Ne söpörjük a szőnyeg alá!

Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a hazai cigányság társadalmi integrálatlanságának és az ebből is eredő óriási munkanélküliségének a gondja, összeadódva a magas születési arányszámaikkal és a nem roma lakosság gyors fogyásával, belátható időn belül robbanással és a magyar társadalom szétzilálódásával fenyeget. Mi a helyzet a körülöttünk lévő országokban, mennyiben közösek a gondjaink ezen a téren? Az adataik között szétnézve a nyugtalanságunk csak fokozódhat, mert az Európai Unióban összefogott és a belső határaikat eltávolító kelet-közép-európai országok nagyobb részében még súlyosabbak ezek a gondok. Nézzük a száraz tényeket!
A cigányügy Kelet-Közép-Európában – a súlyosság szerint felsorolva – leginkább Bulgáriát, Szlovákiát, Romániát, Magyarországot és Csehországot érinti. A helyzet drámaivá válása néhány évtized múlva ezekben az országokban várható, míg a lengyeleknél, az ukránoknál és az oroszoknál a cigányoknak az összlakossághoz viszonyított kisebb aránya miatt ez csak nagy gondot okozhat, de drámai helyzetet nem. Végignézve a cigánykérdéssel foglalkozó országtanulmányokat, alapvetően mindenhol közös gondokat találunk: a cigány gyerekeknél a többségi társadalomtól nagyon nagy mértékben lemaradó családi szocializációt, ezért a legtöbbjük számára az oktatásban esélytelenséget és beilleszkedésre képtelenséget, később pedig – ennek egyenes következményeként – a munka világába történő bekapcsolódás lehetetlenné válását, ami miatt minden említett országban 85-90 százalékos náluk a tartós munkanélküliség már az 1990-es évek elejétől; nagyon magas a születési arányszámuk, a belsőleg tagolt cigányságon belül is a leginkább integrálatlan oláhcigányoknál, akiknél pl. Romániában most családonként hat gyerek az átlag, sőt a munkanélküliség miatt a családi pótlékból élés csak növelte a szülési hajlandóságot, amely kulturális szokásaikból eredően eleve beivódott a cigány fiatalokba; soraikban a bűnözés sokszorosa a többségi lakossághoz viszonyítva minden országban, ami különböző fokban, de mindenhol erős cigányellenességet termelt ki, ugyanakkor a cigányság soraiban is nagyon erős gyűlölet él a többségi társadalommal szemben. Közös gond az, hogy a média nagy része s – a térség ellenőrzése során – az egyes nyugat-európai és amerikai politikai körök a cigánykérdést mint a többségi társadalom rasszista beállítódását tematizálták, így a cigányság soraiban levő óriási bűnözéssel szemben a rendőrség az állandó rasszizmusgyanú elleni védekezés közben csak gyenge hatékonyságú. Szófiától Kassán át Miskolcig sok-sok példa mutatta az elmúlt években, hogy a szinte polgárháborús állapotokban a rendőrség vonakodó fellépése védtelenül hagyja az állampolgárok százezreit a cigánykérdést politikai kártyaként felhasználók állandó rasszista vádjai miatt.
A cigánykérdés súlyosságát a leginkább érintett öt országban (Bulgáriában, Szlovákiában, Romániában, Magyarországon, Csehországban) a cigányok számarányának és integráltsági fokának eltérései mutatják. A felsorolás sorrendje a számarányukból eredő gond nagyságát adja meg, de az integráltságban Magyarország a sor legvégén is állhatna, mert ennek a mértéke – minden drámai helyzet ellenére – még nálunk a legjobb. A cigányság három nagy csoportja – romungró (magyar cigány), beás és oláhcigány – közül a romungrók csoportja az, amely még valamiképpen integrált. Az a 10-15 százalék, amelyik be tudott illeszkedni a többségi társadalomba, az jórészt közülük került ki. Ugyanakkor az oláhcigányok csoportjai a legalapvetőbb civilizációs és szocializációs mintával sem rendelkeznek, ezért itt a beilleszkedés megvalósulása csak a több generáción keresztül történő drákói intézkedések révén lenne lehetséges. A beilleszkedés nehézségéből ered, hogy a zömmel az oláhcigányság különböző alcsoportjaiból álló román, bulgár, szlovák és cseh cigányság sokkal inkább egységes tömbként áll elkülönülve és leszakadva a többségi társadalommal szemben, mint az nálunk létezik. És ebből következik az is, hogy a többieknél a teljes többségi társadalom nyíltabban kimutatja cigányellenességét, míg Magyarországon a lakosságnak az a része, amely nem érintkezik naponta a cigánysággal – már csak a média intenzív rasszista gyanúsításai miatt is –, óvatosabban, visszafogottabban nyilatkozik a cigányság problémáit illetően.
