Megjöttek a cigányok. Nagy volt a baj áprilisban Szendrőládon, vitt az árvíz mindent, ami csak az útjába került. A kis borsodi településen körülbelül ötszáz embernek kellett elhagynia otthonát, házak tucatjai váltak lakhatatlanná. A mintegy kétezer lelkes község kétharmada roma, ez az egyik legelmaradottabb és legszegényebb térség az országban. Szendrőládon most is zajlik az újjáépítés, sok segítség érkezett az államtól, magánszemélyektől és karitatív szervezetektől egyaránt. Úgy tűnik, a szendrőládi cigányok nem felejtették el ezt. Most a devecseri Móricz Zsigmond utcában találkozunk velük, serényen lapátolják a vörösiszapot, pakolják ki a lomot a romos házakból az utcára, konténerekbe gyűjtik a hulladékot. Harmincan érkeztek, útjukat Árvai Ferenc atya, a Katolikus Karitász egri igazgatója szervezte, háromszáznyolcvan kilométert buszoztak. Csatlakoztak hozzájuk nem romák is, így Kenyeres Zoltán és Farkas József Egerből, de mint mondják, itt, Devecserben gumiruhában, lapáttal a kézben nem számít, ki honnan jött, milyen körülmények között él. A csapat vezetője Lakatos Gábor, a szendrőládi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, aki elárulja, a katasztrófavédelemtől azt kapták fő feladatul: tisztítsák meg az utat a kis markolók (Bobcatek) előtt, hogy a gépek szabadon mozoghassanak a kis utcákban, be tudjanak jutni az elöntött kertekbe. Mint meséli, a televízióban látták a döbbenetes képeket a katasztrófáról, s hamarosan megfogalmazódott bennük, hogy „vissza kellene segíteniük”. Jöttek volna az asszonyok is, de most erős férfikezekre van szükség, ellátásukról meg úgyis gondoskodnak a plébánián. Egy ajkai tornateremben alszanak Árvai atyával együtt, onnan hozzák ki őket a terepre reggelente.
Zenélő templom. Popzene szól a devecseri templom tornyából. Így van ez azóta, hogy a helyi plébános hathatós közreműködésével elkezdte sugározni adását a Közös Hullámhossz rádió. A központi stúdiót Ajkán rendezték be, de a műsor egy része a plébánia verandáján készül – avat be a műhelytitkokba Mód Miklós atya. Laptop, keverőpult, mikrofon – valamint néhány lelkes és hozzáértő önkéntes: lám, más nem is kell több egy nonprofit közösségi adó működtetéséhez. Az ultrarövid hullámon (FM) Ajkán és térségében fogható rádió fő feladata a lakosság hiteles tájékoztatása a vörösiszap-katasztrófát követő mentési és helyreállítási munkálatokról, s amikor épp nem oszt meg fontos tudnivalókat a helyiekkel, könnyűzene szól rajta. A rádió a www.kozoshullamhossz.hu/hirszolg oldalon is elérhető, ide a szerkesztők folyamatosan feltöltik az iszapkatasztrófával kapcsolatos híreket, naponta általában harmincnál is többet.
Gárda lent, romák fönt. Erőn felül teljesítenek Devecserben a művelődési ház és a könyvtár munkatársai is. Feladatuk nem hétköznapi, kétfős váltásban éjjel-nappali ügyeletet tartanak a művházban: takarítók, szállásadók, biztonsági őrök, konyhások, segélyosztók, rendezvényszervezők ők most egyben. Egyetlen rossz szavuk nincs, s amikor átmeneti vendégük reggel hatkor kapucsínót kér, csak mosolyognak, majd felteszik főni a következő adag presszókávét.
