Hazatalált? Vagy mesés ajánlattal vették rá, hogy legyen a másodosztályú Baja vezetőedzője – kérdeztük Bognár Györgytől.
– Igen, hazataláltam. Nem akartam elvállalni a feladatot, mert évekkel ezelőtt megcsömörlöttem a profi futballtól, de nem bántam meg, hogy átvettem a bajai csapat irányítását. Feltöltődtem, már akkor kellemes bizsergés jár át, amikor kocsiba ülök, és elindulok Baja felé. Itt nőttem fel, nagyon szeretem a várost és az ittenieket, mindenképpen vissza akartam adni valamit abból a sok jóból, amit kaptam. Számomra ez elsősorban érzelmi kérdés. Sokat nyomott a latban, hogy a barátaim kérésének tettem eleget. S nemcsak most, hanem már egy évvel ezelőtt. 2009 nyarán azzal fordultak hozzám, hogy ajánljak valakit vezetőedzőnek. Nagy Tamást javasoltam, majd még arra is rábírtak, hogy először én beszéljek vele. Szerencsére nem volt gond, Tamás másnap már meg is egyezett a vezetőkkel. S mindenki jól járt, hiszen a csapat az irányításával feljutott az NB II-be. E nyáron azonban Nagy Tamás engedett Prukner László invitálásának, s a Fradinál dolgozik. Ismét edzőt kellett keresni Baján, s engem ismét megtaláltak. A Baja az elmúlt években rendre csak átszállót tudott váltani a másodosztályba, s ne szépítsük, a futball vegetált a városban. Ám amióta az önkormányzat átvette a klub működtetését, hirtelen közüggyé vált a sportág, s minden megváltozott. A korábbi hatvan-hetvennel szemben most háromszáz gyerek focizik a városban, s az a cél, hogy néhány éven belül a keret felét helybéliek alkossák. Érdekelt a feladat, hogy meg tudom-e szilárdítani az eddig elért eredményeket.
– Nem kellene új célokat megfogalmazni? Az őszi szezon után Baján akár a feljutásról is álmodozhatnának.
– Reálisak vagyunk. A biztos bennmaradás helyett a középmezőny lehet az új cél. Az ősszel erőn felül teljesítettünk, aminek számos összetevője van. Rendezettek a feltételek, jó szellemű a keret, mindehhez valamit talán én is hozzátettem, s az új edző mindig új ingert jelent. Ám a Baja lehetőségei nem ütik meg az NB I-et.
– Miként lehet motiválni a játékosokat úgy, hogy tudják, akkor sem juthatnak fel az NB I-be, ha megnyerik a bajnokságot?
– Jelenleg a negyedik helyen állunk, nem is téma nálunk a bajnoki cím és a feljutás kérdése. Mindig az adott meccsre készülünk, amit természetesen meg akarunk nyerni, de ennél is sokkal fontosabb, hogy a játékosaim jól játsszanak, élvezzék a futballt, szórakozzanak és szórakoztassanak. Ez az igazi célja a labdarúgásnak.
– Romantikus, de idejét múlt felfogás, amivel kevés tulajdonost lehet meggyőzni.
– Éppen ebből lett elegem. Mindenhol csak az eredményt nézik, ami persze fontos, de nem lehet csak abból kiindulni. Eredményt rossz focival is el lehet érni, ami valójában nem más, mint egy helyben toporgás. Átfogó koncepciónak nyoma sincs. Először meg kell tanulni futballozni, aztán felépíteni a csapatot, eredményt csak ezután érdemes követelni. Megtehetném, hogy én is a körforgás része legyek. Többet kereshetnék, mint most, havi egy-két milliót biztosan, de ahhoz nincs kedvem, hogy fél évet itt dolgozzam, fél évet pedig ott. Ezért inkább utánpótlásedző lettem, ahol ugyan kevesebb a pénz, de legalább a magam ura vagyok.
