Iránytű

Iránytű rovatunkban hétről hétre a tágabb közélet ügyei iránt érdeklődő olvasóinknak nyújtunk – már csak terjedelmi okokból is önkényes – válogatást azokból a jövő heti programokból, amelyek megítélésünk szerint hozzájárulhatnak jelenünk és közelmúltunk megértéséhez.

Pethő Tibor
2011. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December 25. – január 2.
Forraltbor-túra Eger alatt. Különleges helyre, az ország egyik építészeti csodájába hívják a borkedvelőket.
A török megszállás után az Egerbe visszatérő Fenessy György püspök már nem akart a várban lakni. A püspökség a polgári városban vásárolt két építési telket, és a palota építéséhez szükséges tufakövet az újonnan épülő palota mögötti dombból termelték ki. Így egyrészt megépült a palota, másrészt kialakult az a hatalmas pincerendszer, ahol a Gyöngyöstől Munkácsig terjedő szőlőterületekről származó borok tizedét, az egyházi adót (dézsmát) tárolták. Ez jó esztendőkben évente 11-12 millió liter bort jelentett. A pincerendszer a Hatvani kaputól a Rác kapuig közel négy kilométer hosszan nyúlt el a város alatt. A pince legszebb része az oszlopos terem, ahol az úgynevezett 7x7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret.
Az 1947-es államosítás után a pincét nem használták, életveszélyes lett. A hetvenes évek végén vasbeton szerkezettel megerősítették, a menthetetlen és nagyon veszélyes szakaszokat betonnal betemették. A nedvesség ellen azonban nem szigetelték az alagutakat, így a mai napig átszivárog a betonon a talajvíz. Ennek köszönhetően egyébként a tufából kimosott mészkőből csodálatos cseppkőszerű képződmények alakultak ki a falakon.
A turista Egerben manapság a felszínen a barokk városban gyönyörködhet. A város 2007-ben az Európa kulturális fővárosa versenyében ebben a pincerendszerben szerette volna bemutatni gazdag történelmi múltját. Bár nem Eger lett a kulturális főváros, a tervek azonban nem tűntek el a süllyesztőben, továbbra is készülnek a kiállítás megépítésére. A pincét 2007-ben a hét legismertebb magyar „építészeti csoda” közé választották.
A hagyományos pincelátogatást négyféle forralt bor kóstolása egészíti ki, melyet a Város a város alatt feliratú agyagbögréből fogyaszthatnak el a látogatók. A túrák minden egész órában indulnak, ajánlatos előre bejelentkezni az [email protected] címen vagy a +36 (36) 310 832-es telefonszámon. A borkóstolós pincelátogatás ára 1500 forint fejenként (négy deciliter forralt bort, egy bögrét és másfél órás pincesétát tartalmaz).
Helyszín: Eger, Eszterházy tér, a bazilika lépcsőjének jobb oldalán, a Szent László-szobor alatt.
Időpont: minden órában

December 28.
Világjáróklub. A következő találkozón Minden út Rómába vezet címmel Fekete Lászlóné nyugalmazott tanár tart vetített képes előadást, amelyet beszélgetés követ.
Helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet (Salgótarján, Kassai sor 2.).
Időpont: 15 óra
December 28–29.
Erzsébet királyné karácsonyai a gödöllői királyi kastélyban. Tartalmas kikapcsolódásra várja a gyerekeket és családjukat Erzsébet királyné karácsonyai című rendezvényével a karácsonyi pompába öltözött gödöllői királyi kastély. A résztvevők Erzsébet királyné korában divatos táncokat tanulhatnak, meglepetésekkel teli kalandozáson vehetnek részt a kastély kiállításain, az ügyes kezűek pedig kedvükre alkothatnak kreatív kuckókban. A napijegy gyermekek és diákok (3–18 évesek) számára 1500 forint, felnőtteknek 1800 forint. A családi jegy 4800 forintba kerül. További információk a www.kiralyikastely.hu oldalon olvashatók.
Helyszín: gödöllői királyi kastély (Grassalkovich-kastély), Gödöllő.
Időpont: egész nap

December 29.
Téli boros-toros. A disznótorhoz és a borhoz kapcsolódó hagyományőrző rendezvényt tartanak Markazon disznóvágással, újborkóstolással, borapródválasztással, máglyákkal, pálinkával, forralt borral, forró teával és puncsitallal, lovas és kutyaszánnal, téli kirakodóvásárral, cigányzenével és toros vacsorával. A rendezők bemutatják a hagyományos disznóvágást, amelyet két kocatúra, bőséges ebéd, helyi borkóstoló követ. Este sramlizene szól, majd fellép a parádi Univerzal partizenekar. A szervező Markaz Község Önkormányzata és a hegyközség. Részletek a www.markaz.hu oldalon olvashatók.
Helyszín: Markaz, Szent István park.
Időpont: 10 óra