Az épületben minden éjszaka katonák alszanak, általában a színházteremben, ahol mi is. Az emeleten otthon nélkül maradt cigány családok húzzák meg magukat, a lenti szobák egyikében éppen gárdista öltözékre emlékeztető ruhát viselő, rövidre nyírt hajú önkéntes fiatalok pihennek, az oldalsó helyiségben pedig egy brit rádiótudósító. Az aulában több száz palack ásványvizet halmoztak fel, igény szerint bárki vihet belőle. Az alkalmazottak folyamatosan kávét főznek, szendvicset kennek, s még elosztókat is hoztak, hogy a riporterek tudják tölteni laptopjaikat, fényképezőgépeiket. A tudósítókat elvben kitiltották ugyan a településről, de általában megtalálják a módját, hogy bejöjjenek. S ennek örülnek a helyiek, szívesen veszik, ha hírét visszük az eseményeknek. Minden este hétkor lakossági fórum kezdődik, amelyet a polgármester, Toldi Tamás vezet. Devecser első embere a katasztrófa bekövetkezte óta minden reggel hatkor bemegy a hivatalba, de sosem végez este kilenc előtt. Az összejövetelekre szakértő vendégeket hív, próbálja nyugtatni a kedélyeket, de az idő múlásával egyre nehezebb a dolga.
Vörös mocsár. A devecseri kastélyhoz tartozó park eredetileg a Torna-patak körüli mocsaras terület része volt, mígnem 1890-ben az Esterházy család feltöltette, s fákkal ültettette be. Jellemző fajták: juharlevelű platán, kocsányos tölgy, feketefenyő, mezei juhar, fehér nyár, de található itt mocsárciprus, kínai császárfa, papíreper, nutka, mandzsúriai fűz, tulipánfa és tiszafa is. Mindez felbecsülhetetlen természeti érték, amely ma még felmérhetetlenül nagy kárt szenvedett. A parkban több mint egy héttel a katasztrófa után is tíz-húsz centiméter vastagon áll az iszap: először az embereket kellett menteni, aztán az állatokat, a növényzet megvédésére egyelőre kevés energia maradt. A park telibe kapta az áradatot, a vörösiszap-lavina erejére jellemző, hogy a szomszédos benzinkútról száz méternél is messzebbre sodort el egy kocsit. A helyszínre már megérkeztek a soproni erdészeti egyetem munkatársai, hogy minél több természeti kincset megmentsenek. Szerencse, hogy nem esett kár a XVI. századi eredetű kastélyépületben, amely most az idősotthonnak, az önkormányzati irodáknak és a városi könyvtárnak is helyet ad. Kifelé menet a kapuban kis táblára leszünk figyelmesek. Arra emlékeztet, hogy a komplexum 2001-ben elnyerte a legrendezettebb műemléki környezet díjat.
Eltűntek nyomában. Pavelcze László addig nem akart hazamenni Devecser térségéből, ameddig az általa vezetett mentőcsapat vagy valamely másik alakulat meg nem találja az utolsó eltűntként számon tartott asszonyt. A katasztrófavédelem munkatársai is erre kaptak utasítást, igaz, előző nap az összes többi, korábban a helyszínre érkezett egység lemondott róla, hogy valaha rábukkan a keresett idős nő nyomára. Addig már előkerült hét holttest, s egy héttel a vörösiszap-áradat után nem lehetett rá valós remény, hogy élve kerül elő az idős nő. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 elnevezésű mentőcsoportjával hétfő délután találkozunk Devecser és Kolontár között, a szentkúti elágazásnál. Pavelczéék szinte négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre vizsgálják át a még mindig lúgos vízzel borított mezőt. Mint a vezető mondja, nem létezik, hogy ezen a viszonylag kis területen ennyi ember egy hét után sem képes megtalálni az eltűnt asszonyt. Tizenöt óra három perckor aztán a pár órás pihenőket leszámítva egy hete szolgálatban lévő Németh Péter jelzi társainak, megtalálta a holttestet. A fiatalember Pápán tűzoltó, szabad idejében dolgozik a mentőcsapattal. A szerencsétlenül járt asszony 1,4 kilométerre lakott innen, ilyen távolságra sodorta el a vörösiszap. A látvány borzalmas, azt pedig kívülállóként felfogni sem lehet, mit érezhetnek a hozzátartozók, akik velünk együtt nézik végig a kiemelést, majd kénytelenek azonosítani rokonukat. A Rescue 24 két nappal korábban már kiemelt egy áldozatot, akire Iglódi Erika talált rá. Pavelcze László kolléganője utazási irodát vezet, de ha szükség van rá, piros ruhát ölt, s ő is vonul menteni. Azt mondják, „fel voltunk készülve arra, hogy az eltűntként keresett hölgy sajnos nem lesz életben. Mégis fontos volt a családtagoknak és a rokonoknak, hogy megtudhassák, mi történt vele, és ha már élve nem találhatták meg, legalább arra legyen lehetőségük, hogy megadják neki a végtisztességet”. Az ilyen helyzeteket rettenetesen nehéz átélniük a hozzátartozóknak, de ha túl vannak rajta, az mindenki számára megkönnyebbülést jelent.
