Ma ítélet várható a móri perben

aÚjabb döntést hoznak ma a bírák a nyolc áldozattal járó móri bankrablás ügyében, a példátlan gyilkosságok feltételezett elkövetője, Nagy László halott, bűntársa Weiszdorn Róbert első fokon életfogytiglant kapott.

Csibra Tibor
2010. 12. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másodfokú ítéletet hirdet ma a Fővárosi Ítélőtábla a 2002. májusi, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás társtettese, Weiszdorn Róbert ügyében. A férfit két éve életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Fejér Megyei Bíróság azzal, hogy legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételes szabadlábra. Két héttel ezelőtti vádbeszédében a Fellebbviteli Főügyészség képviselője elsősorban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a vádlottra, illetve a harminc év emelését javasolta.
A jelenlegi büntetőper érdekessége, hogy az ítélőtábla nemcsak az elsőfokú eljárás aktáit tanulmányozta, hanem újra tanúkat, igazságügyi szakértőket hallgatott meg. Lassó Gábor tanácsa a védelem javaslatára felvette a bizonyítékok közé a feltételezett móri gyilkos, Nagy László titokban írt börtönnaplóját. Ebben szerzője ugyan végig egy délszláv háborús veteránnak, Radovan Pavicsnak tulajdonítja a vérengzést, de szakértők szerint a beszámolók remek jellemrajzot adnak Nagyról, személyiségzavaráról, skizofrén tüneteiről. A Fővárosi Ítélőtábla a tárgyalásokon többször is idézett a naplóból, a kiemelt szövegek közvetve segíthetnek megérteni, hogy az elkövetők közül kinek mi lehetett a szerepe az egyedülálló bűncselekményben. Az ügyészség képviselője a Székesfehérvárott kihirdetett elsőfokú ítéletet példaértékűnek és következetesnek nevezte, ugyanakkor részletesen taglalta azokat a megmagyarázhatatlan hibákat, amelyeket a helyszíneléskor, illetve a nyomozáskor követtek el a rendőrök. A vádhatóság szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok megdönthetetlenek. Nyilván ezek közé tartozik, hogy Weiszdorn Róbert 2007. februári elfogása után beismerte, hogy részt vett a bűncselekményben, és részletesen be is számolt annak előkészítéséről, illetve a támadásról.
Ismert, Nagy László – Európa egyik legjobban őrzött rabjaként – elfogása után fél évvel öngyilkos lett a zárkájában. Naplója, társa vallomásai, az elhunyt személyiségjegyei egyaránt azt támasztották alá, hogy hét áldozattal bizonyosan ő végzett a móri bankfiókban. A székesfehérvári büntetőper alapját ez jelentette, a bizonyítás azt kívánta feltárni, hogy Weiszdorn okozta-e a pénzintézet ajtajában a biztonsági őr halálát. Az elsőfokú határozat indokolása szerint Weiszdorn lépett be először a helyiségbe, s pisztolyából azonnal tüzet nyitott az őrre. Azt a vádlott sem állította, hogy ezt Nagy utasítására tette, a nem jogerős ítélet szerint azonban a „terhelt két lövése volt a vérengzés nyitánya”, társa ezután egy pillanat alatt eldöntötte, hogy egy tanút sem hagyhatnak életben, majd két-három perc alatt végzett a bankban tartózkodókkal.
A helyszíneléskor a pisztoly lövedékei nem kerültek elő, hónapokkal később – a helyiség átrendezése és a speciális nagytakarítás után – a fegyverszakértő egy radiátor alatt megtalálta az egyik lőmagot. Ezen a hemogenetikusok a biztonsági őr DNS-ét azonosították, amelyből a szakértők arra következtettek, hogy az átment az áldozat testén. A holttesten ugyanakkor csaknem tucatnyi lőtt sérülés volt, s a szakértők sem nyilatkoztak egyértelműen arról, hogy melyiket okozhatta a pisztoly, s melyiket Nagy László Skorpió gépfegyvere.
Weiszdorn védői, Lichy József és Lichy Gábor szerint az őr DNS-e akár a takarításkor is rákerülhetett a lövedékre, vagy a helyiségben dolgozó mentők is ráléphettek a vértől tocsogó padlón. Tény, hogy a helyszínelők a többi áldozat halálát okozó, összegyűjtött golyókkal sem voltak körültekintők, mert azokat fotózás után közös zacskóba tették. Így fordulhatott elő, hogy volt olyan sértett, akinek a genetikai mintáit valamennyi lövedéken megtalálták a szakértők. Utóbbiak az elsőfokú eljárásban többször hangoztatott biztos kijelentéseiket az ítélőtáblán már jócskán finomították, és inkább valószínűnek minősítették korábbi nyilatkozataikat. A bank ablakán, a bejárattal szemben a helyszínelők két golyó ütötte lyukat találtak, de a lövedékek nem kerültek elő, a védelem szerint ezek a gyakorlatlan lövész Weiszdorntól származnak, és az őrt is Nagy László ölte meg. Lichy József indítványában az elsőfokú döntéstől eltérően életveszélyt okozó testi sértés és nagy értékre elkövetett rablás miatt kérte elmarasztalni védencét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.