Román kori templom Jókán

Jóka négyezer lakosú nagyközség Pozsonytól keletre, a Csallóközt észak felől bekerítő Kis-Duna partján. Hivatalos szlovák neve: Jelka. A földrajzi nevek akadémiai szótára szerint a Jóka helységnév 1237-ben szerepel először írásban – a szó régi magyar személynév becéző alakja. IV. Béla király 1239. március 6-án Budán kelt oklevele három Ilka nevű falut említ egy bokorban, a pozsonyi vár birtokai között. 1298-ban tűnik fel a Kis előnév Jóka határában, később Harmathely-Jókaként említik az egyik falurészt, de Nagy-Jóka, Újhely-Jóka településnevek is szerepelnek adomány- és egyezséglevelekben a XIV. században és később. 1256-ban Bereinus de Ilka – Berény – neve olvasható egy iratban, 1305-ben Szentkereszti Hunt fia János elörökíti a községgel határos földbirtokát Jánoki Jakab comesnek. Az 1330-as esztendők tizedjegyzékeiben Joca formában található a község neve a pozsonyi káptalan egyházas helyei között.
Mindegyik Jóka helység a pozsonyi királyi vár javai közé tartozott a XIII. század derekáig, amikortól az óbudai klarisszanővérek, majd a pozsonyi Szent Klára-apácakolostor tulajdonába kerültek át. Lakói a királyi várszolgák, szerviensek státusából egyházi jobbágysorba süllyedtek. 1324-ben a Salamoni nemeseknek szintén volt itt birtokuk, amelynek egy részét Olgyai Péter fiainak engedték át; 1335-ben már az Olgyai család tagjai egyezkedtek a földek tulajdonjogán. 1434-ben a Fraknói grófoké volt Jóka, akik átadták Molnári Kelemen győri püspöknek.
A plébániatemplom elkészültének idejéről nem szól írott forrás, azonban bizonyosra vehetjük, hogy az a tatárjárást követő nagyszabású országépítés korára, az 1250-es évekre esett. Védőszentje Keresztelő Szent János. Kegyurasága az 1256-ban említett Jókai Berény lehetett, talán ő építette az egyhajós, félkör apszisú egyházat, mégpedig téglából, a korabeli kisalföldi és mátyusföldi rokon emlékeihez hasonlóan. Az architektúra díszítőelemei, a függőleges falszalagok és a párkányzatot koronázó íves vakárkád ugyancsak a XIII. század második felének népes nyugat-magyarországi emlékcsoportjához kapcsolja Jóka templomát.
A román stílusú részletek ma már csak a keleti szentélyen és a hozzá csatlakozó hajófal egy kis szakaszán láthatók. Eredeti formáját őrzi a diadalív és az apszis belsejében lévő két, korai csúcsíves formájú falfülke, valamint a szentségtartó elhelyezésére szolgáló mélyedés. Csekély freskótöredékek is felszínre kerültek a vakolatrétegek alól, minden bizonnyal az 1300-as évekből. A gótika korából további részletek nem maradtak meg, holott a Fraknóiak és a győri püspökség kegyurasága idején biztosan végeztek bővítéseket, átépítéseket a templomon.
A jókai Szent János-templom története a XVI. század közepétől fogva átépítések története. Nagy-Jókát 1541-ben a török hadak lakhatatlanná tették, még az 1553. évi adóöszszeírásban is mindössze két-két jobbágyporta szerepelt a faluban és Kis-Jókán akkor birtokos Farkas János és az Udvarnoki család neve alatt. Még abban az évszázadban sor került a tönkrement épület renoválására: a hajót nyugati irányban meghosszabbították, ami által a XIII. századi hajószakaszból szentély lett, az apszis sekrestye gyanánt szolgált tovább. A barokk stílus évszázadaiban újabb átépítésekre került sor: új poroszsüveg-boltozatot kapott a hajó, főoltára 1697-ben készült. 1756-ban harangtornyot emeltek az előcsarnok fölé. Az első világháború után kétfelől kereszthajóval bővítették az épületet – a romanizáló ízlésű toldalékok inkább zavaróak, mintsem stílusosak. A román kori apszist három irányból masszív támpillérekkel kellett megerősíteni.
Jóka református gyülekezetét 1562-ben említik először, Szenczi Molnár Albert prédikátor több ízben meglátogatta a híveit. Fényes Elek 1851-ben megjelent országrajzában 1730 katolikus, 322 református, 46 evangélikus, 243 zsidó vallású lakosról ír. 1920-ban Jóka – a teljes magyarok lakta Csallóközzel együtt – Csehszlovákia részévé lett. 1938-tól 1945-ig – a bécsi döntés révén – újra Magyarországhoz tartozott. A településen ma élők hetven százaléka magyar, anyanyelvük használatát hatályos törvény korlátozza. Lakóhelyük nyolc évszázad óta szerepel írott forrásokban, első templomuk a XIII. század közepén épült. „Világ és vakság egy hitvány lapon!” – idézhetnénk Vörösmartyt 1844-ből –; „Ment-e / A könyvek által a világ elébb?”