Főpolgármester és pártpolitikus

Budapest élén nemcsak a posztját, hanem a népszerűségét is sikerült sokáig megőriznie Demszky Gábornak. Pedig az SZDSZ szavazóinak jó része már azután elfordult párttól, hogy 1994-ben koalícióra lépett a korábban legfőbb politikai ellenfélként meghatározott MSZP-vel. Demszky azonban megőrizte a fővárosi liberálisok többségének rokonszenvét, holott erre az időszakra esett a legfontosabb fővárosi közművállalatok felelőtlen, rossz konstrukcióban végrehajtott részleges privatizációja is. 1998-ban, amikor tavasszal a Fidesz megnyerte a választásokat, ősszel Demszky ismét győzni tudott.
Kifejezetten rossz volt a viszonya az Orbán-kormánnyal, főleg a metróépítésre Medgyessy Péter pénzügyminiszter által nyújtott – utóbb a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint is jogsértő – nagyvonalú támogatás visszavonása miatt. Ennek ellenére amikor a hatalomból kiszorult SZDSZ belső válságba került, s a főpolgármester elvállalta a pártelnökséget, 2000 decemberében meghirdette az egyenlő távolságtartás politikáját az MSZP és a Fidesz között. Ebbe aztán röpke hat hónap alatt bele is bukott. Bizalmas emberei ebben az időben Atkári János és Bőhm András voltak, akik helyére később Mesterházy Ernő lépett.
Demszky ekkor alighanem komolyan el akarta kerülni, hogy pártja az MSZP külső tagozatává silányuljon, ám a párt meghatározó személyiségei és a balliberális médiaértelmiség gyorsan leverte a lázadást. Nehéz volt elfogadnia, hogy a párt vezető politikusai „nem hisznek az SZDSZ-ben, mint liberális centrumpártban, mint harmadik erőben, mint önálló politikai pártban”, hogy többségük nem hiszi el, hogy az SZDSZ képes fenntartani az önállóságát. Ez pedig számára már 2001-ben nem jelentett mást, mint hogy „az SZDSZ, így vagy úgy, de végül is beolvad az MSZP-be”. Pártelnöki bukása megnyitotta az utat Kuncze Gábor visszatérése előtt, aki aztán 2002-ben újra bevitte a pártot az MSZP vezette kormányba.
Különösen fájdalmas lehetett Demszky Gábor számára, hogy a Fővárosi Közgyűlésben is súlyos vereséget szenvedett. Ugyanazon a napon mondott le az elnökségről, amikor megérkeztek Budapestre az első hannoveri villamosok, amelyek beszerzése miatt néhány napra megszűnt a közgyűlésben az SZDSZ–MSZP-koalíció. A főpolgármester nem támogatta a használt villamosok beszerzését, pénzt csak újakra akart kiadni. A szocialisták leszavazták javaslatát.
Demszkyt később szánalmas politikai pálfordulások jellemezték, számos alkalommal nyilatkozta, hogy milyen gyümölcsöző az együttműködése Medgyessy Péterrel vagy éppen Gyurcsány Ferenccel. Mint ha nem is Demszky mondaná, pedig az ő szájából hangzott el a D–209-es botrány kirobbanása után négy hónappal Medgyessyvel kapcsolatban: „Egyébként érdekes, hogy a 80-as években a barikádnak nem ugyanazon az oldalán voltunk. Ma azonban nincsenek köztünk elvi-ideológiai viták, amelyek beárnyékolhatnák az együttműködést.” Ugyanígy ajnározta Gyurcsányt is, mondván, hogy ő mennyit fog majd segíteni a főváros fejlődése érdekében.
Demszky Gábornak meghatározó szerepe volt abban, hogy az SZDSZ a legutóbbi időkig képes volt fennmaradni, s csekély társadalmi támogatottsága ellenére, piócaként rátapadva a kormányzó szocialista pártra, pozíciókat, zsíros állásokat járt ki holdudvara szellemi verőembereinek. Hiszen döntően a budapesti szavazatoknak köszönhette 2002-ben és 2006-ban is a párt, hogy éppen átugrotta az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A Demszky mögötti koalíciónak 2006-tól már csak egyfős többsége volt a közgyűlésben, a főpolgármester így végképp ki lett szolgáltatva a szocialistáknak. Aligha vitatható, hogy Demszky Gábornak 2006-ban már nem lett volna szabad elindulnia a választáson. Bőhm Andrástól tudjuk: nem is akart.
Demszky városvezetőként sohasem tudta pártpolitikai elfogultságait levetkőzni. Március 15-i beszédei mindig éles aktuálpolitikai üzenetet hordoztak, kezdetben például az MDF-kormány volt a legfőbb céltábla. A főpolgármester az elmúlt években tehetetlen bábként asszisztálta végig, hogy milliókat, milliárdokat talicskáznak ki a nagyberuházások égisze alatt a BKV-ból és szinte valamennyi fővárosi cégből. Még SZDSZ-es társa, Bőhm András is úgy látja, hogy a régi Demszky Gábor „undorral fordult volna el” mindattól, ami az irányítása alatt álló Budapesten történt az elmúlt években. Hogy nem csupán eltűrte 2006 őszén a brutális, emberi jogokat sértő „túlkapásokat”, hanem még ki is tüntette a budapesti rendőrfőkapitányt.
Demszky Gábor ekkor semmisült meg végérvényesen a köz széles – a nemzeti liberálisokat is magába foglaló – tábora előtt. Lényegében azóta nem is számít figyelemre méltó politikai tényezőnek.