Berlin újítási vágya

A világ tudja, hogy bízhat bennünk. Ezzel a megállapítással kommentálta Guido Westerwelle szövetségi külügyminiszter az Egyesült Nemzetek Szervezetének döntését, hogy Németország két esztendőre bekerült a Biztonsági Tanácsba. Hasonló bizalmat eddig négy alkalommal élvezett az NSZK, majd az újraegyesített köztársaság, utoljára 2003–2004-ben.

A külügyi tárca liberális vezetője – Merkel kancellár hathatós támogatásával – odaadó korteshadjáratot folytatott az ideiglenes tagságért azzal a céllal, hogy e pozícióból képes lesz sikeresen előmozdítani Berlin régóta dédelgetett álmát: megindítani a világszervezet reformját. A német diplomácia azon meggyőződésből törekszik az ENSZ és mindenekelőtt a BT átalakítására, hogy annak 1945-ben kialakított struktúrája idejét múlta és ellentmond a jelen realitásainak. Különös szálka a németek szemében az öt nagyhatalom (Egyesült Államok, Szovjetunió/Oroszország, Kína, Anglia, Franciaország) kiváltsága, hogy szavazatukkal megvétózhatnak bármilyen határozatot. A politikai megfontolásokon túl Berlin arra is felhívja a figyelmet, hogy az állandó anyagi gondokkal küszködő világszervezet kasszájába csak kevés nemzet fizeti be olyan fegyelmezetten a rá kiszabott összeget, mint Németország, amely az Egyesült Államok és Japán mögött a harmadik helyen áll a finanszírozók listáján, vállalva a teljes költségvetés 8,7 százalékát (175 millió dollárt). Ezen túl további százmilliókkal támogatja az ENSZ békefenntartó bevetéseit.
Különös súllyal bír ez az érv annak ismeretében, hogy jó két hónappal az év vége előtt a százkilencvenkét tagország közül mindössze tizenhárom tett maradéktalanul eleget a 2010-re vonatkozó fizetési kötelezettségének.
A New Yorkban székelő világszervezet történetében a németek többször is kalandos szerepet kaptak. A hidegháborús helyzet évtizedeken keresztül lehetetlenné tette a kettéosztott ország ENSZ-tagságát. Az NSZK belépését Moszkva vétózta meg, az NDK próbálkozásai pedig elbuktak az amerikai–angol–francia ellenálláson. Csak a Bonn és Kelet-Berlin között létrejött alapszerződés ratifikálása után változott a kilátástalan helyzet és döntött az ENSZ közgyűlése – 1973 szeptemberében – a két ország felvétele mellett.
Az újraegyesítés óta fáradozik Berlin – a világszervezet átfogó reformjának égisze alatt – azon, hogy átalakítsa a BT struktúráját és ott helyet biztosítson nemcsak Európa vezető gazdasági hatalmának, hanem Dél-Amerikának és Afrikának is. Az a – Berlin által is támogatott – elképzelés, hogy az EU jusson be vétójoggal a Biztonsági Tanácsba, megbukott a nemzeti befolyásáért aggódó London és Párizs elutasításán. 2004-ben Gerhard Schröder kancellár ismét saját nemzete mellett kardoskodott, de miután külügyminisztere, Joschka Fischer az Irak elleni háború kapcsán szembekerült Washingtonnal, és elutasította a német hadsereg részvételét, ez a kísérlet is megbukott, hiszen az ENSZ-charta idevágó reformját Washington megvétózta volna.
Guido Westerwelle most öt pontban foglalta össze az átalakításra vonatkozó javaslatának legfontosabb témáit: EU-jelenlét a BT-ben, konfliktusokat követő békefenntartás, leszerelés, klímavédelem, terrorizmus elleni harc.