Kihordási idő

Éveken át az volt a vád a Fidesszel szemben, hogy nincs programja. Nem tudják, mit akarnak, fogalmuk sincs, milyen lesz a gazdaságpolitikájuk, mit kezdenek a szociális kérdésekkel, miként alakítják az adózási rendszert. Minisztereikről az utolsó pillanatig ment a találgatás, sem számukat, sem nevüket nem lehetett tudni, tippek voltak csak, lázas találgatások, kiből hol és mi lesz. Talpaltak a buzgók, mert nem tudták, kinél érdemes kötéllé fonni a laza ismeretség szálait.
Aki figyelt az arcokra és a leendő miniszterelnök beszédére, annak már a választások éjszakáján kiderült, hogy itt a győzelmet csak egy dolog fogja odébb söpörni: a megfeszített munka.
A parlament május 14-én, pénteken tartotta első, alakuló ülését. Hétfőn már újra összeültek. Még májusban elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt (jegyezzük meg jól azt a három embert, aki nemmel szavazott: Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba). Az új kormány ezzel a törvénnyel üzent a határon túliaknak, hogy közösséget vállal velük, a határon belülieknek, hogy kikkel kell közösséget vállalni. A külföldnek pedig azt, hogy számítson egy erős, öntudatos országra, amely önérdekeinek képviseletét fogja összehangolni az európai érdekekkel. Ebben a sorrendben. Júniusban a kormányfő bejelentette 29 pontos intézkedési csomagját. Októberben elfogadták a lakáshitelesek megsegítését célzó törvényeket. Novemberben a nyugdíjmentő törvénycsomagot, amely háttérbe szorította a magánnyugdíjpénztárakat. Az intézkedések java része szemmel láthatóan azokat az erővonalakat követte, amelyek mentén a kormányfő a választási kampányát megszervezte.
Magyarországra igen szigorú követelményeket róttak ki Brüszszelben azok, akik érdekes módon a Gyurcsány-érában jóval megértőbbek voltak. A pénzügyi szuverenitást célul kitűző Orbán-kormánynak már az idén 3,8 százalékos hiánycélt kell(ett) teljesítenie, jövőre pedig 3 százalékosat. 2006-ban, Gyurcsány lakosságnyúzó, korrupciókkal teli regnálása idején a költségvetési hiány mértéke 9,3 százalék volt. Neki annyi is lehetett. Az ’56-os ünneplőket véresre verető Gyurcsányról nem harsogta a Die Welt, hogy „tekintélyelvű rezsim”-et működtet, „vezéri államot”, s hogy a magyarok számára „oda lesz a szabadság”, amint azt Orbánról állította a minap. A liberális értelmiség sem futott külföldre, hogy fölháborodásának adjon hangot a K&H-botrány, a Sukoró-ügy vagy a Zuschlag-per miatt. Miért is háborodtak volna föl? Hiszen nem az ő nyakukon volt a kés, hanem a kis fizetésűeknek, nem ők kerültek veszélybe, hanem a nyugdíjasok, nem az ő jövőjük lett adósságterhekkel eldorbézolva, hanem a gyerekeinké.
A kormány parlamenti munkáján, intézkedésein nem az emberek, hanem a liberális média háborodott föl leginkább. Azt, hogy elég lesz kevesebb önkormányzati képviselő, hogy szigorúbban kell büntetni azokat, akik tanárra kezet emelnek, hogy fizessenek adót a bankok is, hogy kétszáz fős lesz a parlament, vagy hogy a családi pótlék kifizetését hozzá kell kötni az iskoláztatáshoz, nem megemészthetetlen diktátumnak, hanem józan intézkedésnek értékeli a hétköznapi ember. Ezért nem vesztett népszerűségéből kimagasló tavaszi fölényéhez képest a Fidesz.
Eközben több megrendült cikk született Simor András offshore-os bankelnök kétmillióra apadó fizetéséről, mint arról, hogy Magyarországon több tucat ember fagyott meg idén, köztük sokan a saját otthonukban. Ahol nincs tüzelő, ott nincs pénz. Ahol nincs segítség, ott nincs szolidaritás.
Lehet és kell is az Orbán-kormány parlamenti munkáját a törvényjavaslatok számával mérni, de fontosabb, hogy lássuk és érezzük: most olyan Magyarország van születőben, ahol a jegybankelnöknek nem lesz kivételezett fizetése, de senki nem fagyhat meg az otthonában.