Obama imája. Egy minapi interjújában Barack Obama megemlítette, imádkozik, hogy döntése a líbiai beavatkozásról a kínálkozó lehetőségek körül a legjobbnak bizonyuljon, és legyen elég ereje minél tovább szolgálni a népét. Elemzők szerint a fohász két része egymással összefügg. Mint fogalmaznak, ha a líbiai hadműveletek elhúzódnak, avagy befejezésükhöz szárazföldi hadműveletekre lenne szükség, akkor Obamát 2012-ben aligha választják újra. Az elnöknek ugyanis minden döntését megérzik az amerikai adófizetők, és a Kadhafi megdöntésére indított támadás addig a pontig, amíg a NATO átvette a hadműveletek irányítását, a Pentagonnak 550 millió dollárjába került. A katonai akció első szakaszában a líbiai kormányerőkre kilőtt 199 Tomahawk rakétából 192, a 602 lézer rávezetésű rakétából pedig 455 az amerikai hadsereg költségvetését terhelte, s egyetlen Tomahawk kilövése másfél millió dollárba kerül. Összehasonlításképpen, ez a háború idáig felemésztette annak a kompenzációnak a negyedét, amelyet Kadhafi a Lockerbie-merénylet, az amerikai gép felrobbantása után fizetett. (S. G.)
Légicsapást mértek tegnap a NATO-gépek Moammer Kadhafi líbiai elnök erőire mintegy 45 kilométerre keletre Brega olajkikötőtől, ahol napok óta harcok folynak a város ellenőrzéséért. Helyszíni tudósítások szerint a légicsapás a reggeli órákban történt, s a NATO gépei megsemmisítették a hadsereg két teherautóját egy lakatlan területen. A NATO-támadásnak nem voltak áldozatai, a teherautókon utazó katonáknak sikerült megmenekülniük.
Miszrátát pokolinak írják le az onnan elmenekülő líbiaiak, ahol állításuk szerint a hadsereg mészárlást rendez. Holttestek hevernek az utcán, a kórházakban pedig nincs több hely – állították a Miszrátából elmenekült emberek a sajtónak. A városért napok óta elkeseredett harc folyik, jelenleg épp a hivatalos hadsereg áll nyerésre, igaz, a háttérben folyamatosak az egyeztetések. Görögország ugyan elutasította a líbiai vezető békeajánlatát, ezért a küldöttség Ankarában próbálkozott, ahol sikerrel is járt.
A napokban Törökországba várják a líbiai felkelőket tömörítő Líbiai Nemzeti Bizottság képviselőit, s megpróbálnak tető alá hozni egy tűzszüneti megállapodást. A törökök szerint az ellenzék ragaszkodik ahhoz, hogy Kadhafinak távoznia kell, a kormány viszont feltétlenül a diktátorral képzeli el a jövőt.
A harcok ellenére várhatóan napokon belül újraindul az olajszállítás Líbiából, ám már az ellenzék irányításával. A tankhajót várhatóan Tobruk mellett fogják feltölteni, s egymillió hordónyi olajjal Katar felé veszi az irányt. A kis öböl menti monarchia adja el ugyanis Líbia olaját egy megállapodás értelmében, cserébe részt vesz a NATO támadásában négy repülőgéppel. A BBC szerint a tanker valószínűleg a görög tulajdonban levő Equator, amely libériai zászló alatt hajózik, s összrakományáért nagyjából 100 millió dollár üti majd az ellenzékiek markát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!