Titkos párt

Még szerencse, hogy az MSZP ilyen világraszóló sikert ért el az önkormányzati választásokon. Mert a sikert ugyan nem kell magyarázni, de ők mégis megpróbálják, ám egészen nyomorúságos módon nem megy nekik. Képzeljük el, ha buktak volna, akkor mi mindent összehordanának. Mindenesetre az a kommunikációs zavar és érthetetlenség, amit az elmúlt másfél-két hétben elővezettek, több Bábel-torony összeomlásához elegendő lenne. A párt felelős(nek mondott) potentátjai rendszeresen nyilatkoznak a szervezet jövőjéről, ami azon túl, hogy rózsás, meglehetősen bizonytalan. Jobban mondva, az eddig elhangzottak alapján annyi bizonyosnak látszik, hogy a párt gyökeres átalakításra szorul, illetve némi fazonigazítások után ugyan, de alapvetően pont úgy jó, ahogy van. Persze a szocialisták esetében ez nem ellentmondás, hanem egyszerű (bonyolult?) dialektika, ami a pillanatnyi társadalmi helyzet roppant bonyolult (egyszerű?) voltára ad adekvát (érthetetlen) választ.
Itt van mindjárt Mesterházy Attila, a párt „jobb híján” megválasztott ideiglenes, de szívósan kitartó elnöke, aki magabiztosan jelenti ki az idei két választás kétes értékű sikere után, hogy „tudjuk mit kell tennünk ahhoz, hogy 2014-ben visszanyerjük a választók bizalmát és hiteles kormányzóképes erővé váljunk”. Miért, eddig nem voltak azok? Nyilván nem, hiszen Mesterházy szerint csak ezután kell fegyelmezett, a teljesítmény és a tisztesség alapján álló pártot szervezniük, ahol azok kerülnek előtérbe, akik napi munkájuk alapján arra érdemesek. Ezt csak helyeselhetjük, viszont nem értjük, ha ilyen hiányosságokkal küszködtek, honnan volt pofájuk elindulni a választásokon? Fegyelmezetlen, tisztességtelen embereket akartak rászabadítani a magyar társadalomra, csak azért, mert MSZP-tagok? Szégyen és gyalázat! Mesterházy óvatos, optimista borúlátásához képest Gyurcsány Ferenc egészen gyászos képet lát, ha a párt tükörképét a maga fizimiskája nélkül szemléli. Gyurcsány, aki az idei választások sikerorientált bukásaiból kivonta magát, az MSZP-n belüli rendszerváltás szükségességét hangsúlyozza, mondván, az átalakulással létrejövő új pártnak a ’89-es demokraták, a szabadság és igazságosság patriótáinak pártja kell legyen. Ennek érdekében az MSZP-t „a szélekre zárt, középre nyitott, balközép párttá kell átformálni”.
Ne bonyolódjunk bele, hogy az MSZP mire volt nyitott és mire zárt, a gyurcsányi közel- és a posztgyurcsányi még közelebbi múltban. Idézzük inkább a lenyűgöző intellektusú dr. Szanyi véleményét, aki volt párt- és miniszterelnöke új, párton belüli platformjáról azt írta, hogy konkrétum nix, egy darab gondolat nincs a kezdeményezés mögött, csak üres fikázás és nógatás. Egy lepukkantabb rockzenekar is fel tud mutatni kétezer rajongót, a politikában viszont az országról van szó! Oda tartalom kell! Milyen igaza van Szanyi doktornak! Csak az a gond, hogy az egyszerű polgár az ő „fikázásaiból” sem képes kiolvasni a párt által közölni vágyott pozitív tartalmakat.
Úgy látszik, mintha az MSZP megszűnt volna a hétköznapi értelemben vett politikai párttá lenni. A közemberek számára semmilyen mondanivalójuk nincs, a tömegkommunikáció csatornáin egymásnak üzengetnek az ön-, ki-, meg-, szét-, össze-, visszajelölt aspiránsok, akik függetlenül attól, hogy a választók döntő többsége nem kér belőlük, szeretnék gyakorolni a hatalmat, irányítani az országot, vezetni a népet, beleszólni a hétköznapokba. A titkos társaságok működnek így, azzal a különbséggel, hogy azok nagy műgonddal törekszenek arra, korlátozott kommunikációjuk legalább közérthető legyen.