Legitim

Már Kuncze Gábor október 23-i szónoklatában volt szíves felvilágosítani nagy számú (kb. nyolc és fél fő) hallgatóságán túl az ország és a világ közvéleményét arról, hogy „hűtlenné válik ’56 szelleméhez az, aki belenyugszik a kormányváltás utáni helyzetbe”. Ez bizony azt jelenti, hogy nemcsak a kormány, a Fidesz (meg a KDNP) hűtlen ’56-hoz, nemcsak a szavazók és hívek serege, hanem a szavazástól távol maradók, a közömbösek is, s ez nem a polgárok kétharmad, hanem legalább négyötöd része. Mint tudjuk, a rendszerváltozás utáni társadalmi rend ’56 szellemi, erkölcsi örökségére épül, ezért a forradalom és szabadságharc értékeihez való viszony, azok vállalása és továbbadása teszi méltóvá vagy méltatlanná a hatalmat az ország irányítására, a közügyek aktív alakítására.
Kuncze tévedhetetlen helyzetelemzése nyomán logikus következmény volt Gyurcsány feltételezésbe csomagolt megállapítása, miszerint „Orbán Viktor nem lehet legitim, alkotmányos vezetője hazának!” Jövőnk záloga, hogy a jelentőségüknek megfelelően értékeljük az ilyen bölcs és hiteles politikusok kijelentéseit.
Kuncze Gábor igazán autentikus személy, hogy ’56 szellemiségét óvja és terjessze. Tetteivel és szavaival kiküzdötte a maga helyét a történelemben. Igaz, hogy annak szemétdombján, de az is egy hely. Belügyminisztersége alatt indították a rendszerváltozás utáni első rendőrattakot békésen ünnepelni vágyó civilek ellen (Fradi–Kispest-kupadöntő), először vertek szét tömegdemonstrációt (Metész-tüntetés), később élen járt abban, hogy a parlamentben bűnözőnek titulált egy egész frakciót („tolvajbanda”). ’56-os elkötelezettségét és hűségét jelzi, hogy belügyminiszterként szó nélkül hagyta Pongrátz Gergely megbilincselését, 2006. október 23-a után lelkesen egyetértett az ötvenedik évfordulóról megemlékezni kívánó tömeg brutális és véres szétoszlatásával. Méltó társa Gyurcsány Ferenc, aki a legitimáció elismerésre érdemes szakértője.
Már az eddigiekből is kiderülhetett, hogy a „legitim” kifejezés összetettebb és gazdagabb tartalmú, mint első szótári jelentése, a törvényes. Jelentései közt szerepel a „jogszerű”, a „méltányos”, az „igazságos”, a „felhatalmazással bíró” tartalom is, amelyeket úgy összegezhetnénk, hogy a hatalom forrásáról, megszerzésének és gyakorlásának módjáról is információt hordoznak. Mindezt figyelembe véve Gyurcsány igazán legitim vezető volt. Egy szűk hatalmi érdekcsoport (453 párttárs) nevezte ki egy polgári demokrácia miniszterelnökévé. Két év múlva a legszemérmetlenebb módon hosszabbította meg kormányfői mandátumát. 2006 őszén a hazugságai és a károkozásai ellen demonstráló tömeget vízágyúval, gumilövedékkel, gázzal, gumibottal, lovasrohammal, tehát a legitimálás baloldalon hétköznapinak számító eszközeinek bevetésével verette szét. Négyéves regnálása alatt legalább tízezermilliárd forint tűnt el kézen-közön, szakértő munkatársai és haverjai tevékenysége nyomán! Amikor már nagyon nagy bajban volt az ország, sietve lelécelt a posztjáról, fenntartva magának a jogot, hogy az utódját kinevezze. A jelek szerint azt hiszi, az utód kinevezésének joga mindmáig megilleti. Mivel ő nem adott felhatalmazást Orbán Viktornak, nem csodálhatjuk, hogy a legitimitását nem ismeri el. Különösen felháborító, hogy a jelenlegi miniszterelnök átalakítaná az alkotmányt. (Újabb adalék illegitim voltához!) Ez ellen tiltakozni kell, s Gyurcsány az utcára szólította a „demokratákat”, azaz a nép legitim részét. „Lehet tüntetni a Parlament előtt…”
Egyetlen apró gond van: valójában az tagadja és tiporja meg az alkotmányt, aki hisztérikus indulatokkal kétségbe vonja, hogy a kétharmados többségnek joga van megváltoztatni az alaptörvényt.