Küzdj, bízz!

k ö n y v e s h á z

Felemelő, meggondoltató, vívódó – egyben szórakoztatóan olvasható és olvasandó remek szöveggel ajándékozott meg kilencvenedik születésnapján a XX. század egyik magyar drámaírója. Kevés kortársamat ismerem, aki ilyen szeretettel és belső tűzzel tudná társa művét értelmezni és figyelmembe ajánlani. Évek óta – megromlott látása miatt – felolvasók segítségére szorul, de tudom, hogy még így is többet és figyelmesebben olvas, mint bármelyikünk, aki igyekszik figyelni kortárs jelenségekre. Most különleges dologra vállalkozott. Jellegzetes XX. századi tapasztalatokon és tájékozódáson alapuló szemléletével ajánlja a XXI. század olvasóinak a XIX. század világirodalmi szintű remekművét. Közben, ahogy olvasom, kiderül: az értelmezések írója maga is XXI. századi problémaérzékenységű gondolkodóvá alakul.
Előttünk a feladat: iskoláinkat a klasszikus hagyományos szintre emelni. Mert a magyar iskola az én tanáraim idején is világszínvonalú embernevelő, tudásgyarapító műhely volt. A „tanár úr” a diktatúrák idején is fogalom maradt. Hogyan lehet ezt a rangot újra elérni? Hubay Miklós könyve jó példa lehet arra, hogy egy jól képzett és tájékozott mester hogyan tudja kézen fogni társaságát, elbeszélgetve velük felkelteni érdeklődésüket.
Színházakban és színházakért élt le hosszú életet a szerző. És nagyszerű érzéke van ahhoz, hogy minden sort, minden megfogalmazást kilazítson a szokványból, a megmerevedett sémákból, de óvjon az elvadult újraértelmezésektől is. Belehelyezkedik a komor politikai üldözött drámát alakító magányos szerepébe, elképzeli Arany Jánost, amint legyőzi kezdeti ellenérzését, és társszerzőül szegődik. Megnyugtat, hogy nem Goethe Faustját gondolta újra a szerző. Hanem… És ez a hanem a könyv egésze: egy mai ember gondolkozása a létről. Nemzete, az emberiség és saját maga sorsáról. Mint Madách Ádámja, maga is érző, szenvedő és jövőt remélő ember. Aki kétségbeejtő, de a teljes ívelésű álom után (lásd a József Attila-i: „kész az idő egésze”!) felriadva, a szirttetőn az öngyilkosságot is végiggondolva mégis vállalja a történelmet. Miért?
Hubay gondolkozásában talán túl hangos a XX. századi egzisztencialista filozófiai áthallás, Camus kortársa írta volna ezeket a jegyzeteket? Ezért érezném magaménak magyarázatait? Vagy ahogy egészként nézi az emberiség és az egyes ember történetét? A teológusok Jézust „második Ádámként”, a feloldó megváltóként is értelmezik. Hubay Miklós a záró Úr hangjaként az evangéliumok Fiúistenét álmodja vigasztalónak a döntésre kényszerülő Ádám mellé. Ezáltal születhet újjá a Teremtővel megszakadó párbeszéd. Rendezőként Jézussal suttogva mondatná az újrakezdésre buzdító – oly sokféleképpen értelmezett – szavakat: „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”
Bennem a sóhaj: bárha egy mai színház és rendezője is felhasználná Hubay elképzeléseit! De még inkább ajándékként ajánlom unokáim számára: bölcs derűvel vezessék őket a jegyzetek a remekmű majdani saját felfogású értelmezései felé.
(Hubay Miklós: „Aztán mivégre az egész teremtés?” Jegyzetek az Úr és Madách Imre műveinek margójára. Napkút Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 2490 forint)