Bizonyára lesznek, akik kétségbe vonják majd Jobbágyi Gábor (képünkön jobbra) állításait az ötvenhatos forradalomban elesettek, elhunytak magas számáról. Ám az eddigi elhallgatások alapján az is valószínűsíthető: nyilvánosan kevesen fognak vitába szállni a jogászprofesszor azon kimutatásával, hogy legalább húszezer áldozata volt a harcoknak. Minderről konszenzus volt a Polgárok Háza népes közönségében is. A történésztársadalom egy része a dogmák híve, s nemigen szereti, ha bolygatják azokat a narratívákat, amelyek veszélyeztetik a kényelmes, „politikailag korrekt” értelmezéseket ’56-ról. Márpedig Jobbágyi malomkövet dob az állóvízbe Szevasztok, én meghalok című, a Kairosz kiadó gondozásában megjelent művével. Tamáska Péter egyetértett a szerzővel, miszerint ha olyan óriási haderővel támadta meg a Szovjetunió Magyarországot, mint Hitler Franciaországot, hogyhogy „csak” két–háromezer ember halt meg? A történész rámutatott: hatalmas háborút indítottak hazánk ellen, a huszadik század utolsó nagy barikádharca zajlott. Végre kimondja valaki, hogy nagyságrendekkel többen haltak meg benne, mint amit eddig állítottak. Hisz ha a hivatalos adatsorok húszezer sebesültről szólnak, reális-e, hogy közülük senki nem hunyt el? Köztudomású: ilyenkor 10–12 százalék a halálozási arány a kórházakban. Lehet-e komolyan venni, hogy kiugróan sokan hunytak el a forradalom és az azt követő megtorlás időszakában a szív és az érrendszer, illetve a tüdő betegségeiben? Kahler Frigyes előszavában kérdezi: hány esetben történhetett ilyen anyakönyvezés? S hányszor nem is anyakönyveztek, mert a halottakat azonosítás nélkül, tömegsírban temették el?
Koltay Gábor megdöbbentőnek nevezte a mű nehezen vitatható megállapításait. – Húsz évig úgy véltük, mindent feltártunk a forradalommal kapcsolatban. És akkor jön egy tudós jogász, aki az adatokat rendszerezi, és megállapítja: jóval többen haltak meg a harcokban.
A filmrendező emlékeztetett: ugyanilyen tabu Nagy Imre pere, amit teljes egészében máig nem láthattunk a televízióban, holott a mártír miniszterelnök a legnagyobb tisztességgel védte a forradalmat gyilkosaival szemben. Vagy még mindig félnek egyesek szembesülni a valósággal? Talán a hozzátartozók? – kérdezett Koltay.
A szerző feltárta a mű megírásához vezető személyes motívumait. 1956. november hatodikán lakásukra kilőtt aknagránát végzett nagymamájával. Ő is majdnem odaveszett kisfiúként. Nagyanyja halotti irataiban a halál okaként tüdőgyulladást tüntettek fel. Az is inspirálta a munkára, hogy egyre több feldolgozásban ütközött ellentmondásokba. A KSH 1957-es adataira támaszkodva, azokat elfogadva mindenütt két és fél ezer halottról és 350–400 bírói ítélet után kivégzettről számolnak be. Ha viszont módszeresen összesítjük a számokat, jóval magasabb értékek jönnek ki. A sortüzekről, tömegmészárlásokról, tömegsírokról, statáriális ítéletekről és tömeges kivégzésekről, a szovjet csapatok, valamint az ávósok büntetőakcióiról szóló híradásokból, hiteles beszámolókból kiviláglik: már önmagukban ezek sokkalta több halottról árulkodnak. S nem holmi megbízhatatlan, túlzó források ezek. A brit nagykövetség jelentése például arról tudósít: a Kossuth téri október 25-i vérengzés után 12 teherautóval szállították el a meggyilkoltakat. Ehhez képest pár tucat áldozatot tartanak nyilván. A megoldás: feltehetőleg csak azokkal az elesettekkel számoltak, akiknek az V. kerületben állították ki a halotti anyakönyvi kivonatát. Nem is igényel kommentárt, mennyire hamis kép alakult ki így. De hol vannak a tömegsírok, amelyekről szemtanúk serege számol be? Hol vannak azok, akiket a szovjet csapatok végeztek ki a statárium során? A dunaújvárosi, a csepeli bombázás halottait hová könyvelték? És a névtelen felkelők, a pesti srácok százai, ezrei, akik a csatákban estek áldozatul, hol nyugszanak, hol vannak számon tartva?
A jelenlévők egyetértettek: ameddig a szándékosan vagy félelemből sötétben hagyott területek nincsenek tisztázva, ’56 öröksége, a rendszerváltozás szellemi-morális alapja sincsen a helyén. Amíg a történészek egy részének a tabuk pátyolgatása fontos, nem az igazság kimondása, az olyan műveket, mint Jobbágyié, mély hallgatás övezheti. Ám miután a hallgatás beismerés, a professzor igazát támasztják alá akaratuk ellenére az agyonhallgatók.
origo.hu
Busz és autó ütközött Lajosmizsénél
