Honvédségi milliók Kivágóné cégének

Csaknem húszmillió forintot kapott a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelő cégétől a volt kémelhárító, Kivágó Iván Györgyné családi vállalkozása. A belső vizsgálat szerint indokolatlanul. Kivágóné 2009-ben Hunvald György helyett szavazta meg a fővárosi költségvetést.

Munkatársunktól
2011. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Célkeresztben Hunvaldék repülős vállalkozása. Adóhatósági eljárások folynak az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György érdekkörébe tartozó repülős cég ellen – tudta meg az Origo. Az internetes oldal szerint a kft. adószámát 60 napra felfüggesztették. Az okot nem lehet tudni, de az intézkedést rendszerint akkor hozzák meg, ha a cég már többször követett el szabálysértést. A társaság a végrehajtás alatt álló szervezetek listáján is szerepel. A cég tulajdonosa egy washingtoni vállalkozás, de ügyvezetője január óta a volt szocialista politikus felesége. (MN)


Gázórák hitelesítési dokumentumainak a beszerzéséért nettó ötmilliót, a gázszolgáltató kiválasztásáért több mint 13 milliót kapott Kivágó Iván Györgyné MSZP-s politikus családi vállalkozása a Honvédelmi Minisztérium (HM) vagyonvédelmi cégétől – derítette ki a Hír Televízió Célpont című műsora. Soroksár korábbi szocialista alpolgármesterének cége így csaknem húszmilliót kaszált az ügyleten. A gond az, hogy a HM EI Zrt.-nél semmi nyomát nem találták munkavégzésnek. Deák Gábor, a honvédségi cég szóvivője a Hír TV-nek úgy nyilatkozott: „A vizsgálat során feltűnő ár-érték aránytalanságot állapítottunk meg.” A valódi teljesítésről azt mondta: egyelőre nem bukkantak erre utaló jelekre. A szocialista politikus férje a Hír TV riporterének letagadta a tanácsadási szerződések tényét, és nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről.
Kivágó Iván Györgyné neve 2009-ben vált ismertté, amikor Soroksár akkori MSZP-s alpolgármestereként ő vette át a börtönben ülő Hunvald György mandátumát a Fővárosi Közgyűlésben. Egy napig volt képviselő: amíg megszavazta a költségvetést, utána lemondott. Ezen időszakban Kivágóné családi cége már szerződésben állt a HM EI Zrt.-vel.
Török Zsolt MSZP-szóvivő nem nyilatkozott érdemben a botrányos megbízásról. Azt mondta: a kérdésekkel az érintettekhez kell fordulni. Hozzátette: az MSZP arra „esküdött fel”, hogy az emberek érdekét képviselje. Emlékezetes, a Magyar Nemzet számolt be róla elsőként, hogy Kivágó Iván Györgyné a rendszerváltozás előtt a kádári állambiztonságot szolgálta 29 éven át. 1962 márciusában lépett be a kémelhárításhoz, ahonnan alezredesként szerelt le 1991-ben. A 80-as években a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökség 8-as osztályának B alosztályán dolgozott. Ez az idegenforgalom területén és az amnesztiával hazatértek között végzett kémelhárító tevékenységet.
A Hír TV Célpont című műsora kiderítette azt is, nyolcvanmillió forinttal többe került az ’56-osok terén lévő emlékmű a tervezettnél. Egy belső vizsgálati jelentés szerint a kivitelező céggel utólag módosított szerződést a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelő cége. A vállalkozás technológiai gondokra hivatkozott. Az emlékműre így 383 helyett 458 milliót fizetett ki a HM EI Zrt. A vállalkozást – a megbízás után nem sokkal – egy liechtensteini offshore cégnek adták el. – A Nívó Generál Kft.-vel 2006-ban kötött a HM EI Zrt. előző vezetése szerződést az ’56-os emlékmű elkészítésére. Ez az emlékmű két szerződéssel készült el, volt egy módosítás is. Ennek az oka az volt, hogy nem várt technológiai problémák léptek fel a kivitelezéskor – nyilatkozta a Célpontnak Deák Gábor, a HM EI Zrt. szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.