Elsötétítés

Mint minden évben, az idén is meglepetést okozott a december elején „váratlanul” beköszöntött tél. Ezúttal főként az ország középső és keleti részében okozott gondot, ahol leszakadó faágak rongáltak meg vezetékeket, de előfordult olyan is, hogy a villanypózna dőlt ki az ítéletidőben. Tízezernél többen maradtak ideig-óráig sötétben, áram nélkül, ami most, amikor már nagyon hosszúak és hidegek az éjszakák, igencsak kellemetlen. „Délelőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg 28 településrészén 10 300 ügyfél, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig három településen csaknem 110 fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül” – hangzik a rádióban a jelentés. Az egyik elsötétült kisváros a szabolcsi Demecser. Majd, mintha a szerkesztő szándékosan keresné a kontrasztot, nagy magyar felfedezőkre, a fagyos Közép-Ázsiát sántán végigjáró Vámbéry Árminra, a hóval borított Himaláját meghódító Kőrösi Csoma Sándorra terelődik a szó. A vendég meg is jegyzi, öt generációval ezelőtt eleinkben még megvolt a fizikai erő, túlélték, ha hónapokon vagy akár éveken át kellett mindenféle kényelmet nélkülözve bolyonganiuk a nagyvilágban. (A világháborút átvészeltekről nem is beszélve.)
Lassan egy éve, amikor a zord időjárás miatt Vas megyei kistelepülések maradtak több napig áram nélkül, segélyszervezeteknek kellett akciót indítaniuk, hogy a szolgáltató hozzájárulásával élelmiszercsomagokat juttassanak el a kárvallottaknak, akiknek a hűtőjében megromlott az étel. Most pedig egy internetes fórumozó írja Napkor településről, hogy mivel nincs áram, fűteni sem lehet, hiszen a gázkazán működtetéséhez is villany kell. Még szerencse, hogy a jelek szerint számítógépe üzemel, legalábbis ameddig az akkumulátor bírja. Máshol nem folyik víz a csapból, mert leállt a szivattyú, s süket a telefon, mert a modern készüléknek szintén áram kell.
Közhely meg túl egyszerű azt mondani, hogy elkényelmesedtünk, kiszolgáltatottjai lettünk a technikának. S talán nem is lenne igazunk, hiszen a gondok igazi oka valószínűleg nem elsősorban az „ami elromolhat, az el is romlik” Murphy-törvény örök igazságában rejlik. Hanem abban, hogy szétmentek a nagycsaládok, s ha baj van, egyedül kell megoldanunk. Magányosan, jobb esetben kis családban élünk, ma már faluhelyen is ritkák az igazán jó helyi közösségek, s ha a szomszéd megfagy a lakásában (évente többtucatnyian), majd azt mondjuk, szegény, biztosan megint sokat ivott.
Furcsa, de a vidéket járva néha azt tapasztalhatjuk, hogy minél nagyobb a szükség, annál több az irigykedés, egy fej hagymáért képesek ölre menni az emberek ahelyett, hogy együtt próbálnák eladni. Persze tisztelet a kivételnek, s főként azoknak, akik teljesen reményvesztett embereknek is tudnak irányt mutatni, őket is képesek csapatba szervezni, munkára fogni. Az említett (áram nélkül maradt) Demecserben például az utóbbi években lovashagyományt teremtettek, s Doru nevű paripájuk a nyáron, Gajdos Zsolttal a hátán, legjobb vágtázóként húszmillió forintot nyert a kisvárosnak. A pénzből az árvízkárosultakat támogatták, hiszen akkor nekik volt a legnagyobb szükségük rá. Most meg az kellene, hogy gyúljon végre világosság.