Nyitva maradt tavaszra a kapu

Közösség kovácsolódik, a 2-1-es győzelem ennek a csalhatatlan jele. Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya gondolatait röviden így összegezhetjük a finnek feletti keddi siker után. A Helsinkiben megszerzett három pontot azonban másként is értékelhetjük: a találkozó megmutatta a futball esetlegességét, hiszen a hajrában könnyen fordítva is alakulhatott volna az eredmény; a négy őszi meccs után, kilenc ponttal a tarsolyban, érdemes elmélkedni a folytatáson; néhány szó erejéig a finn környezetre és reakciókra is tanulságos kitérni.

E csoport
1. Hollandia 4 4 – – 12-2 12
2. Magyarország 4 3 – 1 12-4 9
3. Svédország 3 2 – 1 9-4 6
4. Moldova 4 2 – 2 5-3 6
5. Finnország 3 – – 3 2-6 0
6. San Marino 4 – – 4 0-21 0

Keddi eredmények: Finnország–Magyarország 1-2, Hollandia–Svédország 4-1, San Marino–Moldova 0-2.

*

„Litti” gondolkodik. Jari Litmanen, akit a helyiek becézve csak Littiként emlegetnek, óriási kedvenc Finnországban. Kedd este a hazai szurkolók a második félidő derekához érve már kezdték elveszíteni a türelmüket, ám amikor az egykori világklasszis beállt, mindannyian felállva tapsoltak. A találkozó után a finn újságírók Stuart Baxter szövetségi kapitányt ízekre szedték, Litmanentől viszont eligazítást vártak. A remek játékos három kérdés és három rövid válasz erejéig velünk is vállalta a beszélgetést.
– Mi hiányzott a finn válogatott játékából?
– A gól. Pontosabban legalább még egy gól a magyarok második találata előtt.
– Akár ön is megszerezhette volna, ha a hajrában Shefki Kuqi nem rúgja el ön elől a labdát.
– Nem szokásom a társaimat bírálni, de kétségtelen, jobb helyzetben vártam a labdát. Már lendült a lábam, ám Kuqi belépett elém. Ilyen a futball.
– Meddig láthatjuk még a pályán?
– Ebben az évben még egy mérkőzésünk van hátra San Marino ellen, azon szeretnék játszani, a folytatásról azonban még el kell gondolkodnom.

Miután a finnek a 86. percben kiegyenlítettek, honnan merítette az erőt a magyar válogatott a hajrában – Elek Ákost ki is emelhetjük, akitől két szép ellentámadás indult –, hogy szokatlan módon nem csupán legalább a döntetlen megőrzéséhez ragaszkodjon görcsösen, hanem megpróbálja újra a maga javára fordítani a mérkőzést? – mindenekelőtt erről faggattuk Egervári Sándort.
– Szerencsére számomra nem újdonság ez az érzés, a világbajnokságon bronzérmet szerzett U20-as csapatot is a töretlen győzni akarás jellemezte – kezdte a szövetségi kapitány. – Itt, Helsinkiben az első félidő nagy taktikai csatát s a nézőknek talán kissé unalmas játékot hozott, ám a szünetben a fiúk fogadkoztak s biztatták egymást: nem érik be az egy ponttal. Elek Ákos teljesítményének nagyon örülök, hiszen többek között az ő csapatba állításáért is többen bíráltak, ám engem nem lepett meg, a szervezési készségét az utánpótlás-válogatottban már csillogtatta, ezért is van a középpályán a helye. Persze hiba lenne csupán őt dicsérni, beszélhetnénk Juhász Roland remek védőmunkájáról, Gera Zoli óriási munkabírásáról, Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs fontos góljáról, Koman Vladimir bátor játékáról s így sorra mindenkiről. Éppen ezért én inkább azt hangsúlyozom, hogy a csapat egyre jobban összerázódik, igazi emberi közösséggé kezd kovácsolódni, ami szerencsére az eredményekben is megmutatkozik.
Egervári a szakmai, lelki felkészítésen túl azzal is hozzájárult a sikerhez, hogy a második félidőre átszervezte a csapatát. Azzal, hogy Gera került a jobb oldalra, Rudolf helyett beállva pedig Koman irányított, hatékonyabbá vált a csapat; az első gólt éppen Koman készítette elő. Ám Pintér Ádám becserélése Vadócz helyett nem volt telitalálat, ettől mintha megzavarodott volna az addig jól működő gépezet. A finn gól előtt is mintha tanácstalanságukban egymásra vártak volna a védők. Feltűnt, hogy míg a 70. percig Juhász higgadtan irányította a védelmet, utána többször pörlekedett a roszszul helyezkedő társakkal. Egervári Sándor természetesen nem egészen így látja ezt, szerinte Litmanen és Alexei Eremenko beküldésére reagálnia kellett, a gólt pedig Laczkó sérülése előzte meg, aki későn kérte a cserét, s bicegve nem tudta követni Forssellt.
Fontos változás azonban, hogy a bekapott gól után nem vesztették el a fejüket a magyar játékosok, nem mondtak le a győzelem lehetőségéről. Dzsudzsák találata pedig minden bajunkra gyógyírt jelentett.
– Elek Ákostól remek ütemben jött a labda, amikor sikerült jól magam elé tenni, már derengett, hogy ebből lehet valami. Miután elrúgtam, fantasztikus érzés volt, hogy láttam a lövés útját: be fog férni a bal alsóba. A legvégén, egy pillanatra elbizonytalanodtam, talán mégis eléri Jääskeläinen, netán a kapufára pattan, de nem így lett – elevenítette fel a gólját Dzsudzsák Balázs, majd kérésünkre a jövőbe tekintett: – Jobb esetben nyolc pontot terveztünk az őszre, kilenc lett belőle. Most minden nyitva van. Ennél többet nem szeretnék mondani, mert tavasszal egyből a hollandok elleni két mérkőzés következik, s lehet, hogy egyből be is csukódik az a bizonyos kapu.
S lám, mit tesz az önbizalom, Szalai Ádám kedd este kijelentette: – Ne a hollandok miatt, hanem értünk jöjjenek ki az emberek a Puskás-stadionba!
Igaza van. A magyar szurkolókat az elmúlt negyedszázad kudarcsorozata annyira frusztrálta, hogy elsősorban nem szép futballt akarnak látni, hanem győzelmeket. Mi nem tudjuk úgy feldolgozni a vereségeket, mint a finnek. Ők a meccs után kissé dühösen pattantak fel a helyükről, de a következő pillanatban már nyájasan gratuláltak nekünk, magyaroknak, s mire kiértek az Olimpiai Stadionból, már túl is tették magukat a vereségen.
Összemérhetetlenül különböző alapokról indulunk. De a saját utunkat kell járnunk, a nekünk rendelt eséllyel kell élnünk. Labdarúgásban adott a feladat, s talán nem is tűnik teljesíthetetlennek.