Egyre több jel árulkodik a növekvő versenyképességről, amelyet láthatóan nemcsak a nehezen kivívott makrogazdasági stabilitás fenntartása igazol, hanem sokkal inkább a mára minden ízében eladósodott országunk külső és belső pénzügyi egyensúlyának folyamatos megőrzése is. S ebben vitathatatlan szerepet játszik, hogy Magyarország világgazdasági környezete – akár az egy évvel ezelőtti helyzethez képest – határozottan javult. Ám ennek ellenére a gazdasági bizonytalanságok mindmáig érzékelhetők, hiába ért véget ugyanis a recesszió, ha az államadósság jelentős mértékben nem csökken, vélhetőleg a kilábalás sem lesz olyan látványos, mint ahogyan esetleg korábban remélni lehetett. Mert 2011-től elkerülhetetlen a költségvetési restrikció, illetve az említett adósság – egyes közgazdasági források szerint – máris meghaladja a bruttó hazai termék nyolcvan százalékát, de legalább abban bízhatunk, hogy a versenyképesség intézményi feltételei fokozatosan megerősödnek.
De bármennyire nehezíti is a reálgazdasági folyamatok finanszírozását Magyarországon a politikusokba és a szakapparátusokba vetett bizalom hiánya, számos jel utal a kockázatvállalási kedv növekedésére. Miközben persze az is tudható, hogy hazánk számára a legerősebb korlátot s egyszersmind kényszert az elmúlt években fokozatosan felhalmozott adósság jelenti, amely után csupán arra nyílik esély, hogy a gazdasági önrendelkezést figyelembe vevő piac minél hamarabb kikényszeríti az adósságpálya végét. Nyilván ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy többé ne az IMF gazdaságpolitikai kényszerei legyenek mértékadók, hanem a jelenlegi költségvetési pálya mozgásterét – legalábbis középtávon – csakis az EU-csatlakozás magunkra vállalt kötelezettségei jelöljék ki. A mostani kapitalizmus természetébe óhatatlanul bele van programozva a krízis, de reménykedhetünk, hogy az európai monetáris unió erőteljes védelmet nyújt számunkra. Ehhez elengedhetetlen, hogy hazánk minden tekintetben felelős és nem kevésbé kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytasson, hiszen csak ezzel teremthetők meg a pénzügyi válság után is működőképes közösségi intézmények feltételei.
A magyar munkaerőpiac számos szegmensében korántsem tekinthető igazi versenypiacnak, s ebben ugyancsak korlátozó tény a területi mobilitás hiánya vagy éppen a munkaügyi szereplők nagyfokú informálatlansága. Csak akkor lesz előrelépés, ha az új gazdasági rend nyer teret, ahol újraértékelődik az állam eddigi szerepe, s merőben új értelmet kap a nemzeti protekcionizmus. A versenyképesség növeléséhez pedig szükség van újabb devizahitel-mentő csomagra. A pénzintézetekkel szembeni korlátok célja korántsem az, hogy újabb tilalomfák szaporodjanak a bankok és a lehetséges ügyfelek között, hanem miután a forint várhatóan nap nap után erősödik, nem lesz szükség drámai szigorúságú intézkedésekre. Vagyis egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy a makrogazdasági növekedés esélyeinek újbóli megteremtése forog kockán. Míg azonban Magyarországon a kutatásra és a fejlesztésre fordított összegek változatlanul csökkennek, addig egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy a rendszerváltozás utáni gazdaságistruktúra-váltás árnyoldalai esetenként újraélednek.
Már az elmúlt három hónap fejleményei mindennél meggyőzőbben igazolják, hogy a kormányzati hatalomnak nem csupán a választók reményét sikerült életben tartania abban, hogy belátható időn belül az életkörülményeik bizonyosan javulnak, hanem legalább ennyire volt fontos a nemzetközi pénzügyi körök és befektetők bizalmának fokozatos visszaszerzése. Jóllehet viszonylag távol vagyunk attól, hogy akár kevesebb adóról és lényegesen több jövedelemről beszélhetnénk, mégis egyre több a biztató jel a gazdasági önrendelkezésen alapuló versenyképesség megvalósulására. Látszólag a forint árfolyamának eddigi zuhanása szükségképpen vezetett a Magyarország által felvenni kívánt hitelek kockázati felárának a növekedéséhez, ennek ellenére az államháztartási hiány fokozatos visszaszorítása mindennél sürgetőbb.
A szerző szociológus, egyetemi előadó
origo.hu
Orbán Viktor: Strasbourgi csörte, 10. menet - videó
