Veszélyben a jogállam

Aki azzal az indokolással menti fel a vádlottat, hogy nem látja bizonyítottnak, miszerint a fotókon és videofelvételeken is megörökített támadás alkalmával bántalmazás céljával ütötte meg a sértettet, az nem „reakciós szellemű”. Ez bizony nem cigányellenes, homofób, antiszemita indokolás, hanem jogállami, tetőtől talpig

Végeredményben mindegy, hogy a Fidesz lebontja vagy szétveri a jogállamot. A cél mindenképpen döbbenetes és felháborító. Józan ésszel el sem hinnénk, de népünk legjobbjai, a balliberális politikusok, politikai elemzők, publicisták és más független, tárgyilagos szakemberek és értelmiségiek egy fikarcnyi kétséget nem hagynak afelől, hogy ez a rettenetes esemény mihamarabb bekövetkezik. Márpedig, ha valaki, hát ők aztán tudják – ezt is éppúgy, mint bármi mást. Ők ismerték fel annak idején az Antall-kormány feltartóztathatatlan weimarizálódását, és jelezték jó előre, hogy az a folyamat a demokrácia intézményeinek felszámolásához vezet. Ők jósolták meg tévedhetetlenül 2002-ben és 2006-ban is Orbán Viktor teljes és visszafordíthatatlan politikai megsemmisülését, de nekik köszönhetjük azt a felemelő ismeretet is, miszerint a balliberális kormányok vezetésével mindenkor fellendül az ország.
Mostanában a legnagyobb egyetértésben állítják, hogy a Fidesz egykettőre lenullázza a jogállamot. Csak abban van némi vita közöttük, hogy vajon lebontja-e, avagy szétveri. Mert van különbség a kettő között, hiszen a lebontás előre kiszámított, tudatos cselekvést feltételez, míg szétverni tehetetlen dühükben szokták a tehetségtelenek, az alkalmatlanok a rájuk bízott értékeket. Szóval az eredeti kérdés arra is választ keres, hogy a Fidesz sátáni gonoszságú gazemberek vagy dilettáns hülyegyerekek gyülekezete.
Vizsgáljuk meg, minő veszedelmek fenekednek a jogállamra, s ezzel mintegy párhuzamosan azt is – ha van még egyáltalán –, milyennek kellene lennie valójában az igazságosság megjelenítésének a társadalmi gyakorlatban? Itt van mindjárt a kormány és a mögötte tülekedő tudatlan többség roppant primitív és destruktív viszonyulása a lopáshoz. Egészséges, balliberális demokráciákban a lopás helytelenítendő tevékenység úgy általában, de csak bizonyos összeghatárok között büntetendő. (Nem bűn, mert az egy konzervatív kifejezés, következésképpen csak konzervatívok követhetik el.) Egészséges, balliberális demokráciákban a lopás bizonyos öszszeghatár alatt szociális juttatás, bizonyos összeghatárok felett pedig kiharcolt jog, megérdemelt privilégium. A Fidesz vezetői ezzel szemben bolsevik módra uniformizálják a lopást, ami még a hagyományos, a balliberális demokráciákat megalapozó diktatúrákban is túlzás, hiszen az ideológiailag megfelelően fejlett kiváltságosoknak (akik személy szerint jórészt ugyanazok, mint napjaink kiváltságosai) akkor is engedélyezett, sőt kötelező volt a lopás, közérdekből természetesen. Ráadásul a Fidesz nemcsak az ezek után elkövetendő lopásokat akarja megbüntetni, hanem, holmi hatályos jogszabályokra hivatkozva, az elmúlt évek legnagyobb tolvajlásaiból a lehető legtöbbet szeretné felderíteni és szankcionálni, s ezzel alapjaiban rendíti meg a jogbiztonságot.
