Közvetlen letöltés

Későn kapcsoltak, de annál lendületesebben törnek előre. A külföldi karrierről lemondtak, nem kenyerük az akusztikus hangzásvilág, mégis sokan így ismerték meg őket. Kovács Krisztián, a Fish! zenekar énekese szerint érdemes internetes közösségeket létrehozni a Facebookon vagy a MySpace-en, ahol a közönség azonnal értesül az újdonságokról.

A Fish! 1999 tavaszán alakult. A zenekar tagjai: Kovács Krisztián (ének), Gajda Mátyás (gitár), Maróti András (dob), Binges Zsolt (basszusgitár). Két nagylemezt (First of Many – 2006; Csinálj egy lemezt! – 2009) és négy kislemezt (Tessék – 2002; Check Out The Sound – 2004; Stand Up – 2008; Mindenki király – 2010) jegyeznek.

Immár tizenegyedik évébe lépett a Fish! zenekar. Mennyire volt nehéz az út idáig?
– Az első hat évben nem erőltettük meg magunkat. Egy lépcsőházban laktunk, és munka mellett zenéltünk. Nem vettük komolyan magunkat, csak öt év múlva lett állandó közönségünk. Ezen mi lepődtünk meg a legjobban, mert nem tartottuk magunkat olyan hű de jónak. Ezt követően kezdett kicsit komolyabbra fordulni a dolog.
– Elég sokáig vártak az első nagylemezzel…
– Pontosan hét év telt el, és kínos bevallani, de úgy tűnt, mintha addig nem csináltunk volna semmit. Az első korongunk 2006-ban jelent meg, angol nyelven, és nem voltak vele terveink.
– Mégis sikeres volt, mint ahogy a többi korongjuk. A zenei palettán hova tenné a Fish!-t, milyen stílus áll hozzá közel?
– Nem tudjuk „betenni” magunkat egyetlen stílusba sem. Nem vagyunk boros-kólás, bölcsész-, alternatív, biciklifutár-, rakott szoknyás zenekar, mint ahogy metálbanda sem. Ha mégis valahová tartoznunk kellene, a 2008-ban kiadott kislemezünk után csatlakoztunk ahhoz a hullámhoz, amelyben az MR2-Petőfi rádió és a magyar MTV indulását követően felkarolta a fiatal magyar zenekarokat. Azóta még inkább „beindultunk”, és ennek a folyamatnak a kiteljesedése volt a tavaly már magyar nyelvű számokkal megjelent nagylemezünk, amely az idei fesztiválszezonra ért be igazán. Ettől a ponttól kezdve megint csak komolyan kellene vennünk magunkat, ám ez egyelőre még nem jött össze.
– Gondolkodnak-e nemzetközi karrierben?
– Már nincsenek ilyen ambícióink. Korábban – különösen, míg az angol volt a Fish! hivatalos nyelve – elég sokat játszottunk külföldön, főleg a környező országokban. Ezt azonban nem értékeltük másképp, mint egyfajta osztálykirándulásként. Az a véleményem, hogy magyar szemmel nézve a külföldi karrier olyan, mintha erdőbe próbálnánk fát vinni. Mint ahogy nálunk sem fut be egy bolgár zenekar, a magyaroknak nyugatabbra egyre kevesebb az esélyük. Persze akadnak ellenpéldák, de ezek főleg az elektronikus zene vonaláról ismertek. Mi egy közönségbarát popos punk rock zenét játszunk, és igen sok ilyen jellegű banda zenél például Németországban is. Ezért hiába megyünk ki, nem tudunk elérni olyan sikereket, mint amilyenekre mondjuk idehaza predesztinálva lennénk. Így ezt kicsit se bánjuk, főleg, hogy úgy tűnik, a magyar nyelvvel itthon sikerült elérni valamit. Ezt az utat szeretnénk folytatni.
– Klubokban vagy fesztiválokon jobb játszani?
– Egészen az idei fesztiválszezonig azt gondoltam, sokkal jobb klubokban játszani. Ott sokkal egyszerűbb dolga van az embernek. Fél méterre sincs a közönség, közvetlenebb mindenki, míg egy fesztiválon jobb esetben is három méter választ el a hallgatóságtól, így ott nehezebb olyan hangulatot teremtenünk, amilyet megszoktunk. Nem tudunk – akár személyre szabottan – egy-egy jó poént elsütni, amelyen sokan jót derülnek. Ősszel újraindulnak a zárt helyiséges koncertjeink, és jó lesz visszatérni a gyufaskatulyányi helyekre, ahol van száz ember, és érezzük az izzadságszagukat.
