Az Európai Unió az elmúlt időszakban mindent megtett saját versenyképessége rombolása érdekében. Most a július 1-jétől hivatalban lévő dán elnökség esetében azt tapasztaljuk, hogy a brüsszeli elit szándékának megfelelően, a kettős mérce jegyében Magyarországot támadja ahelyett, hogy az európai emberek valós problémáival foglalkozna.
Alighogy átvette Dánia az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, Marie Bjerre európai ügyekért felelős miniszter július 3-án Århusban, a dán EU-elnökség hivatalos nyitórendezvényének helyszínén újságírók előtt rögtön megtámadta Magyarországot. Kijelentette, hogy
az uniós alapértékek megsértése miatt Dánia azt szeretné, ha az Európai Unió teljes jogi eszköztárát igénybe venné Magyarországgal szemben. Kendőzetlenül beszélt arról, hogy korlátozni kívánják az uniós forrásokhoz való hozzáférést azon tagállamok számára, amelyek megsértik az uniós jogot.
A dán miniszterelnök asszony szintén Århusban tett nyilatkozatát olvasva, miszerint Zelenszkij ukrán elnöknél és bátor honfitársainál senki nem hozott nagyobb áldozatot Európáért, természetesen nem voltak illúzióm afelől, hogy a brüsszeli elitek által erőltetett politikai nyomásgyakorlás kényszerének a dán elnökség nem akar és nem is lesz képes ellenállni.
A dán elnökség két átfogó célt jelölt meg, amelyek mentén az unió hajóját 2025 második fél évében kormányozni kívánják. Egyrészt egy biztonságos Európát vizionálnak, ahol a kontinens felelősséget vállal saját biztonságáért, szoros együttműködésben a NATO-val, és 2030-ra képes saját maga megvédésére. Másrészt napirenden szerepel a versenyképesség és a zöld Európa kérdésköre, ahol a zöldátmenetnek szorosan kapcsolódnia kell a versenyképességi célkitűzésekhez. Az ambiciózus program és a turbulens nemzetközi geopolitikai tér ellenére rögtön Magyarország támadása került náluk előtérbe. Dánia, Brüsszellel versengve, Ukrajna csatlakozását teljes erőbedobással erőlteti.
Szomorú és elfogadhatatlan, hogy az új elnökség számára egy másik tagállam kritizálása fontosabb prioritás, mint az Európa előtt álló kihívások bármelyike. Folytatni kívánják a hetes cikk szerinti eljárást, korlátoznák a Magyarországnak járó forrásokat és megvonnák a szavazati jogunkat is. Mindezt azért, mert a magyarok döntésének megfelelően nem támogatjuk Ukrajna gyorsított felvételét az Európai Unióba,
és nem egy olyan bábkormányunk van, amelyiknek Brüsszelben lehet megmondani, hogy milyen döntéseket hozzon. Látjuk, hogy mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy az ukránpárti magyar ellenzéket támogassák és helyzetbe hozzák.
Ha a geopolitikai helyzetre tekintünk, a közel-keleti válsággóc okozta regionális instabilitás mellett az orosz–ukrán háború tekintetében sem tapasztalható érdemi előrelépés. Az Egyesült Államok fokozatos kihátrálásával Európa magára maradt a háború gazdasági, pénzügyi, katonai következményeinek a kezelésében. Későn és rosszul reagált, mint mindig. A nyugat-európai fősodor számára Ukrajna feltétlen győzelemhez segítése az első. Magyarország után már beszélnek ugyan a békéről – ez is előrelépés –, de a háborús Ukrajna-pszichózis továbbra is kitart.
Az Európai Unióban továbbra is a háború folytatására irányuló szándék határozza meg a politikai széljárást, és gondolkodás nélkül el kívánnak söpörni az útból minden akadályt, amely a józan ész nevében eltérítené őket. A júniusi NATO-csúcs egyértelműen megrajzolta Ukrajna NATO-tagság iránti aspirációjának elutasítottságát, ám
Brüsszel továbbra is mindent elkövet, hogy Ukrajna a lehető leghamarabb az Európai Unió tagjává válhasson. Igyekezetében pedig belesodorná Európát a háborúba, újabb és újabb közös hitelfelvételekkel adósítaná el a kontinenst, és nem működő szankciós csomagok sorát hozná még létre.
Ha mindez nem lenne elég, a brüsszeli felborult gépezet egy újabb, értelmezhetőnek nem nevezhető tervet dobott ki magából, amely az európai gazdaság ismételt lábon lövésén túl veszélybe sodorná Magyarország kőolaj- és földgázellátását, és az egekbe emelné a magyar családok rezsiköltségeit.
