Harminc évvel ezelőtt rendezték az első táncháztalálkozót, akik ekkor ott voltak, még nem tudták, hogy történelmet írnak. Ez jól látszódott Az I. Táncháztalálkozó (1982). című filmen, amelynek készítője Varjasi Tibor rendező-operatőr. Az egyórás filmet valószínűleg maga az alkotó sem azzal a szándékkal készítette, hogy később igazi csemegeként, a táncházmozgalom sok évtizedes sikertörténetének őskorát, hőskorát bemutató dokumentumfilmmé váljon. Az első táncháztalálkozón ugyanis senki sem remélte, hogy egykor több tízezren zsúfolódnak majd össze a Papp László Budapest Sportaréna küzdőterén, hogy a profi kihangosítással vezetett táncoktatáson ellessék a figurákat. Akik egykor kisgyermekként voltak ott 1982-ben, ma már a saját gyermekeikkel érkeztek, akik pedig akkor voltak fiatalok, most az unokáikkal álltak be a gyermekjátékokba. A három évtized alatt jelentősen bővült a népzene-néptánc kedvelőinek, művelőinek köre, a hagyomány értékei sokkal többekhez eljutnak, mint akkoriban, amikor a hetvenes években az igény a városokban életre hívta a mozgalmat. Ez részben persze a médiának köszönhető, s bár nincs arról szó, hogy minden televízió a megfelelő módon és mértékben kezelné a kérdést, mégis egyre többször láthatunk népzenei, néptáncos témájú kisfilmeket, többek között a Duna Televízióban, amelynek Arcélek című műsorsorozatából került a vetítésbe a már említett 30 évvel ezelőtt forgatott alkotás.
A harminc év sokat nem változtatott a táncháztalálkozó profilján, a koreográfia is hamar megszilárdult, a programtípusok állandónak mondhatók, pusztán a szervezés, a megrendezés és a technika lett profibb, korszerűbb, és a látogatók száma növekszik évről évre. A kamaratermek adta lehetőségek, illetve az igények bővítették időnként a kínálatot, így indult el az Etno-mozi, de ugyanígy találhatjuk meg az események között a bölcsődés korosztálynak szóló ölbeli játékokkal kedveskedő Tücsökringatót is. A kamarakoncerteken hagyományosan teret kapnak a népzenei iskolák, mostanra olyan sokan vannak, hogy mindkét nap teljes programját kitöltik. A kirakodóvásár fele részben már a gyermekeknek szól, és a hozzá csatlakozott kézműves játszóházi program is folyamatosan telt házas. Ahogy harminc évvel ezelőtt, a törzsközönség most is a 15–25 év közötti fiatalság, akik a táncot hagyományos funkciójában alkalmazzák, örömmel, kedvvel, mindenfajta ideológia vagy elkötelezettség nélkül. Belőlük nő aztán ki az a réteg, aki már tudatosan választja az ilyen jellegű programokat kisgyermeke neveléséhez, fejlesztéséhez, illetve saját maga szórakoztatására. Ezzel pedig élhetővé és tovább éltethetővé válik a hagyomány, amelyről mostanra bizonyossá vált, hogy nem tűnik el a civilizáció és a globalizáció sülylyesztőjében, ahogy azt egyesek a rendszerváltás hajnalán jósolták. Ebben a folyamatban pedig a tavaszhoz most már szervesen hozzátartozó táncháztalálkozók jelentős állomást jelentenek.
A gálaelőadások a nap fénypontjai, a telt házas aréna figyeli ilyenkor a műsort, ezek is nagyjából állandó menetrend szerint szerveződnek: szombaton a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség a Hagyományőrzők műsorát és a Martin György Néptáncszövetség szerkesztésében az ország jelentősebb néptáncegyütteseit láthattuk, vasárnap pedig a jubileumi gálán seregszemlét vonultattak fel határon innen és túl. Nem mellékes az sem, hogy a két napot összekötő Petőfi Csarnok-beli mulatságra az idén is rengetegen érkeztek, és az sem, hogy a pénteki előestén a Művészetek Palotájában nagy sikert aratott a Halljunk szót… elnevezésű, a táncházmozgalom létrejöttében aktívan közreműködő zenészeket, énekeseket, valamint az ügyért kiálló költőket bemutató műsor.
(XXX. Országos táncháztalálkozó és kirakodóvásár, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 1–3.)
origo.hu
Orbán Viktor: Egymillió forint lehet az átlagjövedelem
