Elfogadott válságadó

A külföldi multinacionális cégek jelentős részét képviselő Amerikai–Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) nemrégiben leköszönt elnöke a válságadót egy kivételes, átmeneti, egyedi helyzetben meghozott lépésnek tartja, ami azért volt elkerülhetetlen, hogy Magyarországon az előírt hiány finanszírozható legyen. Bienerth Gusztáv szerint nem volt más eszköz a kormány kezében.

A kivitel egyharmada. Az Amerikai–Magyar Kereskedelmi Kamara a Magyarországon tevékenykedő legnagyobb vállalatok többségét képviseli. Négyszázötven tagja a hazai nettó értékesítés 18 százalékát és az export 31 százalékát adja. Bienerth Gusztáv leköszönő elnök korábban a PriceWaterhouseCoopers vezérigazgatójaként tevékenykedett. Az AmCham történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke volt. Harmadik elnöki megbízatása után a kamara alapszabálya szerint már nem választhatták újra.

Az Amerikai–Magyar Kereskedelmi Kamara jórészt multinacionális cégeket képvisel, amelyek közül jó néhányat érint a bevezetett válságadó. Miként vélekedik erről az intézkedésről?
– A válságadó elnevezése is mutatja, hogy a magyar gazdaság nincs jó állapotban. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy az idei 3,8 százalékos hiánycélt másképp nem lehetett tartani. Ezt az adót kivételes, átmeneti, egyedi és válságos helyzetben meghozott lépésnek tartom, amely szükséges volt ahhoz, hogy az előírt alacsony hiányt elérhesse Magyarország. Olyan helyzetben van a gazdaság, hogy 2010-ben nem volt más eszköz, mint ennek az adónak a bevezetése. Nyilván az érintett cégek nem örülnek az új tehernek: de tudomásul vették, feltéve, ha ez valóban átmeneti időre szól. A kabinet által jelzett három év szerintem még kezelhető időszak. A másik feltétel, hogy a kormányzat valóban belevágjon azokba a rendszert átalakító reformokba, amelyek megkezdéséhez lényegében egy év áll a rendelkezésére. Ebben az esetben az egyedi válságintézkedéseket elfogadják a gazdaság szereplői. Ezért súlyos károkat okozhat, ha az ígért időszaknál tovább vetik ki ezeket az adókat, illetve ha nem a növekedés beindítására és a reformokra fordítják a válságadó bevételeit, hanem más célokra.
– Valóban arra ösztönzi a válságadó a multinacionális cégeket, hogy kivonuljanak vagy új befektetéseiket elhalasszák?
– Ma még kevesen tudják ezt megmondani, mert a helyzet nagyon összetett. Ismerek olyan példát, ahol ez bekövetkezik, és olyat is, ahol nem. Van olyan nemzetközi vállalat, amelyik a válságadó ellenére is fejleszt hazánkban, de van arra is példa, hogy éppen a válságadó miatt nem költözik az adott társaság Magyarországra. Nem lehet jó hírként értelmezni, hogy egyes iparágakra külön szabályozásokat léptet életbe a kormányzat. Ugyanakkor a válságadó részbeni beismerése annak, hogy a korábbi rendszer nem jól működött, hiszen még válságidőszakban is – amikor a vásárlóerő és a GDP is csökkent –, extraprofitot érhettek el egyes cégek. Mindez azt mutatja, hogy fontos a párbeszéd a gazdaság szereplőivel minden szinten. Az érintett vállalatokat ugyanakkor a válságadó váratlanul érte: a kormányzatnak előre tisztáznia kellett volna a legnagyobb befektetőkkel, hogy egyszeri és átmeneti adóról van szó, valamint azt is, hogy mire fordítják az ebből befolyó összegeket.
– Milyen most az együttműködés a kormány és a kamara által képviselt külföldi nagyvállalatok között?
