A hosszú utazás második hete

Megvannak a szabályai, hogy milyen neveket lehet adni az amerikai katonai hadműveleteknek. Mindenesetre valami olyanra van szükség, amely a közvélemény szemében az akció igazságosságát bizonyítja, de legalábbis jól hangzik. Az amerikaiak a líbiai háború idejére már belejöhettek a gyakorlatba, hiszen az amerikai hadsereg a második világháború befejezése óta szinte egyfolytában háborúzik valahol, és valóban igen szép neveket találtak ki az egyes hadműveleteknek. Az iraki háborút például Sivatagi Viharnak, az afganisztánit Tartós Szabadságnak, Panama lerohanását pedig Igaz Ügynek nevezték el. A Líbia elleni hadműveletnek az igen talányos Odüsszeia Hajnal nevet adták. Ha visszaemlékszünk egykori kötelező olvasmányunkra, akkor tudjuk, hogy az odüsszeia hosszú utazást jelent, Odüsszeusz a trójai háború befejezése után még vagy tíz évig bolyongott, mígnem hazaérkezett. A névadó valamit sejthetett a líbiai beavatkozás várható hatásairól, mert a bombázások megkezdése után két héttel a felkelőknek rosszabbul áll a szénájuk, mint előtte, és ha még felfegyverzik is őket, akkor a belháború hosszú ideig eltarthat – hacsak nem sikerül Kadhafit valahogyan semlegesíteni, amire már korábban is történt kísérlet, de valahogy a líbiai vezér sohasem ott volt, ahová a bombák éppen hullottak.
Hogy Kadhafi egy diktátor, az nem kétséges, de melyik az az arab ország, amelyet nem diktátor vagy egyeduralkodó vezet? Talán csak Gázának van demokratikusan megválasztott kormánya (a Hamász), a Nyugat mégsem boldog a demokrácia ritka arab megnyilvánulásától. Amikor a NATO vette át a Líbia elleni hadműveletek irányítását, az akció is új nevet kapott: Unified Protector, vagyis Egységes Védelmező. Nem olyan költői, mint az Odüsszeia Hajnal, de hát a NATO-nak, illetve európai tagjainak nincs is olyan gyakorlatuk ebben, mint az amerikaiaknak.
Ha vissza tudunk emlékezni, akkor a háború vagy hivatalosan a repülési tilalmi övezet kikényszerítése a civil lakosság védelmében indult meg. Az ENSZ-határozat azonban nem definiálta pontosan, mely civil lakosság védelméről van szó, és ez most kis zavart okoz a NATO-nak. Ugyanis egy, a BBC-ben elhangzott tudósítás szerint a felkelők lemészároltak vagy hetven csádi építőmunkást, mert a felkelők szerint a csádiak látják el emberanyaggal Kadhafi seregét. A dilemma abból származik, hogy hogyan ítéljék meg, ha a felkelők támadnak saját népükre. Az amerikai elnök, Barack Obama egyik tanácsadója szerint keményen dolgoznak azon, hogy elejét vegyék egy olyan helyzet kialakulásának, amikor a polgári lakosság védelmében a felkelőket kellene bombázniuk. Egyébként sem Kadhafi, sem az ellenzék nem saját népére támad, mert két különböző törzsből származnak. A mostani felkelők törzséből származott az az Idrisz király, akit Kadhafi annak idején elkergetett, így nem pusztán konzervativizmus, hogy a felkelők a régi királyság zászlaját lobogtatják.
A polgári áldozatok számához egyébként eddigi rövid líbiai működése során már a NATO is hozzájárult vagy negyven embert ölve meg Tripoli bombázásakor, mint ahogy ezt a katolikus hírügynökség, a Fides jelentette a Vatikán Tripoliba akkreditált követére hivatkozva. Charles Bouchard NATO-parancsnok újságíróknak panaszkodott, hogy milyen nehéz elérni, hogy a légicsapásoknak ne legyenek civil áldozataik. Ezért van azután, hogy a különböző helyeken végrehajtott nyugati békeakciók polgári áldozatainak számát már csaknem egymillióra becsülik.