– Öt évvel ezelőtt, amikor interjút kértünk öntől, úgy fogalmazott, a magyar profi futball az utolsókat rúgja. Ám még mindig talpon van. S noha nem szeretném felértékelni, de az elmúlt években csak történt némi előrelépés. Rendezettebbek a viszonyok, s a játék is fogyaszthatóbb. Egyetért ezzel?
– Igen, valamivel jobb a helyzet, de a lényegében mégis változatlan. Nincs türelem, nincs idő az építkezésre sehol sem.
– Ellenpéldaként hadd említsem az Újpestet és az MTK-t. Az eredmény alapján Mészöly Gézát és Garami Józsefet már hetekkel ezelőtt fel kellett volna menteni.
– Részsikerek mindig akadnak. Újpesten Kovács Zoli belátta, csak úgy mentheti meg a csődtől a klubot, ha a fiatalokkal tölti fel a keretet, s ami az igazi bravúr, ezt a szurkolókkal is elfogadtatta. Ám a türelem véges. Legkésőbb áprilisban elfogy, ha addig sem jönnek az eredmények. Az MTK pedig régóta külön utat jár. Garami Józsefnek minden évben új csapatot kell építeni, az idén, úgy látszik, a szokásosnál is több nehézséggel kell megbirkóznia.
– Ön szerint hány olyan klub van az NB I-ben, ahol a hazai nívóhoz mérten megfelelők a feltételek?
– Videoton, Debrecen, Győr és talán a Fradi. Nincs több.
– És mi a véleménye például a Kaposvárról? Ahol ugyan bevallottan kevés a pénz, ám lám, így is lehet eredményt elérni.
– Ideig-óráig. Mint a Bajának az NB II-ben. Kétségtelen, a Kaposvár teljesítette a fő célt, biztosan bennmarad. Ám a tavaszszal valószínűleg visszaesik a tizedik hely környékére. Akkor beszélhetnénk valós fejlődésről, ha minden klub legalább olyan feltételek mellett dolgozhatna, mint a Videoton, a Debrecen, a Győr és a Fradi, s lenne négy csapat, amelyik kiemelkedne közülük, s a nemzetközi porondon is megállná a helyét.
– Most sem keresi a szavakat, hogy tompítsa a mondandója élét. Mindenkiről, mindenről elmondja a véleményét?
– Miért ne tenném? Szakkommentátorként ezt el is várják tőlem. Olykor biztosan én is tévedek. De mindenki tudja rólam, hogy senkit sem akarok megbántani, csupán a saját véleményemet fogalmazom meg őszintén.
– Nincsenek kivételek? Mondjuk a Fradi, mert esetleg tart a szurkolói haragjától.
– Senki sem foghatja rám, hogy fradista lennék. Az sem titok, hogy gyerekként Újpest-szurkoló voltam, később pedig MTK-s, amikor tizenhét évesen a kék-fehérek játékosa lettem.
– És Mezey György, akivel szinte összefonódott a pályafutása?
– Bizonyos szempontból, igen, ő lehet kivétel. Mert nagyon sokat köszönhetek neki. Ő fedezett fel, s hívott az MTK-hoz, a válogatottnál, majd a BVSC-nél is a játékosa voltam, s az edzői pályán is ő indított el. A legjobb iskolát járhattam ki nála. De nem ám a tanfolyamain, hanem a gyakorlatban, mellette.
– Két éve ismét egymásra találtak a Puskás-akadémiánál. Ahonnan azonban ön viharos gyorsasággal távozott. Hogy élte meg a szakítást a mesterével?
– Nem értettünk egyet egy kérdésben, s én akkor is kiálltam a véleményem mellett. Ám ő volt a főnök, nekem kellett távoznom.
– Az volt a vita tárgya, hogy az akadémia egyik játékosát, Izing Marint kiengedjék-e külföldre, ugye?