Abban a régi iskolában. Gyermekzsivajtól hangos Somlószőlős, pedig három éve bezárták az iskolát. A devecseri diákokat hozzák ki ide szerda óta buszokkal, s bár az ajtókon nincsen kilincs, a kicsi termekbe pedig negyvenesével zsúfolódnak be a gyerekek, azért mindenki jól érzi magát. Kiváló a levegő, zöld a táj, s ez a vörös devecseri látkép után most külön jelentőséggel bír. Az épület, bár három éve nem használták, fogadóképes volt, csak ki kellett takarítani. A táblák, padok megmaradtak.
Eszterhainé Fatalin Ilona igazgató asszony azt mondja, emberfeletti a munka, amelyet kollégáival végeznek ezekben a napokban. Sok gyerek igényel különleges bánásmódot, hiszen a katasztrófa megviselte őket, többek családja mindenét elveszítette. A tanulás játékos formában zajlik, de a tanárok azért próbálják megértetni a nebulókkal, hogy nem osztálykirándulásra jöttek, hanem tanulni. Az iskola kertjében nagy focipálya csábít játékra, a gyerekek le-föl rohangálnak, a fényképezőgép láttán még jobban zsibonganak. Tetszik nekik a hely, de azért visszavágynak a szépen felújított devecseri iskolába, amely most raktárként, konyhaként, vagyis a katasztrófakezelés egyik „háttérintézményeként” szolgál. A tantestület egyelőre nem tudja, meddig tart a „száműzetés”, a jövő héten azonban alighanem még minden reggel a somlószőlősi iskolában csöngetnek be.
Végsőkig kitartunk! Egy héttel a katasztrófát követően a nagy tévétársaságok stábjai lassan elhagyják Devecsert, a katonákat is kivonják fokozatosan. A közvetlen veszély állítólag elmúlt. De munka maradt bőven. Még mindig iszap borítja a kertek többségét, több száz ház lakhatatlan, száll a por, egyre többen krákognak, köhögnek. Ráadásul sokakat még kórházban ápolnak, szerda reggel érkezik a hír, hogy belehalt súlyos sérüléseibe az egyik idős kolontári lakos. Ő a kilencedik áldozat. A napokban többször tudósítottunk arról, hogy fogy a türelem, az emberek egyre nehezebben viselik a megpróbáltatásokat, a lakossági fórumokon gyakoriak a viták. Összességében azonban le kell szögeznünk, a Devecserben, Kolontáron, Ajkán és a többi környező kistelepülésen élő érintettek nagy többsége példát mutatott, emberi tartásról tett tanúbizonyságot. Mi, akik nem vesztettük el otthonunkat, értékeinket, nem marta szét végtagjainkat lúg, napokat a térségben töltve sem érthetjük meg igazán, milyen hihetetlen erő költözött az itteniekbe. A nagyobb furgonokon, teherautókon mostanában egyre gyakrabban látni nagy fehér táblát, rajta a felirattal: A végsőkig kitartunk Devecserért!
origo.hu
Újszerű gyógyszertár-élmény? Az Unipatika ezt nyújtja!