Az állam- és kormányfők a versailles-i nyilatkozatban még 2022 márciusában arról határoztak, hogy az Európai Unió fokozatosan, a lehető leggyorsabban megszünteti az orosz gáz, olaj és szén importjától való függőségét. Ennek a felhatalmazásnak a birtokában, azt a messzemenőkig nagyvonalúan értelmezve, az Európai Bizottság a REPowerEU elnevezésű ütemtervben fogalmazta meg célkitűzéseit az EU orosz energiától való függetlenségének a megteremtésére. A gáz- és az olajimport mellett pedig már tervezik a nukleárisenergia-import kivezetését is. Egyértelmű, hogy a bizottság ebben az esetben is túlterjeszkedik a hatáskörén, az állam- és kormányfők ugyanis nem adtak felhatalmazást a nukleáris energia korlátozására. Fontos megjegyezni, hogy az uniós szerződések kimondják a tagállami energiamix szabad megválasztásának elvét.
A most májusban bemutatott terv végső célja, hogy 2027 végéig megszűnjön az orosz fosszilis tüzelőanyag-importtól való függőség. Az Oroszország elleni szankciók és a háború hatására az európai energiaárak már így is a háború előtti szint többszörösét teszik ki, súlyos gazdasági problémákat és inflációt okoznak Európa-szerte.
Ha az elhibázott uniós stratégia mellett ráadásul még a közel-keleti források is veszélybe kerülnek, akkor az európai gazdaságnak minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie, és előre nem látható mértékű recesszió következhet. A kontinens versenyképessége már így is súlyos lemaradásban van amerikai és ázsiai versenytársaihoz képest. Egy átfogó, horizontális spektrumú és észszerűen felépített versenyképességi koncepció – amelyet a magyar uniós elnökség tavaly letett az asztalra – helyett Brüsszel legújabb terve már nemcsak az ellátásbiztonságot kockáztatja, hanem jelentős mértékben növelheti a termelési költségeket, különösen az energiaintenzív iparágakban. Ezek az ágazatok nem csupán jelentős számú munkahelyet biztosítanak, de kulcsfontosságúak az EU gazdasági szerkezetében és exportképességében is.
Programja áterőltetése érdekében a brüsszeli vezetés a tagállamok vétóját is kész megkerülni, ami nemcsak az európai uniós szerződések semmibevételét jelentené, de az európai gazdaság és az európai családok érdekeinek védelme szempontjából is védhetetlen.
Brüsszelben arról sem vesznek tudomást, hogy a tagállamok orosz energiahordozóktól való függése jelentős különbségeket mutat. Magyarország évek óta tudatosan fejleszti energiaellátási rendszerét, amelynek központi elemei a diverzifikáció, a konnektivitás és a hosszú távú stratégiai partnerségek. Annak ellenére, hogy Magyarország folyamatosan dolgozik a hazai energiamix bővítésén, földrajzi adottságaink okán nagymértékben támaszkodunk az orosz földgáz- és kőolajszállításokra. Azaz nem a meglévő és megbízható források lecserélése, hanem minél több új forrás bevonása révén kívánjuk növelni energiabiztonságunkat. Ezt nem lehet politikai vagy ideológiai kérdéssé tenni. Az erőltetett, hirtelen leválás olyan gazdasági sokkot eredményezne, amely miatt jelentős versenyhátrányba kerülne az ország, és a rezsiköltségek minden magyar család számára a jelenlegi két-háromszorosára növekednének. Az is elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság meglévő szerződéseket akarna felmondatni a tagállamokkal az ütemterv alapján júniusban közzétett, a földgázra és kőolajra vonatkozó jogszabályjavaslat szerint, holott Magyarországnak például 2037-ig élő gázvásárlási megállapodása van Oroszországgal.
Az Európai Unió energiafüggetlenségének megteremtése nem lehet álmok halmaza, nem járhat a nemzeti szuverenitás, az energiabiztonság és az európai versenyképesség további erodálásával! Differenciált uniós támogatási rendszerekre és ideiglenes mentességekre lenne szükség, amelyek figyelembe veszik az elérhető energiahordozók rendelkezésre állását, a nemzeti energiastruktúra sajátosságait és alkalmazkodóképességét.
A REPowerEU Ütemterv ezen tényezők, valamint megfelelő hatástanulmány hiányában sem jelentheti az unió új stratégiai irányvonalát az orosz fosszilis energiahordozóktól való függetlenedés felé vezető úton! A valódi megoldás az lenne, ha az Európai Bizottság fiókba tenné ezt a csomagot vagy kidobná az ablakon. Ugyanis nem az energiaárak emelésén, hanem Európa versenyképességének növelésén kellene dolgozni.
A központosított brüsszeli intézményrendszer által diktált és az önjáróvá váló politikai aktor szerepében tetszelgő Európai Bizottság által erőltetett leválási terv kudarca előre borítékolható. Valódi együtt gondolkodás, a nemzetállamok szuverenitásának és különbözőségének a tiszteletben tartása, a technokrata gőg és a politikai zsarolások elhagyása és az Európa valós gazdasági érdekei mentén történő közös cselekvés tudnak csak elvezetni oda, hogy Európa ismét naggyá váljon!
A szerző az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma parlamenti államtitkára
