Úgy szeretném, hogy kérjetek!

A n y a n y e l v ü n k

Szeretnék kérni háromszáz forintot, mondta a jegypénztáros, szeretnék kérni két hamburgert, kiáltott hátra a kiszolgáló a konyhába, és egyáltalán, Budán és Pesten, továbbá kedves hazánk minden valamirevaló trendi helyén, szépségszalonban, romkocsmában és haveri bulin, azaz mindenütt és mindenkor mindenki szeretne kérni valamit újabban. Ami rendben is volna, ha olyan ritka pillanatról lenne szó, amikor valóban kérni szeretnének valamit, csakhogy nem tudnak, mert szégyenlősök, maflák. Netán áldott jó emberek lévén egyszerűen képtelenek kérni, mivel jobban szeretnek adni, mint kérni.
No persze ki ne sejtené, hogy nem ezek a ritka kegyelmi pillanatok ismétlődnek napjában hatszázhatvanhatszor. Csak a labdapecsenyés és az ügyfélpultos unalmas társalgási paneljéről, a multinacionális dolgozói tréningek szisztematikus nyelvi agylágyító leleményéről kapunk közvetlen kórképet. Valaki pár éve kigondolta, hogy szegény dolgozó ezután, irgum-burgum, csak így kérheti, akarom mondani, szeretheti kérni a szolgáltatásért járó összeget. Szép dolog ez az udvariasság, csak valakik már megint azt felejtették el, hogy nem angol, hanem magyar nyelvterületen vannak. Ahol épp ezért, csodák csodája, nem minden angol nyelvi panel hangzik természetesen. Már csak azért sem, mert a magyarban eleve kevesebb a kötött társalgási panel. Az „i would like to ask” az angol társalgásban tökéletesen a helyén lehet, a magyarban gyakran csak nevetséges. Így is van rendjén, az emberi nyelveket csak még szebbé teszi, hogy szemléletmódjukban is erősen különböznek egymástól. Többek között ezért oly nehéz igazán ragyogóan megtanulni egy idegen nyelvet.
Egyik kedves olasztanárom emlegette társalgási gyakorlatainkon: nehogy valaha Itáliában azt mondják, fizetni szeretnének, mert közröhej lesz a jutalmuk. Hát ki az a balga, aki fizetni szeretne? Az csak kötelesség, nem óhaj. A becsületes polgár épp ezért azt mondja arrafelé: főúr, a számlát (legyen szíves)! A magyar ugyan, legalábbis a kifejezés szerint, szeretne fizetni, de ha már így áll, akkor legalább a bejövő pénzt nem kérni szeretné, hanem kerek perec kéri. A rántott húst sem csak kérni szeretné, hanem ha azt óhajt fogyasztani, hát azt kér. Így legalább a nyelv egyensúlyba hozza a kiadás-bevétel oldalunkat. Más megoldás nincs: kérünk szépen, vagy sem. A kérni szeretne ugyanis semmiképp sem azt jelenti, hogy valaki épp most határozott dolgot kér (akar). Ha üres a zsebe valakinek, s szeretne kérni, akkor még habozik, nem jutott el a kérésig. Talán éppen szégyenérzete miatt.
Legutóbb egy belvárosi irodában a repülőjegyet átadó kisasszony is azzal fordult felém, hogy hatvankétezer forintot szeretne kérni. Nem hiszem, hogy szégyenérzete volt. Már nyelvemen volt az élc, hogy hát ha szeretne, szeressen, drága kisasszony, de én ezt a hatvankétezret inkább megtartanám magamnak. Végül lenyeltem sértett nyelvérzékem táplálta dühömet. Olykor a hallgatás is a nyelvi udvariasság része lehet.
Mindazonáltal, felebarátim, nagyon szeretném, ha magyarul kérnétek! S nem kérni szeretnétek. Ha kérhetem.