– Szakmai szemmel nézve mekkora kihívást jelentett az MR2-Petőfi rádióban felvett akusztikus koncert?
– Elég meglepő volt a másfél évvel ezelőtti felkérés. Mivel viszonylag egyszerű, de korántsem fakezű rockzenét játszunk, nagy kihívást jelentett számunkra. Azóta adtunk pár ilyen jellegű koncertet. A zenekarnak azonban nem ez a fő csapásvonala, maximum évi egy-két esetben esik jól. Másoknak sokkal jobban áll az akusztikus hangzásvilág.
– Egyik koncertjükön említette, hogy vidéken nehezebb betörni a köztudatba, sokkal több erőfeszítésbe kerül állandó közönséget toborozni.
– Ha vidéken tartunk klubbulit, oda csak azok jönnek el, akik ismerik a zenekart. Vidéki fesztivál esetében azok is odakeveredhetnek, akik semmit sem tudnak a zenekarról. Ez pedig azért jó, mert így őket is meg lehet fogni. A folyamatos koncertezéssel – például az idei tizennégy állomásos vidéki turnénkkal – már egy nem fővárosi fellépésünkön is összejön száz-százhúsz ember, ami jónak számít. Budapest egészen más ilyen szempontból, hiszen ezerötszáz forintos belépő mellett is kíváncsiak ránk akár hét-nyolc százan. Vidékre eljutni és sikeresnek lenni a fesztiválokon keresztül lehet. Ezért én csak a szájhagyományban, az internetben, illetve abban hiszek, hogy nagyon sokat és jól kell játszanunk…
– Apropó internet! Hogyan viszonyul az ingyenes letöltésekhez?
– Manapság, a Facebook korában egy rádiós jelenlét sem ér annyit, mintha mondjuk a kislemezedet, albumodat ingyen letölthetik. Ezt a régebb óta zenélő bandák nehezebben emésztik meg, mi egészen jól viseljük. Pontosan azért tettünk így a Mindenki király című, négy számot tartalmazó, június 10-én megjelent kislemezünkkel. Ezzel már csak azért is jól jártunk, mert lemezeladásokból ma bármilyen bevételt remélni elvetélt ötlet. Tudomásul kell venni, Magyarországon az embereknek nincsen pénzük, kevesen vesznek meg háromezer forintért egy CD-t. Az emberek már nem hallgatnak albumokat, csak számokat. Azt töltik fel a mobiljukra csengőhangnak. Egy nagylemez pedig nem olcsó mulatság. Tizenkét számmal, videoklippel és plakátokkal, promóciókkal legalább másfél millió forint. Ennek a töredékét sem tudod fedezni a lemezeladásokból.
– Akkor merre mutat a jövő?
– Ma már otthon bárki, akár egy számítógép segítségével is, jó zenei anyagokat tud készíteni, sokkal olcsóbban. Emellett érdemes internetes közösségeket létrehozni a Facebookon vagy a MySpace-en, ahol a közönség azonnal értesül az újdonságokról. Mi ezért választottuk azt, hogy honlapunkon egy közvetlen hivatkozásra kattintva letölthetik az új kislemezünket.
– Összehasonlításképpen: hányan vették meg az utolsó nagylemezt, és hányan töltötték le szűk másfél hónap alatt az új kislemezet?
– A nagylemezből nyolcszáz darabot adtunk el. Ebből kétszázötvenet vettek meg közvetlenül a boltokban, míg a többit koncertek után értékesítettük. Ennek sokszorosa a nem hivatalos letöltés. A maxit június 10. óta közel hétezren töltötték le a honlapunkról. Csak halkan jegyezném meg, hogy ez kislemez esetében már dupla platinát jelentene!
– A Fish! mellett DJ-ként is szokott zenélni. Hogyan tudja ezt az eltérő műfajt összeegyeztetni a zenekarral?
– Zeneőrült vagyok. A Fish!-sel rockzenét játszunk, de emellett rengeteg más stílusú elektronikus zenét is szeretek. Hobbiszinten kezdődött. Nekem ez személyes sikertörténet, hogy egyre nagyobb fesztiválokon tudok játszani, illetve több budapesti klubban DJ-ként heti rendszerességgel keverem a lemezeket. A két dolgot ugyanakkor élesen különválasztom egymástól, nem lovagolom meg a Fish!-t azért, hogy többen hívjanak zenélni. Sarkosan fogalmazva: a DJ-pult a civil életem, míg a zenekar a művészi vonalvezetés, az igazi szerelem.