Conor Horgan ír rendező Száz reggel című filmjében a világvége az ajtón kopogtat

A szombatig zajló 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon izgalmas színfoltot jelentenek a Zöld sziget blokk ír filmjei. Az első filmes Conor Horgan Száz reggel című mozijának két párja az apokalipszis elől egy menedékházba húzódik vissza. Idilli életüket egyre több körülmény fenyegeti. A rendező a filmfesztiválon adott interjút lapunknak.

Filmje apokaliptikus képet vizionál az emberiség jövőjéről. Valóban nincs remény elkerülni a legrosszabb véget?
– Sokat olvastam a világválságról, s minél tájékozottabb lettem, annál jobban megrémültem. Ki akartam írni magamból a félelmet. Meg akartam mutatni, hogy az emberek tudatában vannak a közeledő nehéz időknek, de semmit nem tudunk a részletekről, mert még nem éltünk meg hasonlót. Mondják, valaki kitalál majd valamit, felfedez valamit, más majd csinál valamit és minden rendben lesz. Szerintem ez nem remény. Utópia. A rákérdezés kihívását vállaltam magamra ezzel a filmmel.
– A történet struktúrájában az idillt egyre több hatás bomlasztja. A fokozódó szétesés eredetileg is a koncepció része volt?
– Nem sok apokalipszisfilmet láttam, de szeretem a drámát. Úgy gondolkodtam, nem egyetlen konfliktusra húzom fel a történetet, mert az élet sem ilyen. Eredetileg a történet Dublinból indult volna. Megírtam huszonnyolc oldalt, majd rájöttem, hogy valójában a huszonkilencedik az első.
– Az emberi kapcsolatokról is elég sommás ítéletet mond a film…
– Az embereken keresztül az egész társadalmat igyekeztem modellezni. Az emberek nincsenek együtt, az elmúlt évek individualizmusa számos esetben a közösségi gondolkodás szétrombolójává vált. Vallom, hogy a közösségnek sokkal fontosabbnak kellene lennie, mint az egyénnek, de jelenleg fordított a rangsor.
– Van ennek a filmből áradó depressziónak és kilátástalanságnak ír társadalmi gyökere?
– Jó kérdés. Nem hinném. Egy néző megkérdezte tőlem, van-e a filmnek bármilyen referenciája az 1850-es évekre, amikor Írországban sok ember meghalt az éhínségben, s amire én közvetlenül sohasem gondoltam a forgatókönyv megírásakor. Nem akartam ír filmet készíteni. Olyan egyetemes gondolatokat akartam a vásznon ábrázolni, amelyek bármelyik társadalomra vonatkoztatva relevánsak.
– A két pár egy erdőbeli menedékházba húzódik vissza a külvilág elől. Van ebben valamilyen mélyebb filozófiai gondolat, például mint Rousseau vissza a természetbe ideája?
– Ennél egyszerűbb dologra gondoltam. Ha az ember felszínesen gondolkodik, többnyire úgy véli, a gondok elől el lehet menekülni. Magamhoz veszek egy kevés élelmet, majd behúzom magam mögött az ajtót, s ezzel kizárom a külső veszélyeket. De nem így lesz. Egy idő után elfogy az élelem, s az egymásra utalt, bezárt emberek számára is súlyos próbatétellé válnak a hétköznapok. Főleg a fiatalok gondolják úgy, milyen izgalmas az, ha nincsenek szabályok. De a valóság az, hogy a dolgok nem ilyen egyszerűen működnek.