– A kamaránk kifejezetten jó viszonyt ápol a kormányzat egyes szereplőivel, de az intézményes kapcsolatok nem működnek, mint ahogy eddig sem működtek. Megszüntették a versenyképességi tanácsot és gyakorlatilag nem működik a befektetői tanács sem. A párbeszéd azért lenne fontos, hogy kiszámítható lehessen a gazdasági környezet, és érthető legyen a döntések logikája. A válságadó által súlyosan érintett cégek ugyanis szeretnék látni, hogy mire készüljenek, mi lesz két-három év múlva.
– Mennyire tartja reálisnak a jövőre várt 3 százalékos növekedést?
– A magyar gazdaság nagymértékben függ a nyugat-európai, főleg a német kilábalástól. Ha szerencsénk van, és ha a kormányzat egy év alatt megteszi a növekedéshez szükséges rövid távú lépéseket, akkor reális ez a fejlődési ütem, sőt, talán még ennél is több is elképzelhető.
– Úgy véli, egy év áll rendelkezésre a rendszerszerű reformok végrehajtására. Milyen lépésekre gondol?
– A rövid távú, növekedést serkentő lépések közé sorolom például az adórendszer átalakítását. Örülünk a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadónak, de emellett a járulékok oldalán is változtatni kell. Kudarcként élem meg, hogy hazánkban nem sikerült maximálni a társadalombiztosítási járulékot, holott ez más közép-európai országokban már rég megtörtént. Ami a középtávú átalakításokat illeti: a közigazgatás átszervezése indokolt és szükséges. Megindult a közigazgatási hivatalok egységesítése, és látjuk a teljesítmény és a hatékonyság növelése érdekében tett erőfeszítéseket. A társadalombiztosításon kívül hozzá kell nyúlni az egészségügyhöz és az oktatáshoz is. A felsőoktatás színvonala érezhetően romlott az elmúlt években. Jó hír, hogy végre itt is elindult a reform: egyetértek azzal a céllal, hogy a minőséget kell javítani, vagyis ne a tömegképzésen legyen a hangsúly. Egyetértünk azzal a kezdeményezéssel is, amely a szakmunkásképzést alakítja át, mert a gazdaság igényeit a képzési kínálattal kell összhangba hozni.
– A magán- és az állami szféra összefogását jelentő PPP-beruházásokról mi a véleménye?
– Amikor nemrégiben megkértek arra, hogy mondjak egy példát egy hazai jó PPP-beruházásra, magam is meglepődtem, hogy – egy kivétellel – nem találtam ilyet. A PPP-vel súlyosan visszaéltek Magyarországon. A PPP itthon egy méregdrága, részben korrupciós elemekkel tűzdelt, és alacsony hatékonyságú beruházássá silányult. A PPP-konstrukció ettől függetlenül jó. Lényege ugyanis az, hogy a kockázatot megossza az állam és a magánbefektető között, és elősegítse a beruházások finanszírozását. Nem lenne jó tehát kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket: a magyar PPP- modell megbukott, de a konstrukciót jól is lehetne alkalmazni.
– Ön az AmCham leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke volt. Hogyan értékeli az elmúlt éveket?
– Sikerként élem meg, hogy az AmCham immár megkerülhetetlen tényezővé vált. Célunk mindig az volt, hogy tevékenységünkkel Magyarország versenyképességét szolgáljuk. Közel 500 tagunk van, nemcsak külföldiek, hanem magyarok is. A nagy, globális multikon kívül kis- és közepes vállalatok, sőt, magánszemélyek is. Ugyanakkor kudarcként értékelem, hogy nem tudtunk elérni a legfontosabb célunkat, vagyis, hogy javíthassunk a Magyarországon működő vállalatok helyzetén. Azt hiszem, ez távolról sem a mi hibánk, mert mindent megtettünk ennek érdekében.
– Mi adhat reményt a következő évekre?
– Elértük a mélypontot, innen már csak felfelé vezet az út. Reménnyel tölt el, hogy Magyarország kapott egy évet saját magától és a környezetétől, hogy véghezvigye a növekedést serkentő átalakításokat. Ezt az egy évet ki kell használnunk.