Fény az afgán alagút végén

A fordulat éve volt 2010 Afganisztánban. Na nem a hadiszerencse tekintetében, hanem abban, hogy az Egyesült Államok vezette intervenciós erők igazából először – de egyben utoljára –  feszítették meg izmaikat a vállalkozás sikere érdekében, miközben minden korábbinál határozottabban vázolták fel annak időbeli korlátait.

Bár sok minden történt a harctéren Afganisztánban az elmúlt évben, a legfontosabb mozzanatra mégis a portugál fővárosban került sor a NATO csúcstalálkozóján novemberben. Az Egyesült Államok vezette észak-atlanti szövetség és háborús partnerei (ISAF – összesen 48 állam) először nyilvánították ki együttesen a már előre jelzett és sejtetett döntést, hogy 2011-ben megkezdődik a külföldi csapatok kivonása a közép-ázsiai országból, és 2014-re véget érnek a harci műveleteik ott. Bár a kivonulás ütemezését a biztonsági helyzet alakulásától és a kabuli kormányerők fejlesztésétől függővé tették, ez volt a résztvevők első teljesen hivatalos és átfogó, valamint nyilvános bejelentése arról, hogy katonai elkötelezettségük nem vég nélküli.
A tagok jól érezhető kényszerek alatt cselekszenek. Az Egyesült Államokban 2012 novemberében elnökválasztást tartanak, amelynek kampányában Barack Obama úgy kíván részt venni, hogy eredményeket mutat fel, ugyanakkor a háború növekvő népszerűtlenségére reagálva a csapatkivonás folyamatát előrehaladottként akarja ábrázolni a választók előtt. Ami a legfontosabb, európai szövetségeseket illeti, számukra a gazdasági válság és haderőiknek a háborús műveletek miatt egyre romló állapota diktál, és természetesen ott is a társadalmi támogatás csökkenése miatti politikai szempontok. Ez utóbbit mutatja a 2010-es év két „vezéráldozata”: a jelentős holland kontinges kormánykoalíciós válságot és előre hozott választást követő teljes kivonása, illetve Horst Köhler német elnök kényszerű lemondása.
A nyár végén a háború kritikusai érveik újabb igazolására leltek a WikiLeaks portálon keresztül kiszivárogtatott tízezernyi amerikai dokumentumban, amelyek ugyanakkor eget rengető újdonságot nem tartalmaztak. Az az információ pedig, hogy a pakisztáni hírszerzés bizonyos frakciói máig támogatják az ellenállók harcát, nem lehet meglepő annak fényében, hogy a nyolcvanas években a szovjetek elleni céllal, amerikai támogatással javarészt ők rakták le annak alapjait.
Ami a felsővezetést illeti, annak válságát mutatta az az epizód, amelyben Stanley McChrystal tábornokot leváltották, hivatalosan azért, mert a Rolling Stone magazin újságírója előtt kíméletlenül kritizálta a politikai döntéshozókat, így az elnököt és a térségért felelős küldöttjét. Richard Holbrook szolgálataira azonban december 13-tól amúgy sem támaszkodhat Obama: a neves diplomata aznap, aortaszakadás következtében váratlanul elhunyt.
A hadműveletek vezetését átvevő David Petraeus tábornokra hárult a kivonulás megkezdését megelőző „utolsó roham” vezetése, amit úgy az ellenállók, mint a külföldi csapatok és leginkább a civil áldozatok növekedése, a harcok általános eszkalációja jellemzett, de az áttörés elmaradt. Az ISAF műveleteiben december 17-én 131 730 katona vett részt, míg 2001 óta 2193 külföldi esett el az országban.