A szingli, a metro és a fakanál

Mi van azokkal, akik „csak” úgy szeretnének élni, ahogyan valaha elképzelték: házasság, család, gyerekek? Nekik nem kedvez a divat. Ma Magyarországon 1000 házasságra 666 válás jut, ami folyamatosan emelkedik, a házasságok száma viszont meredeken csökken, beleértve a gyermekek számát is

Az ultraliberálisok az utánzó balos kórusokkal formába lendültek. Vannak a magyar társadalompolitikának olyan szeletei, mint a család, a nő és a férfi, s az ezekkel való szüntelen foglalkozások újabb és újabb csatákat, harcokat, vélt igazságokat generálnak. Családpolitika, nőpolitika, a nemek harca, a hazaparancsolt nők, az anyaszívű apák, az egyszülős családok, a válás, a házasság kifogyhatatlan témái a nemek szakértőinek, a szociológusoknak meg a demográfusoknak. Mindenki szakértő, mindenki jobban tudja, kinek mi a jó, miközben szép lassan elfogyunk. Aki szerint viszont nem ez a legégetőbb problémája a nemzetnek, az igazából nem tudni, mit képvisel. Megértem én, boszszantóan unalmas, hogy a szüleink akár ötven évet is leéltek egymással, diplomát adva két vagy három gyermeküknek. Bosszantó, mert az „önmegvalósítással” nyilván hadilábon álltak, viszont hittek a családi kötelékben, ami sok mindentől megóvta tagjait. Nem volt divat beadni a nagyszülőt az elfekvőbe, vagy magára hagyni, a rokonok segítették egymást, kevesebb depressziós, magányos ember létezett, és igenis tartoztak az emberek valahová. Komoly kapaszkodót jelentett nekik például a hitük is.
Most nem jelenik meg úgy bulvárlap, hogy ne teregesse ki közismert celebek rogyott magánéletét. Kusza válások, keresztbe-kasba kapcsolatok, két-három gyerek könnyed elhagyása, újszülöttek apa nélkül, tiszavirág-életű érzelmek propagálása, a szingli életmód mint követendő példa, a metroszexuális férfi, mint korunk ideálja, aki már majdnem nő. A szingli önálló kereső, fogyasztó, férjhez menni nem siet, a férfiakat általában szexuális tárgyként kezeli, a munkában terhelhető, hisz egyedül van. Egész iparág szolgálja ki őket, a nekik szóló speciális lapoktól a legújabb divattrendeken át a luxusgarzonokig. Szinglinek lenni nagyon jó, negyvenéves korig. A középkorú nőt a háta mögött már nem szinglinek hívják. A metroszexuális férfi a kilencvenes évek terméke: módjával edzett, manikűr, pedikűr, szolárium, szauna, arckrémek, diszkrét smink, modern sportok, minőségi ételek, borok, márkás ruhadarabok, szexuális irányultság szerint lehetnek ilyenek is, olyanok is. Mi van azonban azokkal, akik „csak” úgy szeretnének élni, ahogyan valaha elképzelték: házasság, család, gyerekek? Nekik nem kedvez a divat. Ma Magyarországon 1000 házasságra 666 válás jut, ami folyamatosan emelkedik, a házasságok száma viszont meredeken csökken, beleértve a gyermekek számát is. Ebben az évben a gyermekek születésszáma nem éri el a százezret és Magyarország lélekszáma 10 millió alá esett.
