Csupaszon

Sok baj van ezzel a Bertalan Tivadarral. Az egyik rögtön az, hogy sokoldalú szaktudást kíván teljes megértése. Ellentmondás: semmiféle ismeret nem szükséges ahhoz, hogy valakit megérintsen. Mert ő mindenkihez szól, többféle nyelven. Mindig újra be kell mutatni? Azt tapasztalhatjuk: még mindig nem elég ismert. Igaz, pályája kezdetétől szinte negyven évig (1956–1990) többet alkot a nemzetközi kultúra területein, mint itthon. Szakterülete is szokatlan: díszlet- és látványtervezője, art directora több mint kétszáz filmnek. A magyar stúdiókon kívül többségében francia, német, angol, olasz, amerikai (köztük hollywoodi) műhelyekben működik, s arat magas fokú elismerést. „Bertalan Tivadar egyike a világ legjobb art directorainak” – írta róla a Francia Filmakadémia elnöke.
Párhuzamosan fest, rajzol. Tucatnyi önálló kiállítását láthatták a kortársak 1964-től kezdődően Budapesttől Münchenig és Doerlenig. Könyvekben, újságokban jelennek meg illusztrációi. De hogy kerül ide az irodalom? Első könyvbemutatóján (1997-ben az Írók Boltjában, Hernádi Gyula bevezetésével) olyan kis kötettel találkozhattunk (Bertalan – a cím aláírásként), amely katalógushoz hasonló, de novelláknak is helyet ad. Azóta ezt a vékony könyvecskét eddig hét vaskos, albumszerű alkotás követte. Az idei könyvhéten e sorozat hetedik darabja jelent meg: a Töpörin az angyal (és a lelkiismeret).
Bertalan Tivadar azon művészek közé tartozik, akiket nemigen lehet kategorizálni. Az ő alkotásának különböző „oldalai” a maga módján válnak szerves egységgé. Szövegből fakadnak a képek (olaj, quash, quance, grafika, krétarajz), vagy egy-egy skicc vonz bökverset, aforizmát, emléket, epizódot, történetet, mesét, példabeszédet, novellát, regényt? Képekkel illusztrált írások vagy szavakkal kísért képek a művei? Az bizonyos, hogy mindegyikben hangsúlyos írás és kép eggyé ötvöződése.
„A humor elvesztette vidámságát.” „Pesszimista vagyok, ezért minden csalódás örömet okoz.” „A sírást kikényszerítheted […], de próbáld meg ugyanezt a nevetés könnyeivel!” „Az emelkedettség nem a nadrágban lakozik.” Közvetlen politikai időszerűség is felbukkan: „A malíciát nem tudta szétoszlatni a milícia” – olvassuk, halljuk az Ócska bunkócska két sorában. A bukott miniszterelnök karikatúrájához tartozik: „Nem azt mondja, amit gondol, de abban hisz, amit mond.” Egy-egy időszak tükrével ábécérendben, egyszavas alliterációkban találkozunk (1998–2002-ből): „Besározás. Bankár. Bankrablás. Bankspekuláció.”
Amikor kis részleteket próbálunk fölidézni a kötetből, akkor érzékeljük igazán, milyen többletet hordoznak a kapcsolódó, a gúnyrajznál vitriolosabb rajzok, skiccek. Az embert többnyire csupaszon, csúfondáros érzékenységgel jeleníti meg Bertalan Tivadar. Bogár, hernyó, kígyó, csontváz, növény, szárny, egy-egy emberi szem, más szerv, égitest kicsinyítései, felnagyításai, sokszor egymáson átrajzolódó, átsejlő vonalakkal, foltokkal, merész metamorfózisokban válnak hol egy-, hol többértelműen beszédessé.
Bertalan aligha akar író lenni. Mégis éppen ez a szándéktalansága izgalmas, páratlan, egyedi prózát terem. Köteteinek – akárcsak festményeinek, egész életművének – eredője, bázisa, gerince: filozófiai. Művészi hitelének forrása, ars poeticája, egyben hitvallása is. Főszereplő az etika, a lelkiismeret, a „belső hang”. Töpörin mesepéldázatának befejezése kívánkozik ide: „Ha nem tud az ember a bűnben megállni, / Az Isten egyszer csak mást fog kitalálni.”
(Bertalan Tivadar: Töpörin az angyal [és a lelkiismeret]. Agroinform Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 2500 forint)