A női emancipációra utaló szálat emelik ki elsősorban a feminizmus diadaláért küzdő értekezések Nóra történetéből. Ezt teljes joggal tehetik, annak ellenére, hogy a szerző egy, az egyenjogúsággal foglalkozó konferencia kérdésére kijelentette: műve nem a témáról szól. Megjegyzése figyelmen kívül hagyható, a feminista konnotáció a kezdetektől jelen van: Ibsen – eredeti címén – Babaszobájának ősbemutatója időben szinte egybeesik Tolsztoj Anna Kareninájának megjelenésével – mindkettő a hetvenes évek végén kezdte meg kedélyborzoló karrierjét.
A békéscsabai Ibsen Ház első ünnepélyes bemutatóján a rendező, Merő Béla a drámaírói alapgondolathoz igyekszik visszatérni. Zalán Tibor dramaturgiai változtatásai is erre utalnak, nem női, hanem emberi emancipáció húz cezúrát a hagyományos életmód és a forradalmi tagadás közé. Nóra felnőtté válása együtt jár az addigi társadalmi normák (jó anya, jó feleség) és a vallási szokások radikális elhagyásával. A szövegbeli húzásokkal sikerül mindezt hangsúlyozni.
Nóra eltávozása ebből adódóan sajátos dialektikát követve Békéscsabán nem zárja ki a visszatérés lehetőségét. (Ibsennek is volt egy ilyen záróváltozata.) Ez a fura szintézis azonban nem – már darabon túli – boldog finálé, hanem a külső és belső világ együttes szorításának (szétválaszthatatlan a kettő) következménye lenne robotszerű életmóddal, gyors hervadással. Merő Béla romantikus hangolású befejezésében ennek megfelelően Nóra keménysége megtörik, egy pillanatra felszakad a józan belátás burka, s csaknem könnyes szemmel, már-már nehezen vesz búcsút férjétől.
Nem tudni, milyen véget sugall az előadás: a zárójelenet után, a félhomályban kivehető, tüllfüggönynyel ölelt babaszoba mögött víz zúgását hallhatjuk. Lehet akár tenger, amely túlcsorduló, a Casablanca könnyeit kifordítva idéző felesleges érzelgősség lenne, de lehet folyó, amelynek habjai – a szövegben ez különös hangsúlyt kapott – elnyelték a halálba kívánkozót. (Feltéve: az új helyzetben, a „bűn” nyárspolgári kezelése után van-e értelme még bármiféle öngyilkosságnak?)
Az előadás kissé nehézkesen indul; aztán valami mégis megváltozik, talán a címszerepet alakító Tarsoly Krisztina játéka mélyül el fokozatosan. A legegyenletesebbek a színen a nők, Nóra mellett Kara Tündét (Lindéné) lehet említeni. Bartus Gyula Helmerje az utolsó öt percet leszámítva kifejezetten jó, akár Katkó Ferenc rusztikus, keresetlen modorú Krogstadja. Az előadás összképe alapján Rank doktorról (Jancsik Ferenc) más az elképzelésünk, mint a rendezőnek. A viszonylag minimalista díszlet (Mira János) ízléses, a kerekded szín széleire időnként leereszkedő, a kontúrokat elmosó áttetsző függöny börtönrács-szimbolikája szerencsésen illeszkedett a rendező teremtette atmoszférába.
(Henrik Ibsen: Nóra. Békés Megyei Jókai Színház – Ibsen Ház. Rendező: Merő Béla.)
origo.hu
Vogel Evelín: Magyar azzal fenyeget, hogy börtönbe zárat - videó