Az egyik kereskedelmi tévé riportot készített egy borsodi faluban, ahol hiába fenyegetik elzárással a kis értékű lopások elkövetőit is, a rendelkezés hatálybalépése után is ugyanannyi lopás történik, mint korábban. No tessék, a szigorúságnak nincs visszatartó ereje – örömködnek diadalittasan a hivatásos érzékenyek, ám később kiderül, a rendőrök még egyetlen árva tettest sem kaptak el, s így fenyegethetnék akár lefejezéssel is a lopást, ha nem bukik le senki, annak sem lesz visszatartó ereje. A másik faluban, ahol az első napokban lefüleltek s lecsuktak egy tolvajt, azóta egyetlen bűncselekmény sem történt, pedig korábban mindennaposak voltak a lopások, fosztogatások, rablások. Ha most valaki azt hiszi, hogy a nehézfiúk jobb belátásra tértek, téved. Még csak arról sincs szó, hogy a súlyosabb büntetések veszélye meggondolásra készteti őket. Ilyen otrombaságok egy liberális agyában nem merülhetnek fel. Valójában abban a faluban azért nincs egy ideje bűnözés, mert a bűnözők időlegesen felfüggesztették tevékenységüket, így tiltakozva a kormány jogállami elveket súlyosan sértő tevékenysége, a jogállamot felszámolni akaró szándéka ellen. Normális demokráciákban a sértettek szolidaritást vállalnának a tettesekkel, de ebben az elmaradott, mucsai, Fidesztől elbutított országban még ezt sem lehet elvárni.
De ne adják fel! Van remény! A rendvédelmi szerveknél és az igazságszolgáltatásban is számosan dolgoznak olyanok, akik tűzzel-vassal védik a jogállamot. Például az a bírónő, aki egy rendőr által brutálisan ütlegelt fotós kollégánk ügyében ítélkezett. Tamás Gáspár Miklós bölcs kifakadása óta tudjuk, hogy a bírói kar reakciós szellemű, mert „a bírák jelentős része ahhoz a fölső középosztályhoz tartozik, amely cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita, és mélyen lenézi a kitaszított szegényeket. Ez a fölső középosztály villanegyedeiben a szélsőjobboldalra szavaz, tudósai mélyen klerikálisak és konzervatívok, egyetemista gyermekeik pedig a régi és az új etnicizmus, regresszív ökoromantika, sovén nyugatellenesség és irredenta pózolás virtuózai.” A kollégánk ügyében ítélkező bírónő nem tartozik a TGM által oly találékonyan jellemzett csoportba. Aki azzal az indokolással menti fel a vádlottat, hogy nem látja bizonyítottnak, miszerint a fotókon és videofelvételeken is megörökített támadás alkalmával bántalmazás céljával ütötte meg a sértettet, az nem „reakciós szellemű”. Ez bizony nem cigányellenes, homofób, antiszemita indokolás, hanem jogállami, tetőtől talpig. A felismerhetetlen, gátlástalanul hazudozó rendőr, aki nem bántalmazás céljával bántalmaz teljesen ártatlan embereket, tökéletesen megjeleníthetné a ballib szellemiségű jogállamot.
Nagy a veszedelem, de még nem dőlt el semmi. Küzdőtérre lépett a jogállam gáncstalan bajnoka, a kivételes Cserni bíró, aki a Joggal a Jogállamiságért Egyesület alapítójaként még magát Sólyom Lászlót is helyre tette. Ezúttal az Országgyűlés 2006-os őszi jogsértéseket vizsgáló albizottságát, közülük is elsősorban Révész Máriuszt volt kénytelen kioktatni a jogállam mibenlétéről. Ugyanis a képviselő, aki törvényhozó is egyben, arra a kijelentésre vetemedett, miszerint: „Azoknak a rendőröknek, ügyészeknek, bíráknak, akik részt vettek a jogsértésekben, nincs helyük a rendőrségen, ügyészségen, bíróságon.” Erre a felháborító kitételre Cserni János bíró roppant frappáns választ adott: egy párt országgyűlési képviselője sem vonhat felelősségre valamely bírót az általa kifogásolt döntéséért, még akkor sem, ha Révész Máriusznak hívják.
Bármennyire szikrázóan szellemes a válasz, nem látjuk, hogy közvetlen összefüggésben állna Révész felvetésével, ám ha jól értjük, akkor Cserni amellett kardoskodik, hogy a jogsértésekben részt vevő rendőröknek, ügyészeknek, bíráknak (vajon a nem felső középosztálybeli, kedvenc bírónőnk is köztük van?) igenis helyük van a rendőrségen, ügyészségen, bíróságon. Ez a következetes jogállami szemlélet tükröződik Cserni bíró ítéleteiben is. A lényegen az sem változtat, hogy Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke csatlakozott Cserni véleményéhez. Az, hogy az albizottságnak fel kell vetnie a bírák felelősségét is, nem azonos azzal, hogy az albizottság bírákat akar felelősségre vonni. Sajnálatos, hogy ezt egy főbírónak el kell magyarázni. Nyilván ő sem a felső középosztályhoz tartozik. Amíg a rendvédelem és az igazságszolgáltatás számos munkatársának a mundér védelme fontosabb, mint az igazság kiderítése, addig valóban veszélyben van a jogállam.