– Mezey György nem akarta kiengedni a játékost, aki viszont nem volt hajlandó profi szerződést kötni a Videotonnal, csak amatőr szerződést kötötte a Puskás-akadémiához. Vagyis a jogi lehetőség nem volt adott ahhoz, hogy visszatartsuk. Mégis rajtam kérték számon, hogy miért engedtem el. Pedig nekem nem volt kompetenciám szerződést kötni vele, de a balhét el kellett vinnie valakinek. Ez az eset csak siettette a távozásomat, amit önként is megtettem volna. Sokat őrlődtem amiatt, hogy tudtam, min kellene változtatni az akadémia működésén, de nem volt rá lehetőségem. De mielőtt bárki azt gondolná, most már nincs közöttünk harag. Néhány hete a Baja és a Videoton találkozott a Magyar Kupában, és két év után újra váltottunk néhány szót Gyuri bácsival.
– A soproni két év mekkora törést okozott az edzői pályafutásában?
– Sokan rosszul ítélik meg az ott végzett munkámat. Elismerem, én is hibáztam. Mindenekelőtt abban, hogy nem tettem meg időben azon lépéseket, amelyekkel megvédhettem volna magam. Ez azonban már lezárt periódusa az életemnek.
– Jövőre ötvenéves lesz, ötvenszeres válogatott, egyszeres magyar bajnok. Ha visszatekint a pályafutására, nincs hiányérzete?
– Őszinte leszek, nincs. Én még játszhattam világbajnokságon, profiskodtam Franciaországban és Belgiumban, a Toulon nyolcszázezer dollárt fizetett értem, ami akkoriban komoly összeg volt.
– Nem lekicsinyelve a Toulont és Standard Ličge-t, mégis, egyetért azzal, nem volt rákényszerülve, hogy kihozza magából a maximumot?
– Lehet, de én önállóan intéztem a dolgaimat. Segítséggel talán előrébb juthattam volna, de így sem panaszkodhatok.
– Ha röviden össze lehet foglalni, ön szerint mi volt a mexikói kudarc oka?
– Röviden? Túl tudományosan álltunk a felkészüléshez. Talán nem kellett volna ötven fokban, a tűző napon edzeni. Valerij Lobanovszkijnak, a szovjetek kapitányának volt igaza: a mexikói körülményeket nem lehet megszokni, csak elviselni. Mi mégis az előbbire tettünk kísérletet. Éppen a szovjetek elleni meccsre az egész csapat kikészült. De hogy miért, azt a mai napig nem tudjuk. Már a találkozó előtt rosszul voltam. Emlékszem, Nagy Antival melegítettünk, amikor odaszólt nekem: kicsi, te nem szédülsz? De, nagyon – mondtam neki. Úgy játszottam, hogy az első fél órában két labdát láttam a pályán.
– Abból a csapatból edzőként annak dacára ön vitte a legtöbbre, hogy idegenkedik a profi futballtól. Van rá magyarázat, a többiek miért távolodtak el a labdarúgástól?
– Szerintem nem én vittem a legtöbbre, hanem Róth Antal, aki bizonyított szövetségi edzőként az utánpótlás-válogatottnál, jelenleg is ebben a munkakörben dolgozik. A többiek közül ki-ki a maga habitusa szerint maradt benne a fociban. Détári Lajos edzősködik, Esterházy Márton az üzleti életben kötődik a futballhoz, Garaba Imre önkormányzati képviselőként dolgozik a labdarúgásért, Burcsa Győző is edzősködött, de még nálam is jobban megcsömörlött, Disztl Péter kapusedző a Videotonnál, öccse, Laci utánpótlás-edzőként dolgozik szintén Fehérváron, Andrusch József a válogatott kapusedzője. Vagyis azért sokan sokan maradtunk a futballban.
– Végérvényesen beéri azzal, hogy ismert és kedvelt szakértő, utánpótlásedző, s ha baráti alapon erősen győzködik, akkor talán elvállal egy másodosztályú felnőtt csapatot?
– Jól érzem magam, s ez a legfontosabb. Soha nem állítottam, most sem teszem, hogy többet nem dolgozom NB I-es klubnál. Megfelelő, pontosabban felemelő ajánlat esetén biztosan elgondolkodnék. Ám elvtelen kompromisszumokat nem vagyok hajlandó kötni.
origo.hu
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!
