Deáki kétezer lakosú, kétharmad részben magyarok lakta község Szlovákia nyitrai kerületében, Vágsellyétől három kilométerre délre. Hivatalos neve: Diakovce. A régi oklevelekben Deákmonostorként szerepelő település már az 1002. esztendőben színre lépett írott történelmünkben: ekkor adományozta Szent István király a falut a szentmártoni (pannonhalmi) bencés főapátságnak. Neve sokáig „terra Waag” volt – a közelében délnek tartó Vág folyóról. 1090-ben Szent László oklevele is Vágföldnek nevezi, 1138-ban II. Béla király birtokadománya a Vág fölötti Sala (Sellye) határosaként írja le. A Diaky névalak 1236-ban bukkant fel először, a régi magyar beszédben deáknak nevezett latin nyelvet használó szerzetesekre utalva. Monasterium Deakinak 1296 óta titulálták a községet.
Deáki országos nevezetessége a XII. és XIII. században épült apátsági templom, a román kori magyar építészet egyik legrangosabb emléke. Története egyedülálló bőségű forrásból, dokumentumból és szakirodalomból ismerhető meg, ami igencsak megkönnyíti az ismertető dolgát.
A tekintélyes nagyságú, több ízben bővített, átalakított templom legrégibb része az a kicsiny, Szent István király tiszteletére felszentelt egyház, amelyet II. Paszkál pápa 1103-ban kibocsátott bullája említ. Téglából készült, egyhajós, alig öt méter hosszú és három méter széles épület, amelynek keleti végéhez félköríves szentély csatlakozik. Bejárata a déli oldalán nyílt, a félköríves bélletű, korai román stílusú kapuzatot utóbb befalazták. Fölötte és az apszis déli karéján egy-egy tölcsérablak nyílik, a fal két szakaszán függőleges falsávok – lizénák – láthatók.
A Szent Benedek-rend kisalföldi és mátyusföldi birtokainak növekvő jövedelme tette lehetővé és inspirálta, hogy az 1220-as években jelentősen megnagyobbítsák az apátság e kis fióktemplomát. Pár esztendő alatt 16 méter belső hosszú, tíz méter széles templom épült a régi mellé szintén téglából, nyugati oldalán két toronnyal. Három hajóját négy pár négyszögletes pillér választotta el egymástól, a fő- és mellékszentélyek félkörívben végződtek. Urasági karzata nem volt, a kegyúri jogot bíró apát a papságnak fenntartott szentélyben foglalt helyet. A földszinti teret dongaboltozat fedte, az egyforma magasságú hajók tehát álbazilikát képeztek. A templom esetében furcsa földszint kifejezés itt azért indokolt, mert a deáki templom emeletén egy szintén háromhajós felső tér készült, keleti végén szentéllyel, kápolnával. Különös rendeltetését a mellékhajók oldalán található fülkesor magyarázza: ezek a barátok részére készültek cellák gyanánt, a magyarországi emlékek közt szinte páratlan példaként. Az új templomot – IX. Gergely pápa engedélyével – 1228. november 14-én szentelte fel Jakab nyitrai püspök Szűz Mária tiszteletére. A „feltemplomot” másnap szentelték be. Tudásunk szerint ez az egyetlen ilyen aktus a magyar középkorban, amelynek az idejét napra pontosan ismerjük.
E műemlékünk különleges voltát elsőként Ipolyi Arnold besztercebányai püspök, építéstörténetünk úttörő kutatója ismerte fel. 1860-ban akadémiai székfoglalóját szentelte „a deákmonostori XIII. századi román basilika” ismertetésének, amelynek lényege a kétszintes építmény a különleges rendeltetése hipotézisének felállítása volt az általa elvégzett mérések, számítások és megfigyelések alapján. Ipolyi vélte elsőként az emeletet a teljes kolostori életnek megfelelő egységnek szentéllyel, az elöljáró kápolnájával, a barátok oratóriumával és laboratóriumával – munkaszobájával –, oldalt a közös dormitóriummal.
A kicsiny Szent István-egyház, kápolnaként, az apátsági templom délnyugati sarkánál szerénykedik, tőle nyugatra hatalmas, szintén háromhajós, neoromán stílusú bazilika látható. 1872 és 1875 között épült, Kruesz Krizosztom főapátsága alatt, Schulek Frigyes tervei szerint. 1938-ban – amikor a bécsi döntés révén Deáki visszatért Magyarországhoz – az egész épület igen leromlott állapotban volt. 1941-ben kezdődött meg nagyszabású felújítása a deáki születésű Serédi (Szapucsek) Jusztinián esztergomi érsek támogatásával. Csak az ekkor készült fotókon csodálhatjuk meg a XIII. századi templom faláról levert vakolat alól napvilágra került eredeti román kori téglaarchitektúrát, a finom technikai és formai részleteket. Sok pénz, sok malter kellett hozzá, de a deáki templom középkori és neoromán részei alig különböznek az akkori és a legutóbbi, 1998-ban befejezett renoválás egységes, pedáns putzrétege alatt.
A deáki monostor is azoknak a bencés apátságainknak a sorába tartozik, amelyek a magukénak mondják a Pray-kódexet. Az 1192 és 1195 között keletkezett, kézzel írt, rajzolt és festett sacramentarium – szentségek és könyörgések gyűjteménye – részletesen ismerteti a magyar szentek életét és a korabeli liturgiát, forrásul szolgálva a XII. századi magyar kolostorok életének, építészetének megismeréséhez is. Leghíresebb részlete a Halotti beszéd, a legrégebbi összefüggő magyar nyelvű szövegemlék. A bencések körében készült kódexet a sajátjának véli a boldvai Keresztelő Szent János-apátság és Jánosi (Ramavské Janovce) Szűz Mária-kolostora is. E két szép, fontos rejtőzködő emlékhelyünk szerepelt már sorozatunkban, most melléjük kerül a Pray-kódex harmadik „származási helye”, Deáki. Az irigység ez esetben nem bűn, mind a hárman büszkék lehetnek rá.
origo.hu
Egy állami állást eltitkolt vagyonnyilatkozatából Magyar Péter
