sikereket értek el a szövetségesek. A normandiai partraszállás váratlan sikere, azaz a nyugati front megnyitása megpecsételte Németország sorsát, a front hamarosan keleten is tarthatatlanná vált.
Dörnyei János százada 1945-ben felsőbb parancsra Németországba települt.
– Itt nem voltak harci feladataink, mert repülőgépeink egy részét elvették a németek, egy részük összetört, a többi pedig amerikai hadizsákmány lett. A századom 1945. május 1-jén megadta magát, és amerikai hadifogságba jutottunk Pfarrkirchenben. Engem egy német gazdához vezényeltek ki, ahol gépkocsikat kellett szerelnem. Fél évvel később a fogságba került pilóták elkezdtek hazaszökni. Volt, aki lovon, én egy szekéren civilekkel együtt jutottam haza – magyarázza Dörnyei János. Hozzáteszi: a felesége ekkor már közel volt a szüléshez. Az egykori pilóta megmutatja házasságlevelét is, amelyen rajta van a Magyar Királyi Honvédség kassai hadtestének pecsétje. – Egyetlen katona sem vállalhatott nincstelenül családot, ezért tízezer pengő kauciót le kellett tennünk az esküvő előtt. Ez afféle garancia volt arra, hogy el tudjuk tartani az asszonyt – világosít fel. Feleségét repülőgép-vezetői kiképzése idején ismerte meg Nyíregyházán. Az udvarlás időszakában pedig azért kapott egynapi elzárást, mert későn érkezett vissza a kimenőről.
Dörnyei János századát a világháború után leszerelték, ő pedig a fővárosban telepedett le családjával.
– Az orosz megszállás még a háborúnál is rosszabb volt. Mindenkinek harcolnia kellett kenyérért, ráadásul az országban dúló belharcoktól is sokat szenvedtünk. Szerencsére sikerült elhelyezkednem, és mivel vidékről költöztünk fel, az élelmezés sem okozott gondot, mert kertes házunkban nyulat, csirkét is tartottunk.
1946-ban a Magyar Villamos Művekhez került, majd a Beszkárt (Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság, a BKV elődje) ferencvárosi kocsiszínjének szerelőműhelyében helyezkedett el. Kezdetben szerelő volt, majd műhelyvezető lett, és irodai munkát is vállalt. Innen vonult nyugdíjba, de emellett mellékállásban is dolgozott, hiszen négy gyermeket kellett felnevelnie.
– Sokáig álmodtam a háborúról, még a földi személyzetre, a szerelők arcára is emlékszem. Egy-két évvel a hazaérkezésem után találkoztam az életben maradt pilótákkal. Egy Thököly úti kis kocsmában beszélgettünk a régi időkről. Talán még ma is megvan az a hely – mondja idősebb Dörnyei János.
– A napló további sorsa kérdéses, talán a Hadtörténeti Múzeumban méltó helyük lenne a jegyzeteknek, de az intézet még nem jelzett vissza a levelemre – veszi át a szót ifjabb Dörnyei János. Édesapja arra a kérdésre, hogy miért hiányoznak az utolsó oldalak, nem felel, némaságba burkolózik, és a távolba mereng. Az egykori pilóta még a fiának sem árulta el, miért semmisítette meg ezeket a lapokat, és arról sem beszél, hogy mi történt vele 1943-ban és 1944-ben. Az ekkor történtekre csak egy összehajtott fecni utal, amelyet a napló borítója alá csúsztattak. Ezen az alábbi pár sor olvasható: „belövést befejeztük, választ várok – hosszú belövést befejeztük választ várok fekszik, választ várok.”
Holló József, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, hogy nagy örömmel fogadják a Dörnyei család felajánlását.
– A személyes naplóknak is van értékük, ezeket is gyűjtjük, de mivel a szóban forgó feljegyzéseket egy második világháborút megjárt pilóta készítette, kifejezetten értékesek – örvendezik az igazgató. Hozzáteszi: a napló valószínűleg a múzeum levéltárába kerül, ahol történészek vizsgálják majd. – Idősebb Dörnyei Jánost a napokban felkeresi a levéltár vezetője, és rögzítjük a vele készült beszélgetést is. Naplójából következtetni tudunk majd arra is, hogy kikkel harcolt, hiszen a világháborúban elesett katonák nevét, adatait is gyűjti a múzeum – folytatja Holló József. Elárulja, hogy oklevelet és köszönőlevelet is átadnak majd Dörnyei Jánosnak és családjának, amelyen szerepel a napló iktatási száma, így a családtagok később ki tudják kérni az intézettől az iratot. Holló József biztosít bennünket afelől, hogy nem kallódik el a feljegyzés, megfelelő körülmények között őrzik az utókor számára.