A cigánykérdés mai nagy gondjai néhány évtized múlva válnak ezekben az országokban az egész társadalom fennmaradását megkérdőjelezővé, két ok összegződő hatásai miatt. Egyik oldalon áll a cigányság magas születési arányszáma, amely kb. 20-30 év alatt már megkétszerezte az elmúlt évtizedekben a cigány lakosságot. A soraikban levő 10-20 százalékos integráltabb részen belül a születések száma ugyan némileg csökkent, de a legintegrálatlanabb csoportjaikban fennmaradt, sőt a megélhetésükben a családi pótlék jelentősége a növekvő születési számot tartóssá teszi a jövőben is. Másik oldalról ehhez jön a többségi társadalom születési rátájának az utóbbi évtizedekben egész Európában általánossá vált csökkenése. Az ENSZ 2050-re vonatkozó adatai szerint az összlakosság Bulgáriában a mai 7,9 millióról 5 millióra, Szlovákiában 5,4-ről 4,5 millióra, Romániában 22-ről 18 millióra, Magyarországon a 10 millió lecsökken 7,5 millióra, a cseheknél a szintén 10 millió lemegy 8,5 millióra, miközben ez az öszszezsugorodott össztársadalom a nem cigány, most még többségi lakosságát tekintve nagyon nagy mértékben elöregszik, így a megnövekedett cigány lakosság adja majd a munkaképes korúak többségét. Az a cigányság, amely a rendszerváltás óta – minden kelet-közép-európai országban – 80-90 százalékban már csak a többségi társadalomtól elvont költségvetési támogatás által tudott fennmaradni.
A drámai helyzet tehát abban áll – és ezért ketyeg a cigányságot érintő demográfiai bomba –, hogy az elöregedett többségi társadalom már nyugdíjas tömegei nem tudják majd eltartani a cigányságot, akik részére a létfenntartásuk költségvetési segélyei és családi pótlékai megszűnhetnek, miközben az egykori többségi társadalom nyugdíjasainak számára is bizonytalanná válhat a nyugdíj biztosítása. Legrosszabb helyzetben Bulgária lesz, ahol a 2050-es ötmilliós, elöregedett lakosságon belül 1,6 és 2 millió között lesz a cigányság létszáma, amely akkor már messze a munkaképes korú lakosság többségét adná, de a 90 százalékos mai munkanélküliség ezen a körön belül szinte semmivel nem csökkenthető az integrálatlanságuk kétségbeejtő állapota miatt. És itt kell megemlíteni a többi országban is jellemzően a nyugati országok felé kiáramló többségi társadalomhoz tartozó, képzett fiatalok százezreit: például a ma kb. 200 ezerre tehető magyar tartós külföldi munkavállalót és ezek perspektivikus külföldi letelepedését, miközben formailag itthoniként vannak nyilvántartva a demográfiában. A jövőben ez a szám a fiatalok egyharmadára megy fel a felmérések szerint. Nos, Bulgária tartós lakossága így 2050-ben szinte csak az elaggott nyugdíjasok kétmilliós többségi lakosából és a szintén majd kétmillió megélhetési forrás nélküli, éhező cigányságból állhat majd, a legnagyobb konfliktusokat generálva nap mint nap, és ez már a bolgár társadalom megszűnését jelentheti. Ez a legvégső állapot csak megközelítőleg jöhet létre az akkorra már négy és fél milliósra csökkent Szlovákiában az itt is majd kétmilliós és szinte integrálhatatlan cigánysággal, ahol szintén 90 százalékos tartós munkanélküliség létezik már majd húsz éve. A 18 millióra csökkenő Romániában 3,5 és 4 millió között lesz a cigányság létszáma, ezért ott a cigányok mai 90 százalékos munkanélküliségéből még a legnagyobb sikerek esetén sem lehet többet, mint tíz százalékot lefaragni, ám ezt a nagy tömeget költségvetésből eltartani már lehetetlen lesz. Magyarország következik ebben a sorban, ahol a 2050-re prognosztizált 7,5 milliós lakosságon belül az elöregedett többségi társadalmi részre kb. 1,5-2 milliós cigányság jut majd. Itt jelezni kell, hogy az ENSZ adataival szemben a magyar KSH 2050-es 8,5 milliós magyarságadata úgy jött létre, hogy számoltak egymillió bevándorlóval. Még emlékezetes, hogy ezekre a számokra és a fenyegető demográfiai helyzetre tekintettel merült fel 2007-ben az akkori kormány köreiben az egymillió kínai betelepítése.
Nem lehetünk tehát nyugodtak, miután a környező országokban is szétnéztünk: a cigánykérdés egész Kelet-Közép-Európában maguknak a többségi társadalmaknak a fennmaradását teszi perspektivikusan kétségessé. Nem egyszerűen gazdasági lemaradás és hasonló gondjaink vannak, hanem a társadalmaink fennmaradása válhat 2050-re kérdésessé.

A szerző a szociológiai tudományok doktora,
egyetemi tanár