A fotós és a kápolna

Több mint tizenkétezren látták már a Lucien Hervé születésének századik évfordulója alkalmából egy hónapja nyílt kiállítást a Szépművészeti Múzeumban. A száz fotográfiát a Hódmezővásárhelyen Elkán László néven született, 2007-ben elhunyt művész özvegyétől vásárolta meg gyűjteményének a múzeum.

Aki eltöltött már egy éjszakát egy Trabantban a Ron-champ-ban, a Notre-Dame du Haut zarándokkápolna előtt, a másnapi nyitásra várva, alighanem jobban megérti Lucien Hervé épületeket ábrázoló fotográfiáit, mint azok, akik menetrendszerűen érkeznek az épülethez, hogy megcsodálják Le Corbusier alkotását. A félig lehúzott kocsiablakon át figyelni az alkonyati fények változását, amelynek végén a kápolna egyetlen nagy fekete tömbbé változik, hogy azután a napfelkelte egyre erősebb, melegebb fényeiben újra az a mással össze nem téveszthető élőlénnyé váljon – olyan élmény ez, amelyet legfeljebb kivételes képességű rendező adhatna vissza különlegesen lelassított-vágott filmjében. Vagy olyan fotográfus, mint Lucien Hervé, aki elsősorban az épület lelkét értette meg, és csak azután azt a kristálytiszta logikát, amellyel a tervező, Le Corbusier dolgozott.
A sok kép közül, amelyet a kápolnáról készített, sajnos csak kettő szerepel azon a kiállításon, amelyet a Szépművészeti Múzeum rendezett, s a gyűjteménybe sorolásukkal is demonstrálja, hogy a fotográfiának helye van hazánk legfontosabb művészeti múzeumaiban.
A test és a lélek, a látható felszín és a mögötte rejtőző törvény, az ember és az általa teremtett forma, konstrukció együttesen van jelen Hervé művészetében – ahogyan a fotós művészete mögött ott rejlik a festő, a ruha-, díszlettervező, de még a szépíró is. Ha nem lett volna törvényszerű, hogy fotós lesz belőle, jelentős életművet hozhatott volna létre más területeken is. De törvényszerű volt, hogy fotóssá lett. Amikor barátja, Couturier atya tanácsára 1949-ben egy nap alatt 650 fotót készített a marseille-i Unité d’Habitationról, és egy részüket névtelenül elküldte Le Corbusier-nek, nem sokáig késett a válasz: „Negyven éve keresek valakit, aki képes kifejezni az építészetet…” Ettől kezdve szinte csak az épületeket fotózta, Le Corbusier-t elsősorban, Európában és Indiában, de megragadta a spanyol népi építészet vagy éppen a jaipuri maharadzsa csillagvizsgálójának formáiban megjelenő teljesség is, amelynek lényegéhez Lucien Hervé a kompozíció elemeinek könyörtelen tömörítésével jutott egyre közelebb. Ez a lényegre törés benne volt már első, „Le Corbusier előtti” korszakának emberábrázolásában és a merész perspektívák iránti érdeklődéséről beszélő képeiben is. Éppen ezért kár lenne korszakokra osztani művészetét. Egyetlenegy volt az, mint a kápolna Ronchamp-ban, s mint az ezernyi, szervesen az egészhez tartozó részletből összerakva.
(Lucien Hervé 100. Szépművészeti Múzeum, 2011. január 23-ig.)