December 31.
Szilveszteri séta a reformkori Balatonfüreden. A reformkorba visszavezető balatonfüredi sétát szervez a helyi Vaszary-villa kulturális központ. A jegyek 890 forintba kerülnek. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a +36 (21) 200 2463-as telefonszámon.
Helyszín: a városi múzeum látogatóközpontja előtt (Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3.).
Időpont: 15 óra

Január 2.
Gyerekeknek a lakóházépítésről. A Károlyi József Alapítvány Lakóházépítés évszázadokon át… – Vízparti és vízen épült lakóházak című gyermekprogram-sorozatának következő témája: hogyan építkeztek évszázadokon át. A programsorozat során a gyerekek felfedezést tehetnek a különböző építkezési szokásokról, amelyek nemcsak a klímától, hanem az adott területtől is függnek.
Helyszín: Károlyi-kastély (Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.).
Időpont: 15 óra
Január 3.
Hommage a Moholy-Nagy László. Dokumentumfilm-portrét mutat be a szegedi könyvtár az 1895-ben született, 1946-ban elhunyt festőről, grafikusról, fotográfusról, pedagógusról, operatőrről, díszlettervezőről, képzőművészről, akinek nevét 2006. március 1-jén vette fel a budapesti iparművészeti egyetem. Moholy-Nagy magyar hangja Mácsai Pál, szerkesztő-narrátor Kocsor Erika, jelmez Zoób Kati, producer Bubryák István, rendező Radó Gyula.
Helyszín: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged, Dóm tér 1–4.).
Időpont: 17 óra

Január 5.
A maszktól a portréig. Beszélgetések a képzőművészetről címmel új művészettörténeti sorozatot indított a százhalombattai matricamúzeum novemberben. A minden hónap első szerdáján lévő találkozó következő programján A maszktól a portréig – A képzőművészet funkcióváltozásai címmel László Bandy képzőművész tart előadást.
Helyszín: matricamúzeum (Százhalombatta, Gesztenyés utca 1–3.).
Időpont: 18 óra

Modern skandináv irodalmi estek. Morten Ramsland Kutyafej című regénye az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere volt Dániában. Az egyszerre humoros és szívszorító történet egy norvég család több generációjának életébe avatja be az olvasót. A könyvet Babiczky Tibor költő, kritikus és Soós Anita fordító mutatja be.
Helyszín: Skandináv Ház (1072 Budapest, Klauzál tér 4.).
Időpont: 18.30

Január 6.
Hogyan nézhetett ki Salamon temploma? Timon Kálmán okleveles építészmérnök, építészeti szakíró ősz óta tartja tízrészes, Az ókori világ építészeti csodái című előadás-sorozatát. A következő találkozón Salamon templomának rekonstrukciójára vállalkozik számos színes kép bemutatásával.
Helyszín: HAP Galéria (1027 Budapest, Margit krt. 24., földszint).
Időpont: 18 óra

Nemzet és művészet. A magyar művész önképe. A portréművészet nemzeti olvasata címmel tart a XIX. Nemzet és művészet – Kép és önkép című kiállításhoz kapcsolódó előadást Bellák Gábor művészettörténész.
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, B épület, előadóterem (1014 Budapest, Szent György tér 2.).
Időpont: 18 óra

Január 7.
Művészet és pszichoanalízis. Az Álmok köntöse – Magyar írók Bécs-élménye, 1873–1936 című időszaki kiállításhoz kapcsolódóan Bókay Antal irodalomtörténész tart előadást Monarchiás eszmék – Freud, Ferenczi, Rank és a pszichoanalízis közép-európai gyökerei címmel. Az ezt követő beszélgetést Valachi Anna irodalomtörténész vezeti.
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.).
Időpont: 18 óra

Orosz karácsony. A pravoszláv karácsonyt, a karácsonyi ikonokat, az orosz harangszó gyógyító hatását és a karácsonyi népszokásokat mutatja be a Pécsi Kulturális Központ. A bensőséges hangulatról orosz karácsonyi dalok és a Karácsonyi angyal című mesejáték gondoskodik.
Helyszín: Pécsi Kulturális Központ – dominikánus ház (Pécs, Színház tér 2.).
Időpont: 19 óra

Január 8.
Tolkien-születésnap, 2011. – „Egy Rég Várt Ünnepély”. A Gyűrűk Ura írójának, J. R. R. Tolkiennek 119. születésnapja alkalmából egész napos ünnepélyt rendez a Magyar Tolkien Társaság tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, kiállítással.
Helyszín: Alternatív Közgazdasági Gimnázium (1035 Budapest, Raktár utca 1.).
Időpont: 11 óra

Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon ossza meg velünk.
Összeállította: Pethő Tibor

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.