Az új alkotmányról szavaznak

Az Országgyűlés ma dönt a Fidesz és a KDNP által előterjesztett alkotmányjavaslatról, amelynek szövege a Magyar Nemzet információja szerint az utolsó pillanatban még több lényeges ponton is változhat.

Szilágyi Richárd
2011. 04. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma az alkotmánytervezet záróvitájára is sor kerül a parlament egynapos ülésén, amennyiben zárószavazás előtti módosító javaslatok érkeznek a Ház elé. Lapunk kormánypárti forrásokból úgy értesült, hogy erre minden bizonnyal sor kerül, miután az alkotmányügyi bizottság ma délelőtti ülésén várhatóan támogatni fogja azt az előterjesztést, hogy a bírák mellett az ügyészek is a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár elérésével váljanak meg pozíciójuktól. Az eredeti elképzelés csak a bírói kar esetében vezette volna be a csökkentett korhatárt, de úgy tudjuk, hogy Rubovszky György (KDNP) végül meggyőzte kormánypárti képviselőtársait a kiterjesztés szükségességéről.
A Magyar Nemzet információi szerint a kereszténydemokrata politikus azzal érvelt a múlt heti frakcióülésen, hogy a 70 éves határ – jelenleg 62 évre történő – csökkentése diszkriminatív lépés lenne, ha csak a bírákat érintené. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók mellett a jövőben az országgyűlési képviselők és a polgármesterek esetében is az általános nyugdíjkorhatárt érvényesítik majd. Egy kormánypárti politikus viszont tegnap azt közölte lapunkkal, hogy erre a sarkalatos törvényekben sem kerül majd sor.
A Fidesz és a KDNP várhatóan támogatja azt az előterjesztést, amely az önkormányzatokról szóló fejezetet érintheti. Ennek értelmében ha a helyhatóság a jövőben elmulasztja egy rendelet megalkotását, akkor azt a bíróság vagy a kormány illetékes szerve pótolhatja. Amennyiben bármelyik zárószavazás előtti módosító javaslat érvényesnek minősül, akkor a képviselők kora délután szavaznak az új alaptörvényről. Elfogadása esetén – ehhez a parlamenti képviselők kétharmadának igen szavazatára lesz szükség – Schmitt Pál köztársasági elnök várhatóan húsvéthétfőn írja alá a törvény szövegét.
A Fidesz–KDNP által benyújtott, Magyarország alaptörvénye című javaslat parlamenti vitája március 22-én Kövér László házelnök előterjesztői felszólalásával kezdődött. A javaslat négy ülésnapon át tartó általános vitája alatt több mint 150 módosító javaslatot nyújtott be a két kormánypárt frakcióvezetője. A részletes vita után az Országgyűlés egyebek mellett az önvédelemhez való jog, illetve a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés alaptörvénybe emelését támogatta, míg például a kiskorúak után járó szavazati jog megadását elvetették a képviselők.
Az MSZP és az LMP – az általános és a részletes vita után – a határozathozatalban sem vesz részt. A Jobbik korábban közölte, nem szavazza meg az új alaptörvényt, amelynek elfogadásához a parlamenti képviselők kétharmadának igen szavazatára van szükség. Az MSZP-frakció a parlamenti üléskezdettel egy időben úgynevezett részországgyűlést tart.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.