Szinte nincs olyan zenebarát, aki ne ismerné Pergolesi nevét és fő, egyben utolsó művét, a Stabat Matert, amelyet alig néhány hónappal halála előtt, 1736-ban írt a pozzuoli ferences kolostorban. Életművére azonban – értékéhez képest méltatlanul – mindmáig nem figyeltek oda itthon az őt megillető módon.
Pedig van ebben az életműben opera – pontosabban opera seria, a XVIII. század jellegzetes műfaja, amelynek témája hősi vagy mitológiai, szövegkönyve olasz, énekbeszédekkel összekapcsolt áriákból áll –, számos művet írt hangszeres együttesre, énekhangra, a La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló) című buffointermezzója a francia opéra comique előképe volt.
– Rövid, de igen termékeny életet élt a huszonhat évesen elhunyt komponista – fogalmaz Dobra János, aki szerint nemcsak az életmű egészét nem ismerjük eléggé, de olykor az egyes művekről is más képet alakítottunk ki. – Én a kéziratát hangról hangra átnézve fedeztem föl magamnak a Stabat Matert.
Miért várt hát Pergolesi (újra)felfedezésével maga a Tomkins énekegyüttes is? Dobra János úgy érzi, ő maga is csak most értette meg igazán a szerző szándékát, „üzenetét”. A művészeti vezető szerint mindig egy dolognak kell vezetnie az előadót: a szerző szándéka szerinti legjobbat kell adni. Még akkor is, ha ezzel Pergolesi esetében (is) meglepi a hallgatóság, a kritikusok egy részét. A kerek évfordulók egyébként, véli Dobra, kiváló alkalmat adnak arra, hogy az egyes életműveket részleteiben értelmezzük, megvizsgáljuk, mik a kötelességeink, hogy a művekre fölhívjuk a közönség figyelmét is.
És mire adnak alkalmat a jelentős kitüntetések? Az újságírói kérdést az indokolja, hogy Dobra János október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. – A többi között arra – válaszol –, hogy átgondoljuk az együttes alapítása óta eltelt harminckét évet. Amikor a Budapesti Tomkins Énekegyüttes alakult, voltak kezdeményezések, mégis, ahogyan Kroó György professzor fogalmazott, hézagpótlóan egyedi jelenségként űrt töltött be a magyar zenei életben. A hatvanas-hetvenes években itthon az énekegyütteseket nem szerette a hatalom, gyanúsak voltak neki a művészek nehezen ellenőrizhető közös muzsikálásai. Márpedig Kodály országában mindenki előtt nyilvánvalónak kell lennie, milyen fontos a közös éneklés az egyének és a közösségek szempontjából.
Aligha vitatható a megállapítás: az együttes is hozzájárult ahhoz, hogy mára igen népszerűvé vált a közös zenélés eme formája, hogy föllépéseiknek köszönhetően visszanyerhetünk valamit azok közül az értékek közül, amelyek az iskolai nevelés hiányosságai miatt már-már elveszni látszottak.
origo.hu
Orbán Viktor a szerdai EP-vitáról: Lesz egy kis lökdösődés, csihi-puhi, ahogy az már csak lenni szokott - videó
