Múltidézés, nosztalgia, emlékezés, szórakozás? Talán mindegyik, talán egyik sem volt Szörényi Levente Hattyúdala. Sokkal inkább évtizedek óta sulykolt gondolatainak összegzése, amelyet most sűrítetten, mégis emészthető könnyedséggel tárt a közönség elé. Azok elé, akik nyilván az elmúlt 65 év több-kevesebb részében figyelemmel kísérték ezeket a gondolatokat, a születésüket, az alakulásukat, az egyre markánsabban körvonalazódó irányvonalukat, miközben a beatsztárból Kossuth-díjas, a dalszerzőből operaszerző vált, a gitárakkordokból pedig szép lassan szimfonikus zenekar kerekedett. Amikor Szörényi Leventéék az Illéssel betörtek a köztudatba, nagyot robbantottak. Nem csak a zenéről és a szövegről volt mondanivalójuk. Volt hozzá tehetségük, hangjuk, és nem utolsósorban kitartásuk. Ez tette őket naggyá, és ez az, ami kedd este is megtöltötte a sportarénát.
Nem maradtak el a nagy slágerek, s mindenki Levije most sem hazudtolta meg önmagát: tetten érhető volt üzenete a dalválasztásban. Mindjárt az elején. Ugyanis a koncert Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra című művének részletével indult, azzal a művel, ami – Leventénél semmi nincs véletlenül – pont ugyanabban a tempóban és hangnemben van, mint az Illés-korszakot lezáró Utazás című első szólóalbum kezdőszáma, az Életrajz. Ami olyan természetességgel folytatja a Strauss-művet, mintha egyenesen egybekomponálták volna. S hogy Zarathustra mit keres a Szörényi-életműben? Aki tudatosan végigrágja magát a színpadi művek során, megtalálja a választ. Hasonló módon villantott fel gondolatokat a Hazatérés című lemez népzenészeinek – Kozák József, Gryllus Dániel, Sebő Ferenc, Halmos Béla és az Eredics család következő generációját képviselő Eredics Salamon – felkonferálása, az arról választott dalok. A legátütőbb talán a Végtelen úton, az az 86-os szólóalbum, amelynek a szövegeit is nagyrészt az énekes-zeneszerző jegyzi, és amelynek mondanivalója olyan kemény, hogy az akkori lemezkiadás el is süllyesztette a mélybe. Erről választott a koncerthez mottót Szörényi Levente: „Nyisd ki a szemed, és nézz körül, láthatod azt, mit láthatsz…”
A középső rész, amely lényegében életre hívta a szimfonikus kíséretet, a nagy slágerek mellett úgy adott egyfajta keresztmetszetet a tetralógiából, hogy közben a művek legfontosabb üzenetét igyekezett kidomborítani. Zeneileg nagy élmény volt Atilla szerepét Horváth Ádámmal hallani: ez a mű már ízig-vérig opera, amelyhez képzett hang és megfelelő orgánum szükséges, hasonlóan András király szerepéhez (Kiss B. Attila). Sorolhatnánk még a szólistákat, akik nagyobb részét a Társulat kölcsönözte, a legátütőbb Feke Pál volt, aki Horváth Ádámmal duettben is megállta a helyét. A koncertet lezáró Illés-szakaszról nehéz bármit is mondani. Szörényi hangja még mindig utánozhatatlan unikum a zenei kínálatban. Amit kopott a korral, annyit kapott az évek előadói tapasztalatából: bár a végefelé szükségessé vált egy-két oktávtörés, szuggesztívebb volt a hatás, mint valaha. A zenei újdonság a szimfonikus háttér volt. Ez pedig vízválasztó: ha gyenge a zenei szövet, nem lehet jól hangszerelni, szinte nyomasztóvá válik a hatalmas apparátus a háttérben. Ezek a dalok viszont új életre keltek a klasszikus hangszerek nyújtotta lehetőségektől, bizonyítva, hogy a későbbi szimfonikus művek csírái benne voltak az első gitárakkordokban. A sessionzenészekből álló rockháttér erénye a szimfonikus zenekarhoz való igazodás volt, amely számos régi hangzásélményt visszahozott, s ahogy a korábbi Illés-koncerteken, ismét Szörényi Örs dobolt.
A koncert kivetítőjét klipszerű kisfilmekkel – a középső részt a Feszty-körképpel – tették látványosabbá, a dalok üzenetét követő áthallásokkal végigvonulva az elmúlt 65 év magyar történelmén. Kisgyermektől nagyszülőkig ültek a lelátókon, s ami az egyiknek emlék, a másiknak már történelem. Amelynek Szörényi Levente is része. Lehet őt nem kedvelni, ideológiai vagy más okokból, de azt ma már nem kérdőjelezi meg senki, hogy alapvetően nyomta rá a bélyegét a magyar zenetörténetre. Beleértve a komolyzenét is. Mert abból, ahogy végigtáncolta Kesselyák Gergely karmester a koncertet, ahogy az Óbudai Danubia Zenekar szívből-lélekből húzta-fújta, mindenki láthatta: ez már rég nem könnyűzene. Hanem ZENE. Csupa nagybetűvel.
(Szörényi Levente: Hattyúdal. Papp László Budapest Sportaréna, dec. 28.)
origo.hu
Budapestre jöhet a Patrióták Európáért EP-frakciója
