
origo.hu
Döbbenetes fotók kerültek elő a simontornyai fürdőről
Magyar prioritások. A tervek szerint a Duna-stratégiát Magyarország soros EU-elnöksége idején fogadják el. A stratégia célja, hogy erősítse a Duna menti régió kohézióját, segítse a még nem EU-tagok – Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Moldova, Montenegró, Szerbia és Ukrajna – csatlakozását az integrációs folyamathoz. A stratégia kiterjed a hajózhatóságra, a szállításra, a kereskedelemre, a turizmusra, a környezetvédelemre, a migráció folyamatára és az energiabiztonságra. Magyarország a stratégia keretében a tizenegy prioritás közül kettőben, Szlovákiával a vízminőség védelme és megőrzése, Romániával a környezeti katasztrófák – árvíz, aszály – kivédése témakörökben szeretne koordináló szerepet betölteni. (K. Z.)
Olyan politikai innovációnak számít a Duna-stratégia, amelynek révén felgyorsítható a Duna menti országok integrációja, és helyrebillenthetők a különböző államok közötti fejlettségi különbségek, hiszen ne feledjük, az érintett országokban jelentős politikai és gazdasági változások mentek végbe az elmúlt húsz év során – hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap a Bukarestben rendezett Duna-konferencián. A csúcsértekezleten a kontinens tizennégy, részben a háromezer kilométer hosszan hömpölygő Duna mentén fekvő országa (Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Moldova, Montenegró, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna) képviselteti magát állam-, illetve kormányfői szinten. Orbán Viktor miniszterelnök az értekezleten hangsúlyozta: a Duna menti együttműködés nagyon fontos Közép-Európa egésze számára, mert új lehetőségeket teremt a térségben a biztos és fenntartható gazdasági növekedés beindításához, valamint új munkahelyek megteremtéséhez. (Az Európai Unió soros elnöki tisztségét 2011 első felében betöltő Magyarországra különben kiemelkedő szerep vár, mivel éppen erre az időszakra esik a Duna-stratégia megvalósításának jelentős része.)
A miniszterelnök szerint a közép-európai országoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a közös fejlesztési programok nyomán a kis- és középvállalkozók a térség egészében a gyorsuló fejlődés hajtóerejét adhassák. Orbán Viktor egyébként Bukarestben a nap folyamán különmegbeszélést folytatott román kollégájával, Emil Bockal és Traian Basescu államfővel is. Basescu szerint
a Duna-stratégia elfogadásával olyan újfajta együttműködés kereteit hozzák létre, amely minden eddiginél dinamikusabb formában irányul a fejlesztésre. Megállapította: a bukaresti csúcstalálkozónak az a célja, hogy a folyam menti térség fejlesztésében érdekelt országok kinyilvánítsák politikai szándékukat az összefogásra. A bukaresti csúcstalálkozó politikai nyilatkozattal erősítette meg a jövőbeni európai uniós Duna-stratégiát, előkészítve az Európai Tanács decemberi konferenciáját, ahol az Európai Bizottság bemutatja az uniós stratégia előzetes akciótervét.
Döbbenetes fotók kerültek elő a simontornyai fürdőről
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Megfagyott a levegő a Kincsvadászok stúdiójában, ők voltak Stohl András nagy szerelmei
Ha a „Fidesz-szavazóról” mint buzi- és mindengyűlölő, dagadt tahóról énekelsz, annak van nemzetegyesítő ereje szerinted? – Lovasi András új daláról
Újabb Parkside gép jó áron a Lidlben – A lakástól a műhelyig, bárhol bevetheted
Zelenszkij figyelmeztette a világot: brutális csapás készül
Dráma Milák Kristóf körül: elúszik az idei világbajnokság is
Elzavarják Liverpoolból az aranyáron vett játékost
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Keir Starmer végre beismerte, hogy hibázott
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.