Tennivalók az agyelszívás és elvándorlás ellen

Pár hete egy fiatal, tehetséges kutatótól kaptam levelet, akinek pályakezdését figyelemmel kísérhettem, s most arról írt, szinte bocsánatkérőleg, hogy értsem meg jelenlegi helyzetét. A fiatal szakember megköszönte, hogy támogattam szakmai karrierjét, de most úgy kellett döntenie, hogy nem tér haza. Egyrészt azért nem, mert két kisgyermekének külföldön biztosítani tudja a megélhetés minimális feltételeit, miközben nem kell életének legaktívabb korszakában a tudományos munkáját feladnia, másrészt pedig itthon a kutatási feltételei teljesen bizonytalanok.
Nekünk, akik a tudomány művelésében töltöttük el az elmúlt évtizedeket, legyen az egyetem vagy kutatóintézeti műhely, ezzel a dilemmával mindig szembe kellett néznünk, hiszen a tudomány támogatása a politika szintjén csak retorikai fogás volt. Az elmúlt húsz év alatt se volt ez másképp, eltekintve talán az első négy évet, amikor a kutatás-fejlesztés vezetését tárca nélküli miniszter irányította, s bár szűkösen, de volt pénz az innovációra, legalább annyi, amennyi itthon tartotta a tehetségeket, vagy legalábbis jó eséllyel visszavárta a külföldön gyakorlatot szerzőket. A nagy változást az jelentette, amikor az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot átkeresztelték Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallá (NKTH), vezetését pedig olyan személyre bízták, aki a magát liberálisnak nevező párt holdudvarának pénzügyi támogatását biztosította, eltekintve néhány kiemelkedő innovációtartalmú kutatási-fejlesztési tervezet finanszírozásától. Erre a korrupciógyanús vezetésre és működésre még a D–209-es nyilvántartási számon ismert miniszterelnökünk is utalt, aki – többek között – e kijelentéséért posztjáról távozni kényszerült. (Lehet, hogy menekülése érdekében szólt.) A holdudvar támogatása később sem szűnt meg, s a 2006-ban megalakult régi-új kormány továbbra se tekintette fontosnak az ország műszaki-technológiai fejlesztését, de „trükkök százai” se szolgálták azt; formálisan legalább újra tárca nélküli miniszter kezébe adták a K+F (a kutatás-fejlesztés) vezetését. Ez azonban csak azt jelentette, hogy a meggyengült kisebbik koalíciós partner holdudvara helyett a nagy testvér háttéremberei osztozkodhattak a kutatási pénzeken.
Ekkor már gátlástalanul mentek a pénzosztások, olyan projektek támogatása is megtörtént, amelyeket egy nemzetközi zsűri szakmai alapon kategorikusan elutasított, azok igénytelensége miatt. Eközben pedig a kinyílt határon kiművelt fiatalok ezrei hagyták el az országot doktori fokozattal a zsebükben, s a világ kiváló műhelyeiben, egyetemeken, kutatóintézetekben s számos esetben az iparban helyezkedtek el. A párttitkárokból lett tudósok pedig mind itt maradtak, az emberi kor végső határáig teljes állásban; a poszton maradásért akár pártszíneket is váltottak. Az emigráns kutatók és egyetemi emberek pontos létszámára a Központi Statisztikai Hivatal nem tud adatokat közölni, de számuk megközelíti, ha meg nem haladja a százezret. Ez a most harmincöt-ötven év közötti szakembergárda nagyon hiányzik mind az egyetemeinkről, mind a kutatóintézetekből, nem beszélve a hazai iparról. Azon kiemelkedő törekvések, a több mint egy évtizedes Bolyai-ösztöndíj, az oktatási tárca és az MTA tehetséggondozása vagy az MTA elnökének kezdeményezése, a Lendület- program és a SOTE példamutató törekvései e téren csak cseppek a tengerben. Az igazi probléma az, hogy az innovációra közel két éve egy fillér se jut.
A vélhetőleg uniós nyomásra lemondásra kényszerült káromkodós miniszterelnököt 2009-ben követő kormányfő gyakorlott kézzel vehette át az ország irányítását, hiszen csődeljárásban nagy rutinja volt, még a libatenyésztéshez is értett. Pénzügyekkel foglalkozva felismerhette és felismerte, hogy az ország teljes anyagi csődben van, lépnie kellett, hiteleket vett fel, hogy az akut adósságcsapda ne őt nyelje el, így kormányában az innováció ismét lekerült a napirendről. Az átmeneti kormányban már nem volt a területet felügyelő tárca nélküli miniszter, s a K+F hajója kapitány nélkül hánykolódott. A meghirdetett pályázatok kérdéseiben, az elbírált pályázatokról döntés sem született. A tavaszi választás elsöprő jobboldali győzelme után kormányra lépő pártkoalíció már a felelősség birtokában megtapasztalhatta, hogy az ország gazdasági-pénzügyi helyzete katasztrofális, így a tűzoltásra kényszerülve a mindennapi élet fenntartásához a legfontosabb lépéseket kellett megtegye, s így csak rövid távú kármentésre volt képes. A hosszabb távú tervezés azonban több időt, s főleg higgadt munkát igényel.
Az NKTH honlapja szerint (június vége óta) az intézmény működését felfüggesztették. Így továbbra sincs K+F program meghirdetve, s az intézmény vezetése is ideiglenes megbízatású. Ezen a téren azonban az új kormányzatnak sürgősen lépnie kell, mert ha a kutatás-fejlesztés helyzete nem oldódik meg, akkor nem lesz gazdasági növekedés, s tovább csúszunk lefelé. Először azonban ki kell takarítani Augiász istállóját, át kell világítani a világszélhámos projekteket, ami talán meg is kezdődött a vakcinagyártási ügylet kapcsán (bár ez csak a jéghegy csúcsa), s olyan innovációs törekvések támogatását kell szorgalmazni, amelyek az ország műszaki fejlődését szolgálják. Nagyon fontos szempont az is, hogy ne politikai szlogenek által vezérelt kutatásokat és fejlesztéseket támogassunk, amelyeknek tudományos háttere kétséges.

A szerző az MTA rendes tagja