Számtalan oka lehet ennek, de annyi bizonyosan igaz, hogy sem a férfiak, sem a nők nem érzik jól magukat, ha a házasság és a család értéke ennyire devalválódott. Ugyanakkor össztűz zúdul a kormányra, mert az alkotmányba be akarja venni „a családok kiemelt védelmét”, mint a férfi és a nő legalapvetőbb és legtermészetesebb közösségét. Továbbá az alapvető jogok közé tartozna, hogy „az emberi életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Miért jelentené ez azt, hogy a Fidesz-kormány visszazavarja, visszaparancsolja a nőket a fakanálhoz? Sőt, valaki már odáig ment a hülyeségben, hogy a magyar nőnek nem marad más, csak a konyha és a gyerekek. A bírálók nagyvonalúan mindent a jelenlegi kormányon vernének le: a kevés gyermekintézményt, amit a 90-es években sorvasztottak el, a rideg munkahelyeket, ahol nem szeretik a szülni készülő nőt, a részmunkaidő hiányát, a nők közéleti és politikai szerepvállalásának elégtelenségét. A részmunkaidőt egyetlen rendelettel meg lehetett oldani, ki tudja, miért negligálták évtizedekig az előző kormányok. Ami pedig a nők politikusi szereplését illeti, magam is aláírtam, hogy legyen kvóta, de azt nem, hogy kvótapolitikusokat tenyésszenek. Aki közéleti karrierre vágyik, tegye, de ne legyenek botcsinálta politikusnőink vagy szektás megszállottjaink. Ha végignézünk a kínálaton, kevés rokonszenves, magas beosztású nővel találkozunk. Megnyilatkozásaikban tetten érhető a férfiak lenézése éppúgy, mint a férfiaknál a sokat kárhoztatott hímsovinizmus. A nemi szerepek változásának évtizedek óta a szenvedői vagyunk, és ez sem használ a stabil családi kapcsolatoknak, annak a szövetségnek, ami a kölcsönös felelősségen alapul. Tény, hogy sokkal divatosabb az élettársi kapcsolat a házasságnál, válás sem kell a felbontásához, a felek a legcsekélyebb felelősséggel sem tartoznak a másik iránt. A gyermekek harminc százaléka ma ilyen kapcsolatokba születik bele. Hogy ez jó vagy nem jó, arra a gyermekpszichológusok adhatnának választ, meg a tanítónők, akik annyi problémás gyereket „kapnak”, hogy sokszor tehetetlenek. A nők nem akarnak megfelelni a hagyományos szerepeknek, egy részük nyíltan vallja, hogy nem akar gyereket, vagy előbb a karrier, majd jó későn a gyerek. A férfiak meg elvesztve családfői szerepüket, zavarodottan keresik helyüket az új helyzetben. Számtalan betegség melegágya ez, a szorongástól a daganatos betegségekig.
Külön téma a genderelmélet, amikor a születési nemünk szerinti hovatartozásunkat felváltaná a társadalmi nemek szerinti megosztás. Azaz senki sem férfi vagy nő, illetve választhat, hogy melyiket akarja életében képviselni. Akár mindkettőt is. Ennek lett a kifacsarodott formája az egyes szülő meg a kettes szülő, azaz nincs apa és anya, csak számok léteznek, ezen belül pedig választott nemi szerepek. Aldous Huxley ezt úgy vizionálta, hogy a Szép új világban perverzió volt kiejteni, hogy apa meg anya. Nagy vihart kavart, amikor az óvodai nevelési tervbe becsempészték, hogy ne hangsúlyozzák a jellegzetes nemi szerepeket, a kislányokat ne babáztassák, a kisfiúk ne kardozzanak. Hála istennek, működött a józan ész, és ezt az esztelenséget még törölték. Nehéz komolyan továbbgondolni ezt az egyes szülő-kettes szülő felállást. Ugyanis bármilyen meggondolásból akar egy férfi nőként funkcionálni, és viszont, ezek hosszú távon nem működnek. Lehet átoperálni, ideológiákat gyártani a nemek szabad választására, lehet két nőnek és két férfinak együtt élni mint házaspárnak, lehet mesterséges megtermékenyítéssel gyereket a világra hozni, lehet hüvelyt, méhet, heregolyókat imitálni, de a végső kérdés, hogy minek.
A természet a jelenleginél jobbat nem talált még ki, és ezzel visszajutottunk oda, hogy a hagyományos családnál sem működik jobban sem a kommuna, sem az egyszülős, sem az egynemű család. Hogy ez egy ultrakonzervatív álláspont, legyen, de sokan örülnének, ha legalább ez sikerülne nekik. A Fidesz-kormány egyetlen szóval sem mondta a nőknek, hogy vissza a fakanálhoz, egyetlen szóval sem tiltotta meg, hogy karriert építsenek, vagy közéleti szerepet vállaljanak. Nem, a nemzeti kormány azt mondja, fokozott védelmet ad a gyermeket nevelő családoknak, mert azt mindenki érzi, látja, ma a gyerekvállalás iszonyú lemondásokat és erőfeszítéseket követel. Azt hihetnénk, a gyermekgondozási szabadsággal kapcsolatos viták rég eldőltek, hogy nyilvánvaló, hogy az édesanyával szoros közelségben eltöltött évek hozadéka pótolhatatlan kincs – de nem. Ezt újabban megint nyűgnek, kirekesztésnek, a nők megbüntetésének állítják be. Szeretnék itt egy fényképre utalni, amely az ötvenes években jelent meg egy napilapban. A képen a Láng Gépgyár női dolgozói egy hosszú lócán ülve déli szoptatási szünetet tartanak. A kisbabákat megszoptatták, majd a gondozónők visszavitték őket a gyári bölcsődébe, az asszonyok meg visszamentek dolgozni a szürke öntödébe.
Az volt a kényszer, ez a szabad választás.