A meghívó az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulójának megünneplésére hív a diadalívhez, ahol az ismeretlen katona sírja és az örökláng található. Itt emlékeznek október 17-én, vasárnap 18 órakor a francia fővárosban élő magyarok a harcokban meghalt forradalmárokra és a kivégzett hazafiakra. Az emlékezés 1957 óta hagyomány, jóllehet a koszorúzáshoz és a felvonuláshoz mindig engedélyeket kellett kiharcolni. Az elmúlt időszak alatt csak egyszer fordult elő – 1971-ben –, hogy elmaradt a szertartás, mert nem sikerült a jóváhagyást megszerezni.
Az első ünnepség megszervezője egy Péntek Róbert nevű egykori nagyváradi katonaiskolás volt, aki a háború végén hadifogságba esett nyugaton, majd jelentkezett a francia idegenlégióba. 1957-ben megalapította Párizsban az idegenlégióban szolgált magyar származású Francia Frontharcosok Bajtársi Körét. 1958-ban Charles de Gaulle köztársasági elnök is fogadta a magyar emigráció küldöttségét, amelynek tagjai szót emeltek a halálra ítélt magyar szabadságharcosok megmentése érdekében. Azóta többen is kitűntek az októberi szertartás megszervezésében: Ladányi József, Dömötör Kálmán, Kemencei János, Toldalagi Ferenc, Erdélyi Imre és Sujánszky Jenő. Utóbbi az idén harmincadik alkalommal verekedte ki többek között a francia belügyminisztérium engedélyét az ünnepség megtartásához.
Sujánszky Jenő nevének említésekor álljunk meg egy szóra. A hidegháború idején titkos ellenállási csoportot szervezett a volt hadapródiskolások bevonásával, amely 1955 végére kb. 40-50 személyből állt. Az ÁVH operatív osztálya azonban felfedezte szervezkedést és a forradalom előtti hónapokban lecsapott rájuk. Sujánszky Jenő elsőrendű vádlottként 1956 májusában „csak” 17 évet kapott, pedig halálos ítéletre számított. „Ha ez a tárgyalás egy évvel korábban lett volna, akkor Sujánszkyt és négy társát felakasztottuk volna!” – mondta az egyik ÁVH-s tiszt, és valószínűleg igaza volt. Az elsőrendű vádlottat a forradalmárok szabadították ki a gyűjtőfogházból, aki csatlakozott a Corvin közi felkelőcsoporthoz, és részt vett a második szovjet beavatkozás után is a harcokban. A forradalom leverését követően, november 28-án nyugatra szökött. 1957-ben a franciaországi Magyar Szabadságharcos-szövetség egyik alapítója lett, és a mai napig vezetői tisztséget fejt ki a tömörülésben. Hruscsov franciaországi látogatásakor, 1960-ban a szovjet KGB kérésére letartóztatták, és egy hónapra Korzika szigetére száműzték. Több mint egy évtizeddel később, Brezsnyev látogatásakor ugyanez a sors várt rá, pedig akkor már francia állampolgár volt.
– Büszke vagyok arra, hogy a Párizsban élő magyarság az idén is megemlékezik a forradalom évfordulójáról – mondta a nyolcvanegy éves Sujánszky Jenő. – Sajnos azonban 1990 óta egyre fogyunk, éppen ezért bolgár, lengyel és cseh társemigrációk tagjait, antikommunista szervezeteinek képviselőit is meghívjuk az ünnepségre, mert ha nem vagyunk elegen, a belügy nem engedélyezi a felvonulást. Húsz évvel ezelőtt még nem volt gond ezer embert összetoborozni. És abban az időben október 23-án tartottuk az ünnepséget. A vasárnapok azonban kedvezőbb feltételeket teremtenek a megemlékezéshez, ezért tartjuk most 17-én.
Nézzük a korábbi zászlós felvonulás fotóit a hatalmas Charles de Gaulle – a párizsiaknak csak Etoile – téren, amelynek során a francia rendőrség leállítja a nagy autóforgalmat a diadalívhez vezető úton, a Champs-Élysées egy részén, és arra gondolunk: a járókelő franciák és a turisták ezrei kérdezhetik ilyenkor maguktól a piros-fehér-zöld zászlók láttán: mégiscsak a szabadság a legnagyobb dolog a világon? A francia zenekar eljátssza a magyar Himnuszt, koszorú kerül az ismeretlen katona sírjára, és meggyújtják felette az emlékezés lángját.
A forradalom ünneplése, ugye, örök?
origo.hu
Menczer Tamás: Megvédjük Magyarországot a baloldaliak és a diszkóliberálisok támadásaitól is!
