origo.hu
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó
Tiltakozás. A Magyar Narancs, valamint az Élet és Irodalom (ÉS) üres címlappal, a 168 Óra Szalai Annamária portréjával és Kedves médiahatalom! szalagcímmel jelentkezik. A lapok akciója tiltakozás az új médiatörvény-koncepció ellen, amely Kovács Zoltán ÉS-főszerkesztő szerint újságíró-, nyilvánosság- és szakmaellenes. A lapok vezetői, tudatta a Népszava, a törvényjavaslat által létrehozandó „médiarendőrség” létrejöttét kifogásolják. A Népszava jelezte, hogy pénteki lapszámával maga is csatlakozik a tiltakozáshoz. (MN)
Mandur László (MSZP) a javaslat tegnapi általános vitájában kifejtette: az indítvány elfogadásával lezárulhat az a médiaszabályozási folyamat, amelynek korábbi szakaszában a miniszterelnök Szalai Annamáriát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) élére, az Országgyűlés kizárólag fideszes tagokat delegált a médiatanácsba, a kormánypártok többségbe kerültek a Közszolgálati Közalapítványban, a közmédiumok élére pedig pályáztatás nélkül választották meg „a Fidesz médiavilágának vezetőit”. A szocialista politikus szerint a Fidesz pártfelügyelete kiterjed majd a televíziókra, rádiókra, a nyomtatott sajtóra és az internetes lapokra is. Mandur kifogásolta, hogy az NMHH szankciókat alkalmazhatna azon esetekben, amikor azt tapasztalja, hogy egy sajtóorgánum súlyos jogsértést követ el. Az ellenzéki képviselő szerint ezzel az a baj, hogy az új médiatörvény-tervezet nem definiálja a súlyos jogsértés kategóriáját, így Szalai Annamária NMHH-elnök („a miniszterelnök embere”) kezében korlátlan lehetőségek összpontosulnak bármely médium bedarálására. Tegnapi hír, hogy a Fidesz és a KDNP a korábbi tervekkel ellentétben mégis lehetővé tenné, hogy a felügyelő hatóság szankcióit meg lehessen támadni a bíróságon, és csak annak döntésével válnak jogerőssé és végrehajthatóvá a büntetések. A közmédia finanszírozásáról szólva Mandur azt mondta, szerinte a vezérigazgatók lényegében programigazgatókká váltak azzal, hogy az orgánumok gazdálkodásáról a Közszolgálati Költségvetési Tanács dönthet, és kifogásolta a közmédiumok hírszerkesztőségeinek összevonását is.
Karácsony Gergely (LMP) szerint ez a törvény ebben a formájában nem méltó Magyarországhoz. Mint mondta, hazánktól nyugatra nincs példa arra, hogy a hatósági felügyelet kiterjedjen a nyomtatott sajtóra és az internetre is. A politikus szerint a törvényjavaslat azt is lehetővé teszi, hogy a médiatanács addig pályáztasson meg egy frekvenciát, ameddig nem érkezik egy neki tetsző aspiráns. A jobbikos Novák Előd úgy vélte, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét jelentősen szűkíti a tervezet, és azt is kifogásolta, hogy a médiatanács elnökének elképesztő túlhatalmat biztosít a törvénytervezet. Azt viszont üdvözölte, hogy akár egyhetes elsötétítést is ki lehet róni a törvénysértő orgánumokra.
A fideszes Menczer Erzsébet mint a javaslat egyik beterjesztője arról beszélt parlamenti expozéjában: a XXI. század egyik legfontosabb iparágának szabályozását kell elvégeznie a Tisztelt Háznak.
Álláspontja szerint a koncepció lehetőséget teremt az ágazati szereplők és a közösség érdekeinek, valamint a sajtó szabadságának védelmére. A kormánypárti képviselő külön említést tett a gyermekek fokozottabb védelméről, az európai és magyar kulturális tartalmak előtérbe helyezéséről és a reklámszabályok ésszerűsítéséről is.
Korábban az alkotmány mellett a még hatályban lévő médiatörvényt is módosította a parlament; ennek során teljesen átalakult a közmédia felügyeleti és tulajdonosi rendszere. Megszűnt az Országos Rádió és Televízió Testület, valamint a Nemzeti Hírközlési Hatóság, és összeolvadásukkal létrejött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Nemrégiben az úgynevezett médiaalkotmányt fogadta el a Ház, e jogszabály a tartalmi szabályozás érdekében jött létre.
Vezércikk a 7. oldalon
Új vezetők. Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója tegnap kinevezte Ujhelyi Zoltánt szolgáltatási, Szilágyi Gábort pedig gazdasági vezérigazgató-helyettesnek a Magyar Rádiónál. A Kossuth rádió főszerkesztője 2010. december 1-jétől Gazsó L. Ferenc, a Petőfié pedig Koltay Gergely lett. A Bartókot továbbra is Farkas Zoltán irányítja. (MTI)
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó
Az Európai Bizottságot úgy ütötte ki az Európai Bíróság, hogy idő kell mire talpra áll
Szoboszlai Dominik kimondta, amit mindenki hallani akart: a Liverpoolról van szó
A magyarok számára is lesújtó bejelentést tett a német kancellár, felkészült a piacnyitásra a Volánbusz – heti összefoglaló
Szabó Zsófi a kamerába nyomta a melleit - videó
Meghalt egy ember Tapolca közelében, a 83 éves sofőr miatt
100 000 - 97 000 =?
Ez az az étrend, amivel megelőzhető az időskori elbutulás!
Akkora harcsát fogtak egy orosházi bányatóban, hogy még a tógazda is meglepődött
Erik ten Hag utódjelöltjének nevét énekelték a Manchester United szurkolói
Magyar Péter Hitlerezésére erős válasz érkezett az Egyesült Államokból
Amerikaiak segítik az oroszok győzelmét az orosz–ukrán háborúban
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.