Csalók és bűvészek

Nem tudom, csalt-e valaki a bochumi tartományi bíróság által is vizsgált, tavaly áprilisi Újpest–Honvéd meccsen. Azt viszont tudom, hogy Hercegfalvi Zoltán olyan elképesztően gyatrán rúgta fölé és mellé a tizenegyest, ahogyan még félkomoly mérkőzésen sem láttam soha, senkitől. (Persze, Beckham és Baggio is rontott büntetőt, csakhogy előbbi előtte elcsúszott, és félfenéken ülve bombázott az égbe, utóbbi pedig mégis a vb-döntőn, tehát valamivel kiélezettebb helyzetben bakizott, és nem is ennyire látványosan.)
Azt sem tudom, annak idején Varga Zoltánt áldozatként hurcolták-e meg a Hertha bundaügyében. Azt viszont tudom, hogy az inkriminált mérkőzésen a tizenhatoson kívülről telibe találta a kapufát, ügyvédje ezt érvként is hozta fel az ártatlansága mellett, ám a riposzt úgy szólt: Varga olyan képességű labdarúgó, hogy bármikor kapufát lő, ha arra céloz. Azaz, ha csalna is, képes centikkel is tévedni, nem csak méterekkel.
Azt is tudom, hogy sok-sok éve két vízilabdacsapatunk előre megegyezett a majdani rangadó eredményében. Pontosabban az esélytelenebb egylet megvette az esélyesebb két klasszisát, akik állták is a szavukat, hozták a két pontot az ellenfélnek. Méghozzá az avatatlan szemlélő számára pazar csatában, remek játékkal; a másnapi sportnapilapban a vesztestől csak az ő kettejük nevét szedték nagybetűvel, és nem azért, mert a tudósító vak lett volna. Hanem mert a két pólós volt profi. Mint Varga is, akár elcsalta az adott meccset, akár nem. Hercegfalvi és a többi pedig amatőr, ma született bárányként is, vétkesként is. Ezek persze nem morális, hanem képességbeli különbségek. Tökéletesen azonban mégsem függetleníthetők egyének és események erkölcsi megítélésétől.
Valószínűleg ezért hajlunk arra, hogy a régi nagyok bundáit inkább tekintsük csínynek, mintsem bűnténynek. Mert miközben palira vettek, a tudásuk és a szándékuk is megvolt hozzá, hogy szórakoztassanak minket, nézőket. Aki csalt, az is megtisztelt azzal, hogy klasszis módjára csaljon. Ügyelt a mutatványra, bűvészként adta azt elő. Ha valaki előre a fülembe súgta volna, hogy az 1970-es években a Dózsa–Fradi 8-3-ra vagy a Fradi–Dózsa 7-1-re végződik majd, mert „malmoznak” a fiúk, akkor is kimegyek a Népstadionba, hisz kíváncsi lettem volna rá, hogyan csinálják. Mint ahogyan minden színdarab és film „végeredményét” előre ismerhetjük, mégis érdeklődünk a produkció iránt.
Ha ez az élmény nincs, annak elmaradásáért a bizonytalan végkimenetel sem kárpótol.
Hát még, ha kiderül, hogy nem is volt bizonytalan, és a beavatottaknak sem a tudásuk, sem a szándékuk nem volt meg ahhoz, hogy ennek az ellenkezőjét elhitessék velünk.
Ők a piti csalók. És napjaink fogadási láza kifejezetten kedvez nekik. Azaz kedvezne. Mert nem kellene a végeredménybe belerondítaniuk, készakarva több góllal kikapniuk, elég lenne egyetlen jelentéktelen részletet manipulálni. Akár azt, ki dobja az első taccsot, de mondjuk egy meccsen tizenkettőnél több szöglet már pompásan fizet. A létrejöttéhez pedig elegendő egy szem rutinos hátvéd, aki a saját kapuja előtt biztosra megy, többször sallangmentesen tisztáz, minden beadást kifejel, esetleg előrefutva egyszer-kétszer az ellenfél játékosába bikázza a labdát.
De nem. A csalásnak ehhez a csaló szempontjából ugyanannyira hasznos, de a köz számára talán kevésbé kártékony módjához már önállóság, kezdeményezőkészség, némi személyes kockázatvállalás, intuíció szükséges. No meg tehetség. A piti csalóból azonban mindez hiányzik. Ő lusta, önállótlan, tehetségtelen. Inkább betagozódik a délszláv maffia valahányadik szintjére, és végrehajtóként beszedi az iszonyatos potyát, ő maga rúgja az öngólt, a gólvonalon is eltöri a labdát.
Szemérmetlenül csinál hülyét magából, belőled, belőlem, a labdarúgásból, a sportból. Aztán kap egy táska pénzt.
Legalábbis az élvonalban, mert egy ideje a megye II-re is lehet fogadni. Ott, ahol két szál kolbász, egy liter pálinka vagy egy pörkölt savanyúval már sandaságra csábít. Csakhogy itt van visszatartó erő is: a csalónak nagy valószínűséggel a tetthelyen, saját falujában kell leélnie az egész életét.
Az NB I-es piti bezzeg klubot, várost, országot, akár kontinenst válthat.
De bűvész sehol sem lesz belőle.