„Nem lesz bocsánat”

Tizenkét vádpontot fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorral és kormányával szemben a Magyar Demokratikus Charta szombati rendezvényén, amelyen ügyészeket, újságírókat és nagyköveteket is megfenyegetett. A volt miniszterelnök három lépésben küldené az enyészetbe a Fidesz alkotmányát, és állítaná helyre a „megsebzett köztársaság” méltóságát.

Török László
2011. 04. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó: Megvédjük Magyarországot. Az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül, amelyre minden magyar ember büszke lehet – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A politikus szerint az alaptörvény képes lesz arra, hogy megvédje Magyarországot „az olyan súlyos politikai bűnöktől, mint amilyeneket a Gyurcsány-korszak kormányai követtek el”. (MTI)


Videoüzenetben és a helyszínen több mint húsz közszereplő és néhány magánember fejtette ki ellenvetését a Fidesz alkotmányozó és kormányzati tevékenységével szemben szombaton a Batthyány-örökmécsesnél. A két és fél órás program fő előadója Gyurcsány Ferenc volt. A volt miniszterelnök rövid bevezető után a „vádolom Orbán Viktort és kormányát” szófordulattal szedte pontokba kifogásait. A politikus 12 vádpontot kívánt előadni, de csak 11-ig jutott, egyet valószínűleg kihagyott. A lényegi üzenet azért így is átjött: a Fidesz elnöke többek között elárulta és ellopta a köztársaságot, meghamisítja a történelmünket, abban kénye-kedve szerint válogat, lábbal tiporja a szabad sajtót (itt Gyurcsány megjegyezte, hogy az országnak olyan miniszterelnökre van szüksége, aki adott helyzetben kész meghalni a hazáért), politikai küzdelmeihez felhasználja az ügyészség egy részét, megfélemlíti a bíróságokat, korlátozza a szellemi és kulturális életet, bűnös érzéketlenséggel tekint a szegényekre, szétzilálja a közszférát, tétlenül nézi félkatonai milíciák félelemkeltő tevékenységét, elszigeteli Magyarországot Európától, végül pedig egyeduralomra tör.
A szocialista politikus közölte, az „orbánizmus” alapján kettéosztották az ország lakosságát barátra és ellenségre, ettől a gondolatrendszertől kell megszabadulni. Szerinte erre már Medgyessy Péter, ő és Bajnai Gordon is kísérletet tett, ám mindannyian elbuktak. Gyurcsány kijelentette, negyedszerre is meg kell ezt próbálni, bölcsebben, őszintébben és bátrabban, mint korábban. Kifejtette azt is, hogy semmi bajuk a jobboldali szavazókkal, de az Orbán-rendszer kiszolgálóinak, így ügyészeknek, újságíróknak és nagyköveteknek nem lesz bocsánat. Gyurcsány feladatának tekinti megszervezni a „demokratikus ellenzéket”. Itt jelezte, a maga részéről az MSZP-ben mindent megtesz azért, hogy a párt be tudja fogadni a demokraták széles közösségét. Ezután egy nyugatos, polgári, demokratikus Magyarország programját kell kidolgozni, majd helyre kell állítani a köztársaságot, amely ellen szerinte merényletet követtek el. Gyurcsány Ferenc úgy vélte, a Fidesz alkotmányszövege az enyészeté lesz, a húsvéti alkotmányt pünkösdi királyság követ majd.
A szónokok között volt Konrád György író, Heller Ágnes filozófus, Iványi Gábor lelkész, Vágó István műsorvezető, Bauer Tamás közgazdász exképviselő, Görgey Gábor író, Ungváry Rudolf író, Radnóti Sándor filozófus, Kende Péter akadémikus, Paul Lendvai újságíró, Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman, Vásárhelyi Mária szociológus, Vitányi Iván és Kósáné Kovács Magda szocialista politikusok, Andrassew Iván újságíró, Niedermüller Péter antropológus, Székely Tamás vegyipari szakszervezeti vezető. Az úgynevezett konzervatív oldalt volt MDF-esek képviselték, így Kerék-Bárczy Szabolcs exszóvivő, Pusztai Erzsébet és Debreczeni József volt képviselők, és üzenetet küldött még Pálfy G. István újságíró is, aki a közmédia átalakítását tette szóvá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.