Szódaráló szótárírók

Megkerülhetetlen alapműve a magyar nyelvtudomány történetének a Czuczor–Fogarasi-szótár. Az Akadémia megalakulásakor tervezett értelmező szótár harminc év alatt érett hatkötetes művé, amely A magyar nyelv szótára címmel jelent meg (Pest, 1862–1874). Czuczor Gergely bencés szerzetes, teológus, tanár (Andód, 1800. december 17. – Pest, 1866. szeptember 9.) és Fogarasi János ügyvéd, bíró (Felsőkásmárk, 1801. április 17. – Budapest, 1878. január 10.) korszakos munkáját már keletkezésekor viták övezték. A magyar nyelv szótárának elvi alapjait és munkamódszerét (az úgynevezett hang- vagy nyelvmetafizikai irányzatot, az ebből fakadó gyökelméletet, az úgynevezett „belhasonlítást”, valamint a nem csak rokon nyelveket figyelembe vevő szótörténeti vizsgálódást) Hunfalvy Pál már 1851-ben megtámadta, „naivnak” ítélte. Méltánytalan ítéletekben később részesültek. Módszerüket Hunfalvy „szódrincselésnek” (szavak darálása, szeletelése) tartotta, és kifogásolta, hogy nem a finnugor elmélet alapján rokonítanak.
Szarvas Gábor eleinte csak varázslóknak, csodatevőknek nevezte a szerzőket, később őrülteknek, akik „beszámíthatatlan állapotban” írták le művüket. (Ismerős, máig hangzó vádak ezek a finnugor–magyar nyelvtudományban.) 1970-re kissé lecsillapodtak az indulatok, az utókor jóval árnyaltabb ítéletet mond. Kiss Lajos még elítél: Czuczorék elavult koncepciót alkalmaztak, etimológiai célokra rengeteg anyagot összehordtak, de alig volt benne köszönet. Bárczi Géza kiemeli, hogy a szótárban számos használható ötlet, meglátás rejlik. Gáldi László elismerő hangon szól: a szótárírók helyesen ismerték fel a „nyelvünk belső fejlődését irányító sajátosan magyar, sőt finnugor szellemű homo ludenst, vagyis azt az énünket, mely szinte a költői nyelv szuggesztív eszközeihez folyamodva a gondolat minél plasztikusabb megelevenítésére törekszik: belső keletkezésű, hangalakjuk révén képszerűen indokolt szavak segítségével mintegy szembeszáll azzal a túlságosan intellektualizált nyelvészeti felfogással, mely szerint fogalom és szókép viszonya feltétlenül esetleges és tetszőleges”. E módszerrel Pais Dezső számos új, belső keletkezésű szót tárt fel – értékel Balázs János, s mindez azt bizonyítja, hogy „Czuczorék zseniális szófejtő kísérletei megihlették korunk magyar etimológusait is”.
A Czuczor–Fogarasi-féle nyelvtudományi hagyomány azonban megszakadt. Ennek következménye a száraz, mert a magyar nyelv sajátos és fontos jelenségeire nem ügyelő nyelvtan(oktatás), a magyar szavak történeti vizsgálatának szűkreszabottsága, végső soron kultúránk, identitásunk legfontosabb jellemzőjének, a magyar nyelvnek nem kellő kutatása, ismerete.
Nem nyelvészek sokszor, nyelvészek néhanapján fölvetették a Czuczor–Fogarasi-út tárgyilagos, kritikai felülvizsgálatát, az abban lévő értékek kibányászását. Ezért is kezdtek hozzá többen a szótár teljes, illetve válogatott újrakiadásához. A Miskolci Bölcsész Egyesület próbálkozása 1999-ben, a második kötet után megrekedt. Napjainkra a szótárt digitalizálták, s egy válogatást is megjelentetett belőle a Tinta Könyvkiadó.
Czuczor Gergely és Fogarasi János születésének csaknem egybeeső 210. évfordulóján, 2010. december 6-án a Magyar Művészeti Akadémia emlékkonferenciát rendez. A szervezők célja a főhajtás mellett a magyar nyelvtudomány egyik csúcsteljesítményének a mérlegre tétele az azóta eltelt időszak tudományosságának, művelődéstörténeti-etimológiai, illetve a mai kor szemiotikai, szemantikai, antropológiai, kognitív és filozófiai kutatásainak fényében – nemzetközi példákat is figyelembe véve. A szervezők (a titokzatos Diófa-kör tagjai) nem titkolják, hogy ebben a szótárban olyan gondolatok vannak, amelyek elősegíthetik a magyar nyelv múltjának, jelenének jobb megértését, illetve anyanyelvünk alkotó továbbfejlődését (végső soron fennmaradását) is. (Részletes program: www.e-nyelv.hu.)