
origo.hu
„Lenyűgözött a magyar katonák professzionalizmusa” – amerikai elismerés a Magyar Honvédségnek
Mikola nagykövet lesz. Információink szerint január 1-jétől Mikola István lehet hazánk OECD-nagykövete Párizsban. A Fidesz volt egészségügyi minisztere, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke Gottfried Pétert váltaná a poszton, aki a nyár elején Orbán Viktor főtanácsadója lett – értesült az Index. Úgy tudni, a legutóbbi kormányülésen került szóba Mikola István OECD-nagykövetté való kinevezése.
A mentőszolgálatot alaposan megerősítjük. A teljes egészségügyi sürgősségi ellátás egységes lesz, ami sokat fog segíteni az úgynevezett betegutak „letisztításában” – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy tegnapi konferencián. Szerinte a problémát megoldhatná az, ha a mentőszolgálat és a sürgősségi osztályok dolgozói forgórendszerben dolgoznának.
A tárca egyébként nemrég indított vizsgálatot a légi mentést végző nonprofit kft.-nél, mert szervezési és kommunikációs zavarok voltak a cég és az OMSZ között.
*
Volt olyan eset, amikor egy balesethez két helikopter is ment, vagy úgy repültek a légi mentők, hogy arról az OMSZ nem is tudott. Máskor viszont a központ nem riasztotta a helikoptereket, miközben az indokolt lehetett volna.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium azt vizsgálja, hogy a légi mentés külön szervezetben való működtetése milyen betegellátási és mentésszervezési anomáliákkal járt. A vizsgálatnak választ kell adnia többek között arra is, hogy a jelenlegi üzemeltetési forma a leggazdaságosabb-e. Mindez arra utal, hogy a tervek szerint az Országos Mentőszolgálatba olvasztanák a légi mentést, amelyet jelenleg az állami tulajdonban és az OMSZ vagyonkezelésében álló Magyar Légimentő Nonprofit Kft. végez.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője megerősítette: valóban voltak kommunikációs zavarok köztük és a légi mentést végző kft. között, ezeket írásban jelezték is. Az azonban nem fordult elő, hogy emiatt valaki ne kapott volna időben ellátást. Túri Péter, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott: természetesnek mondható, hogy néha kommunikációs zavarok vannak, hiszen évente közel háromezer mentést végeznek. Mint mondta, szerinte semmi nem indokolja, hogy egységesítsék a földi és a légi mentést. Az ugyanis, hogy a légi mentést egy nonprofit szervezet végzi, Európában és a világ különböző pontjain is elfogadott modell.
A légi mentés mostani rendszerének létrehozását 2005-ben éppen azzal indokolták, hogy az ne külön, hanem az OMSZ felügyelete alatt működjön. A kilencvenes évektől addig ugyanis egy profitorientált cég, a Base Kft. végezte a légi mentést az OMSZ megbízásából, ám 2005-ben botrányok közepette szerződést bontottak a vállalkozással. Ezután hozták létre az állami tulajdonban lévő Légimentő Kht.-t, amely 2009-től – a közhasznú szervezetekről szóló törvény változása miatt – kft.-vé alakult. A cég azonban továbbra is 100 százalékos állami tulajdonban van, a tulajdonosi jogokat az OMSZ gyakorolja. A kft. 2006-ban tízéves bérleti szerződést kötött az osztrák HeliAir Gmbh-val a helikopterek bérlésére és karbantartására, amely évente körülbelül egymilliárd forintba kerül az államnak.
„Lenyűgözött a magyar katonák professzionalizmusa” – amerikai elismerés a Magyar Honvédségnek
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve
Caesar sorsára juthat Von der Leyen – a Politico szerint az is egyértelmű, hogy miért
3 csillagjegynek pénz üti a markát június végén
Magyar Péter szavaitól zeng Ukrajna: az utolsó lapot adta Volodimir Zelenszkij kezébe
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Ez a szuperélelmiszer lehet a nyugodt alvás titka, tudományosan igazolták
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.