Kétfrontos helytállás

Roma- és Duna-stratégia, ezeknek feltétlenül meg kell valósulniuk a magyar uniós elnökség alatt – hangsúlyozta Győri Enikő. Az uniós ügyekért felelős államtitkár a felkészülés finisében tartott helyzetértékelésében megjegyezte, a siker eléggé relatív fogalom az elnökség megítélésében, értékelésében, ám már akkor elégedettek lennének, ha az előttük álló mintegy harminc ügyben előrelépés vagy megoldás születne.

Balogh Roland
2011. 01. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem a belpolitikáról kell szólnia a magyar soros uniós elnökségnek – szögezte le újságírói kérdésre Győri Enikő. Az uniós ügyekért felelős külügyi államtitkár a felkészülés finisében, a magyar írott sajtónak tartott helyzetértékelésén hangsúlyozta, az elnökségi stáb már az uniós szempontokat tartja szem előtt, az EU27 hangján kell hogy kommunikáljon. A magyar elnökség budapesti és brüsszeli szóvivői így kizárólag az Európai Unió ügyeit érintő kérdésekben illetékesek, a magyar belpolitikai kérdéseket a Kormányszóvivői Iroda kezeli. A kormányzati és elnökségi munka szétválasztásáról szólva a külügyi államtitkár megjegyezte, a kormánytagok (miniszterek, államtitkárok) felkészültek a kétfrontos munkára.
Győri Enikő szerint, ahogy az élet, úgy az agenda is bármikor változhat, ám a fő irányvonalak megvannak. A négy nagy csoportra bontható magyar program sok eleme az elmúlt egy-másfél évben indult el. A minimumelvárás szerint a magyar fél év alatt a roma- és a Duna-stratégiát mindenképpen el kellene indítani. Az első esetében ez azt jelentené, hogy a június végi európai tanácsi igen után e roma keretstratégia mentén – az abban szereplő szempontok alapján – a tagállamok elkészíthetik a saját nemzeti romaintegrációs programjaikat. A magyar elnökség ugyancsak a június 24-i tanácsi ülésen szeretné útjára indítani a közép-európai régió számára nagy lehetőségeket jelentő Duna-stratégiát. Noha a programra nem lesz elkülönítve külön uniós forrás, a stratégia összehangolja a fejlesztéseket a térségben és megkönnyítené az országhatárokon átívelő kezdeményezéseket. A nyolc uniós tagállam és hat EU-n kívüli ország részvételével startoló, a régió kohéziós politikáját előremozdító programban helyet kap a nagyon fontos vízpolitika, a környezetvédelem, a Duna kulturális és turisztikai értékeinek kidomborítása. „2011 a magyar, majd a lengyel elnökség kapcsán közép-európai év is lesz az Európai Unióban” – mondta a külügyi államtitkár, hozzátéve, ennek szép példája, hogy Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter december közepi magyarországi látogatásán megállapodás született, Varsó a lengyel elnökség idején ugyancsak magyar borokat szolgál majd fel rendezvényein.
A költségekről szólva Győri Enikő elmondta, a jövő évi büdzsé 15,5 milliárd forintos – az előző kormányzaténál alacsonyabb – elnökségi kiadással számol jövőre, ebből 1,5 milliárdot a lakossági kulturális rendezvényekre fordítanak, míg mintegy kétmilliárdba kerülnek az elnökség, illetve az ideérkező delegációk biztonsági költségei. Magyarország többek között körülbelül ötmilliárd forintos pluszbevételre számíthat, előreláthatólag ekkora összeget költenek majd az idelátogató delegációk tagjai. Magyarország az elnökség átvételét a budapesti Millenárison december 31-én tartandó bulival, illetve tűzijátékkal ünnepli, amelyet a Magyar Televízió is élőben közvetít.

A kulisszák mögött. A magyar elnökség színfalai mögé enged betekintést Ódor Bálintnak a hivatalos honlapról (http://eu2011.hu) is elérhető tegnap elindult internetes naplója (blog). A heti rendszerességgel, négy nyelven – magyarul, angolul, franciául és németül – jelentkező bejegyzéseiben az uniós ügyekért felelős helyettes külügyi államtitkár értékeli és kommentálja az elnökség eseményeit, illetve eredményeit. (B. R.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.