A csornai Szent Mihály-prépostság

Sorozatunk múlt szombati számában „találkozhattunk” a Kökényes-Radnót nemzetségbeli Mikud magiszterrel, aki az 1170-es évek elején prépostságot alapított a nógrádi Garábon és a hozzá közeli Kökényesen a premontrei szerzetesek számára. Ez utóbbi település a főrangú család Cserhát vidéki birtokközpontja volt, Mikud rokonsága a XIV. századig megmaradt a Boldogasszony-konvent kegyúri tisztében. Az egykori fehérvári prépostról megemlékezik egy jóval későbbi, 1332. évi budai örökösödési per jegyzőkönyve is: a főpap fiának (ez akkoriban nem volt különös), Miklósnak leszármazottaitól, Jánostól és Lászlótól, illetve a szintén Mikud származék Pétertől leányági házasság révén a Kacsics nemzetség örökölte a Kökényes-birtokokat, a két monostor kegyuraságával együtt.
Mikud 1176-ban elhagyta a dombos-hegyes Nógrádot, Hevest. Győri püspökké jelölte III. Béla király. A dunántúli egyházmegye élén folytatta az általa kedvelt premontrei rend letelepítését és támogatását, ezúttal Csornán. Legfőbb segítője ebben maga az uralkodó volt, aki francia felesége, Chatillon Anna kapcsolatai révén is gondját viselte a Prémontréból magyar földre érkezett barátoknak. A XII. században az Osl (Osli) nemzetség tagjai voltak Csorna és környéke földesurai. A besenyő eredetű família felmenői 1068. évi, vereséggel végződött erdélyi hadjáratuk után kötöttek békét Salamon királlyal (és László herceggel), ennek fejében kaptak birtokokat a távoli Kisalföldön. Cserébe a bőkezű adományokért a nyugati országhatár és a gyepűvidék lakosságának fegyveres védelméről tartoztak gondoskodni. E feladatukat híven teljesítették, s a következő évszázadban szépen emelkedett az Osliak rangja és hatalmi befolyása.
Csorna, a Rábaköz vizenyős, termékeny területének központi települése a X. század óta folyamatosan lakott hely. Neve – az akadémiai szótár szerint – a bolgár-szláv „csorna” szó átvétele, amely a „feketének” nevezett élővizek gyakori jelzője, felmerülhet azonban a korai szállásterület okán a Sur besenyő törzsnévi eredet is. A helység 1226-ban Surna, 1228-ban Chorna alakban szerepelt írásban. A premontrei rend hagyománya szerint a csornai konventet 1180-ban alapította Osl ispán Mikud győri püspök szorgalmazására. Első szerzeteseit a hatvani konventből hívták segítségül az építkezés és a missziós teendők megszervezéséhez – a környéken török népcsaládhoz tartozó besenyő, kun és más határőrközösségek éltek –, valamint kolostori élet megindításához. A kegyúri feladatokat az Osliak látták el, a rendház az évszázad végéig elkészülhetett. A prépostság és temploma védőszentjéül Szent Mihály arkangyalt választották.
Írott forrásaink szerint a XIII. század első felében már az Osl család Kanizsai ága birtokolta a vidéket, ők gondoskodtak tovább a csornai konvent működéséről, sőt a rend terjeszkedéséről. Amint korábban a garábi és hatvani premontreiek a Zagyva menti Jánoshidán, a csornai fráterek a Rába-parti Mórichidán építettek újabb konventet, ez utóbbit 1242 és 1251 között IV. Béla király támogatásával. A csornai prépostság a tatárjárás előtti évtizedtől fogva részt vett a közhiteles ügyek írásbeli intézésében, egy 1231. évi királyi rendelet értelmében hiteles helyi rangra emelkedett. A tatárjárás pusztítására utal, hogy az oklevéltárában fennmaradt legkorábbi irat 1247-ben keletkezett. I. (Nagy) Lajos 1360 táján ismeretlen okból megvonta Csornától az országos ügykezelési jogot, Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437) ezt 1395-ben helyreállította, az uralkodó adományozta a prépostságnak az új, Szent Mihály figurájával díszített gótikus pecsétnyomót, amellyel 1491-ig hitelesítették Győr, Pozsony, Vas, Veszprém és Sopron vármegye, sőt Sopron szabad királyi város okleveleit.
1536-ban a Kanizsai-birtokok a férfiágon kihalt családdal rokonságba került Nádasdy Tamás kapuvári kapitány kezére kerültek az ezzel együtt járó kegyurasággal együtt. 1671-ig maradt Csorna a Nádasdyaké, amikor a bécsi udvar által kivégeztetett Nádasdy Ferenc országbíró javait elkobozta a kamara. 1783-ban herceg Esterházy Pál nádort jutalmazták meg a csornai prépost címmel Lipót császár iránti hűségéért.
A középkori konvent román kori eredetű, gótikus és reneszánsz részei teljesen elpusztultak a török háborúk idején. Először 1529-ben, majd 1594-ben érte támadás az épületet, ez utóbbiban súlyos veszteséget szenvedett a levéltár is. A szerzetesek csehországi premontrei rendházakba menekültek, a csornai hiteles hely működése 1702-ig szünetelt. Hosszúra nyúlt egyház- és tulajdonjogi viták után, 1774 és 1786 között épült újjá a premontrei konvent nagyvonalú osztrák barokk stílusban. A középkori Szent Mihály-templomnak csupán az alapméreteit megtartva, annak helyére készítették el az új szerzetesi egyházat – ez látható képünkön, az eredeti, keletre néző szentély helyén álló harangtoronnyal. Előterében az egyetlen román kori maradványt, a patrónus arkangyal faragott kő domborművét állították ki, a klastrom nyugati szárnyában helytörténeti múzeumot rendeztek be. A tekintélyes nagyságú épülettömböt 1985 és 1988 között renoválták, majd 1989-től visszatérhettek belé az 1950-ben – II. József után másodszor – Rákosi Mátyás által elüldözött premontrei szerzetesrend megmaradt tagjai.